A II. bécsi döntés 70. évfordulójáról emlékezett meg Szegedi Csanád az EP-ben |
|
2010.09.06. 23:03 |
Miután Szörényváron 1940. augusztus 16-24. között folytatott román–magyar tárgyalások nem vezettek eredményre, és mivel a tengelyhatalmak mindenképp el akarták kerülni a fegyveres konfliktus kirobbanását, a német és az olasz kormány a magyar és román kormányok képviselőit Bécsbe rendelte, és a közöttük folyó vitát döntőbíráskodás révén rendezte.
|
 |
Duray Miklós: A felvidéki magyarság társadalmi ereje gyengébb, mint a diktatúra éveiben |
|
2010.09.06. 23:00 |
Az Echo Televízió Unió című műsora idei, szeptemberi első adásának stúdióvendége Duray Miklós volt. A felvidéki író-politikust a felvidéki magyarság társadalmi helyzetéről kérdezte a műsorvezető, Csóti György. Duray szerint ma a helyzet roszabb, mint amilyen a diktatúra időszakában volt, a felvidéki magyarság társadalmi szervezettsége és ereje napjainkra gyakorlatilag szétesett.
|
 |
Berényi József: Az MKP-ra mint magyar gyűjtőpártra van szükség |
|
2010.09.06. 22:58 |
Berényi József, az MKP elnöke volt a Pátria rádió "Délidő" című élő-politikai vitaműsorának a stúdióvendége. Arra a kérdésre, hogy alig két hónappal elnökké választása után nem bánta-e meg a tisztség elvállalását, azt felelte, hogy számára ez nem kérdés. Ő ezt egy feladatnak tekinti, és ennek meg kell felelnie. Három fő pontban fogalmazta meg pártja és saját maga fő feladatát az elkövetkező egy évben.
|
 |
A szórványmagyarság intézményeinek erőteljesebb támogatását javasolták |
|
2010.09.06. 00:02 |
A szórvány magyar közösségek fennmaradását szolgáló szervezeti és intézményrendszer erőteljesebb támogatását javasolta az ausztriai Felsőpulyán (Oberpullendorf) tartott konferencia.
|
 |
Jó úton halad a székely termékek népszerűsítése |
|
2010.09.06. 00:00 |
Mi a különbség a védjegy és a márkanév között? Gyengíthetik-e egymást a párhuzamosan létező székelyföldi márkanevek? Ezekre a kérdésekre is keresték a választ szeptember 2-án Homoródfürdőn szervezett megbeszélés résztvevői.
|
 |
A visszatérésre emlékeznek Nagyváradon |
|
2010.09.05. 23:22 |
1940. szeptember 6-án, hetven évvel ezelőtt vonult be a Magyar Királyi Honvédség élén vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó Nagyváradra. Erre a feledhetetlen napra emlékeznek szeptember 6-án, hétfőn 18 órától a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöki palotájának dísztermében. (Nagyvárad, Városháza, ma Primãriei, egykor Teleki utca 27.)
|
 |
Második bécsi döntés: újraértelmezik a történelmet |
|
2010.09.04. 11:56 |
A román szakemberek az újabb tanulmányokban kezdik átértékelni a második bécsi döntés kérdését, és más szemszögből közelítenek a történelmi tényekhez mint 1990 előtt – hangzott el egyebek mellett a témában a Szatmár Megyei Múzeum szervezte nemzetközi konferencián. A kétnapos rendezvénysorozaton magyar és román történészek értekeznek a témában, ugyan kárpátaljai meghívottakat is vártak, az ungváriak viszont nem kapták meg a beutazáshoz szükséges vízumot.
|
 |
Rovásírásos helységnévtáblák a Kárpát-medencében |
|
2010.09.04. 11:04 |
Magyarországon sorrendben a második szabványos rovásírásos helységnévtáblát avatta fel csütörtökön Rákóczifalván a Rovás Alapítvány – közölte a helyszínen a szervezet kuratóriumának elnöke.
|
 |
Nincs kizárva a Híd-MKP együttműködés |
|
2010.09.04. 11:01 |
Sem a Híd, sem a Magyar Koalíció Pártja nem zárja ki, hogy a két párt a novemberi felvidéki helyhatósági választásokon helyi szinten együttműködjön, konkrét megállapodás még nincs. "Ez jó lehetőség kipróbálni azt, működik-e az együttműködés az MKP-vel. Mi az együttműködés pártja vagyunk. Miért zárnánk ki őket az együttműködésből" - jelentette ki Bugár Béla, a Híd elnöke pártja országos közgyűlése után pénteken Pozsonyban.
|
 |
Jelképeink becsülete |
|
2010.09.02. 20:17 |
Nyugodtan nevezhető történelminek a segesvári bíróság alapfokú döntése, mely egy történelmi közösség jelképének nevezte a székely zászlót. Az okot a Maros megyei Makfalva község zászlóügye jelentette.
|
 |
Markóval és Tőkéssel találkozott a magyar külügyminiszter |
|
2010.09.02. 20:15 |
Szeptember 1-jén Martonyi János magyar külügyminiszterrel találkozott Markó Béla és Tőkés László. Míg a miniszterelnök-helyettes a bukaresti Kormánypalotában, addig Tőkés a bukaresti magyar nagykövetségen tanácskozott Martonyival.
|
 |
Megúszhatja durva kirohanását a Slota-párt amazonja |
|
2010.09.02. 20:13 |
Nem indít fegyelmi eljárást a parlament mentelmi és mandátumvizsgáló bizottsága a Szlovák Nemzeti Párt alelnöke Anna Belousovová ellen, aki augusztus 10-én felpofozta a Szabadság és Szolidaritás pártjának képviselőjét, Igor Matovičot.
|
 |
Felvidék: Állami jelképek kereszttüzében |
|
2010.09.02. 11:40 |
Szeptember elseje a felvidéki magyaroknak lassan a félelem emléknapjává válik. Egy évvel ezelőtt a nyelvtörvény lépett életbe Szlovákiában, míg az idei szeptember elseje az iskolákban kötelezően elhelyezendő szlovák állami jelképektől hangos.
|
 |
Erdély Arca 2010 – Megvan az 50 legszebb honleány |
|
2010.08.31. 22:34 |
Végéhez közeledik az Erdély Arca szépségverseny. Az öt internetes szakaszt követően kiválasztásra került az a 30 lány, aki elnyerte a net-zsűri tetszését, valamint az a 10-10, akik elég szavazatot gyűjtöttek a világhálón illetve sms-ben ahhoz, hogy az elődöntőn részt vehessenek.
|
 |
Az erdélyi magyar újságírók megfélemlítés miatt panaszkodnak |
|
2010.08.31. 22:31 |
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) szerint a román politikai hatalom soha nem tapasztalt nyomást gyakorol a sajtóra, és felkéri a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusait, hogy a kormányban és a parlamentben álljanak ki a sajtó védelmében - olvasható a szakmai szervezet nyílt levelében.
|
 |
Dzurinda közel áll a kettős állampolgárság "problémájának" megoldásához |
|
2010.08.31. 22:28 |
Mikuláš Dzurinda külügyminiszter a Sita hírügynökségnek úgy nyilatkozott,hogy Szlovákia közel áll a kettős állampolgárság problémájának megoldásához. Mint ismeretes, a szlovák parlament a magyar Országgyűlés által elfogadott könnyített honosítást lehetővé tévő jogszabály után olyan ellentörvényt hozott, miszerint elveszíti szlovák állampolgárságát az, aki más ország polgárává válik.
|
 |
Lesznek határon túli osztálykirándulások és lesz Magyarok Háza |
|
2010.08.30. 16:54 |
Az Apáczai Közalapítvány a határon túli magyarlakta területekre szervezett osztálykirándulások, a nemzeti összetartozás napja iskolai bevezetésének és a Magyarság Háza létrehozásának koncepcióját november folyamán dolgozza ki – jelentette ki Csete Örs, a közalapítvány igazgatója.
|
 |
Visszacsatolás, hetven évvel később |
|
2010.08.30. 16:51 |
1940. augusztus 30-án hozták meg a második bécsi döntést, amelynek értelmében Erdély északi részét Magyarországhoz csatolták, szűk négy évre. Hogyan és miért határozza meg a mai napig ez az átmeneti időszak a mi Erdély-képünket, valamint a románság magyarképét?
|
 |
A szlovákok tovább erőltetik a soviniszta elképzeléseiket: Mindenhol kifüggesztik a "hazafiság jelképeit" |
|
2010.08.30. 16:44 |
A legtöbb szlováki iskola vezetősége úgy döntött, kifüggeszti a tantermekben az úgynevezett hazafiassági törvény által előírt szlovák állami jelképeket. A pozsonyi Új Szó szerkesztősége a múlt hét végén közel harminc magyar tanítási nyelvű iskolánál érdeklődött, egyetlen olyat sem sikerült találnia, ahol szembeszegültek volna a sokat bírált törvénnyel.
|
 |
A „semmittevés” helyett világos külpolitikai álláspont szükséges |
|
2010.08.30. 16:38 |
A kormány célja az, hogy minden ügyben legyen magyar álláspont – jelentette ki Németh Zsolt külügyi államtitkár a hétfői külképviselet-vezetői értekezleten. Győri Enikő EU-ügyekért felelős kijelölt államtitkár arról beszélt, hogy a kabinet feladata annak bizonyítása, hogy az unióhoz tartozás a polgárokat szolgálja.
|
 |
|