"Percre se feledd, hogy testvéred
minden magyar, bárhol is éljen.
Összetartásban rejlik csak erő.
Más ember földjén nincs számodra hely.
Félvilágot is befuthatod,
más ember földjén testvértelen leszel,
s elfúj a szél, mint kósza őszi lombot,
ha nemzetedről megfeledkezel!"

Wass Albert: Intelem

A Wass-család nyolc évszázadon keresztül rendelkezett birtokkal Erdélyben, a Mezőségen, ezáltal a legrégebbi nemes családokhoz tartozott, amely utóbb a grófi titulust is megkapta. A család a nemesi címet még Szent László királytól kapta annak elismeréseként, hogy a család egyik őse, Buzátfia Lób 1081-ben a kun betörés ellen harcoló királyt egy felbőszült bölénybikától megmentette és a bikát beledobta a czegei tóba. A család birtokainak száma folyamatosan változott, de a birtok egészen a XX. századig megmaradt: ekkor Szentgothárd (Vasasszentgothárd) volt a családi birtok központja, amelyet Wass Endre igazgatott, majd az 1930-as évek végétől kivette a részét a munkából Albert is. A Wass-család folytatta az erdélyi nemesség hagyományait mind a gazdálkodás, mind a haza védelme, mind a szociális kérdések terén. A Wass-kastély nem csupán családi rezidenciaként szolgált, hanem egyúttal a vidéki művelődési élet központjaként is. Ezt a feladatot a család a trianoni döntést követően is megpróbálta ellátni.

A trianoni békediktátum a család életében is impériumváltást jelentett, amely változtatott a fennálló tulajdonviszonyokon. Az erdélyi magyarság drasztikusan új helyzetbe került: a magyar szót felváltotta a román, ez lett az utasítások és a parancsok nyelve. A hatalom egykori birtokosai is kiszolgáltatottá váltak az új rezsimmel szemben. Helyzetük súlyosságát csak fokozta a demokratikusnak kikiáltott agrárreform, amelynek során elkobozták a magyar egyházaktól és földbirtokosoktól földbirtokaik legnagyobb részét és ezen földeket a románok között osztották szét. A Wass-család életében is húsba vágó változások következtek be: korábbi jólétükhöz képest szinte földönfutókká váltak. Mások kezébe került erdeik jelentős része is, amit egyaránt sérelmezett Wass Endre és fia, Albert, mert mindketten szerettek vadászni.

A falu hangulatán is apátia lett úrrá. Az egykori román jobbágyok a hatalom támogatását maguk mögött érezve bátorodtak fel. A Wass-család azonban nem törődött bele a hirtelen változásba. Évszázados tapasztalataikat tanulással kombinálva maguk gazdálkodtak. A falusiak, ha némi pénzhez kívántak jutni, a grófhoz szegődtek, vállalva a rigorózus és kemény kezű, de igazságos Wass Endre diktálta irányt. Wass Endre a rendetlenkedő alkalmazottakat megbüntette, vállalva a román bíróság elé citálás "ódiumát" is. 1918 után a frontról tisztként visszatért Wass Endre csak ekként tudta biztosítani saját és családja megélhetését. 

Wass Albert világképére így nagy hatással volt a családi háttérül szolgáló mezőségi világ és az erdélyi nemesség életmódjából fakadó élmények: ősztől nyár elejéig tartott a kolozsvári lét, majd nyáron és ősszel a családi birtokon tartózkodva csodálhatta a "korláttalan természet vadvirágait". A szentgothárdi kastély, az ősi birtok csonka mivoltában is grandiózus gyönyörűsége, a parkban összegyűjtött megannyi fa és cserje, az erdő életvilágának változatossága egy életre rányomta bélyegét majdani író természettel való kapcsolatára, melynek örök szerelmese maradt.

1908. január 8-án született a Kolozs megyei Válaszúton, gróf Wass Endre és Losonczi Bánffy Ilona gyermekeként. Wass Albert a kolozsvári református kollégiumi tanulmányokat követően a gazdálkodás tudományát abszolválta a mosonmagyaróvári, majd a debreceni Gazdasági Akadémián. Román hadkötelesként Bukarestben töltötte le katonai szolgálatát, majd Németországban és a párizsi Sorbonne-on folytatott tanulmányokat. Munkája elismeréseképpen 1944-ben a kolozsvári egyetem díszdoktorává avatták.

Wass Albert a későbbiek során írt és nevelt, miközben az erdélyi magyar társadalom összefogásának egyik katalizátoraként arra is ügyelt, hogy a trianoni békediktátum revíziójáért tett fáradozások ne maradjanak eredmény nélkül és sikerüljön változtatni a kisantant államokban kisebbségi létre kárhoztatott magyarság sorsán.

Első irodalmi élménye Selma Lagerlöf Gösta Berlings saga című romantikus regénye volt. Irodalmi pályafutását versek írásával kezdte, melyeket a Pásztortűz, az Ellenzék, majd az Erdélyi Fiatalok című sajtóorgánumokban publikált. Első verseskötete 1928-ban jelent meg Virágtemetés címmel Kolozsvárott. Második verseskötete 1930-ban Fenyő a hegytetőn címmel jelent meg. Az 1932-ben megjelent A temető megindul című színműve magára irányította az erdélyi Helikon című folyóirat szerkesztőinek figyelmét. Az irodalmi szárnyakat próbálgató Wass Albert később a helikoni írók társaságának tagja lett, melynek illusztris személyiségei többek között Áprily Lajos, Dsida Jenő, Gulácsy Irén, Kós Károly, Nyirő József, Reményik Sándor, Szabó Dezső és Tamási Áron voltak.

Jellemző világnézeti felfogása, a transzilvanizmus is ekkor forrott ki benne. A transzilvanisták az erdélyi magyarság önálló külön lelkiségét és jellemét tételezték fel és ennek a külön karakternek a vizsgálatával igyekeztek definiálni az erdélyi lélek fogalmát, amelynek elemei: az önálló erdélyi történelem, az erdélyi táj szerepe és a különleges tolerancia elve. A transzilván ideológia az erdélyi kultúrák és népek sorsközösségének gondozását tartotta céljának.

Erdélyt és az erdélyi szellemiséget Wass Albert művei valósággal misztifikálják. Erdély Wass Albert számára nem csupán egy földrajzi egység volt: minden jelképezett, ami jó és tisztességes a Földön. Erdély a történelmi krízisek során mindig Magyarország utolsó mentsváraként szolgált, a magyar kultúra menedékeként.  

Vannak a világon szebb vidékek, magosabb hegyek, gazdagabb vizek, fényesebb városok. De békésebb esték, szelídebb szellők, kékebb égbolt, színesebb virágok, békésebb emberek sehol sincsenek Isten szabad ege alatt. De a hangsúly a szabadságon van. (Wass Albert: Erdély, a megnevezhetetlen erő)||

1934-ben jelent meg az Erdélyi Szépmíves Céh gondozásában Farkasverem című regénye, amely országosan ismertté tette nevét az irodalmi körök és a publikum előtt is. E regényét a kor legnagyobb irodalmi kitüntetésével, a Baumgarten-díjjal honorálták. Az indokolás szerint a mű "olyan társadalmi kor-és kórrajz, amely Erdély tragédiájának gyökereit tárja fel." Későbbi elismerései közül megemlíthetjük  a Klebelsberg-díjat (1942), a Zrínyi Irodalmi Díjat (1944). 1944-ben a Magyar Tudományos Akadémia tagja lett.

1934 után a budapesti Révai Kiadó szinte éves rendszerességgel adta ki regényeit. A Jönnek! címmel 1940-ben megjelent könyve Észak-Erdély Magyarországhoz való visszatérésének gyönyörű krónikája. A Jóskáék ünnepelnek címmel írt műve  ugyancsak a második bécsi döntés apropóján született, de azoknak a magyaroknak a sorsára irányította a figyelmet, akik még nem kerülhettek vissza az anyaországhoz. Csaba című munkájában  (1940) pedig a trianoni generáció tennivalóját fogalmazta meg, kitartásra buzdítva erdélyi honfitársait: Csaba jelképe a szilárd helytállás kritériumát jelentette.

A titokzatos őzbak (1941) című novelláskötetében élete néhány emlékfoszlányát villantotta fel az író. Mire a fák megnőnek (1942) címmel megjelent munkájának témája az 1848-49. évi szabadságharc leverése utáni időben játszódik. 1943. évi, A kastély árnyékában című regénye már Wass Albert saját korában játszódik. Az 1944 karácsonyára megírt, Tavaszi szél című színművének bemutatóját a nyilas államhatalom betiltotta.

Wass Albertet nem kerülhette el a háború szele. 1943-ban a keleti frontra vezényelték zászlósi rangban, 1944 februárjában pedig már Vaskeresztekkel felszerelkezve érkezhetett haza. A későbbi hadműveletek során Erdélyben vette fel a harcot a román és szovjet csapatokkal szemben. Kolozsvárról történő távozása után egységeivel egészen Sopronig harcolt a Vörös Hadsereg ellen, majd 1945 húsvétján fiaival együtt kényszerült elhagyni az országot. Ezzel emigráns íróvá és a nyugati magyar irodalom egyik emblematikus figurájává vált. A Funtineli boszorkány (1947) című művét a bajorországi Blaibach falucskában írta meg. 1947-ben Hamburgba költözött, ahol hamarosan megszületett a tollából az Adjátok vissza a hegyeimet! (1949) című műremeke, amely igazi sikolyként rázta fel bénult tespedtségéből öt világrész magyarjait.

Urak, akik a világ dolgait igazítjátok: adjátok vissza a hegyeimet! Bevallom őszintén: nem érdekel sem a politikátok, sem a világnézeti kérdéseitek, sem nagyszabású elgondolásaitok, melyekkel az embermilliók sorsát rendezni kívánjátok. Nem érdekelnek az embermilliók sem. Egy érdekel csupán: adjátok vissza a hegyeimet! Mert bármit is mondjanak a tudósok, a fiskálisok és a katonák: azok a hegyek az enyimek. Mint ahogy én is hozzájok tartozom attól a perctől kezdve, hogy megszülettem a lábok alatt, abban a kis házban, s ők benéztek hozzám az ablakon. Nem a telekkönyv szerint voltak az enyimek, az igaz. De enyimek voltak Isten rendelése szerint, azáltal, hogy ott születtem s ott lettem emberré. Adjátok vissza a hegyeimet! (Wass Albert: Adjátok vissza a hegyeimet!)||

Wass Albert a kommunista Román Népköztársaság számára persona non grata-vá vált: a népbíróság koholt vádak alapján ,távollétében halálos ítéletet szabott ki vele szemben, így soha nem térhetett vissza hőn szeretett hazájába. Az író hányatott németországi évei alatt a mese műfaja felé fordult: 1947-ben jelent meg a Tavak könyve című meséje. Életművének döntő része azonban már az Amerikai Egyesült Államokban született. Emellett 1962-ben megalapította az Amerikai Magyar Szépmíves Céhet (American Hungarian Literary Guid), majd a Floridai Állami Egyetemen tanított német és francia nyelvet, valamint európai irodalmat és történelmet. Lakóhelyéül az Okala Nacional Forest területén található Astor villát választotta, ahol haláláig élt. Legnagyobb sikert elért könyveit is ekkor írta meg: Ember az országút szélén (1951), Kard és kasza (1974), Hagyaték (1985).

A román hatóságok ekkor sem hagytak  fel üldözésével: 1979 őszén Románia hivatalosan kérte Wass Albert kiadatását az Amerikai Egyesült Államoktól, mely azonban elutasította azt. Az író saját elmondása és közvetlen környezetének vallomása szerint még az 1970-es években is több merényletet kísérelt meg ellene a román Securitate, szerencsére nem sok sikerrel. A merényletkísérlet két elkövetőjét az amerikai hatóságok kézre is kerítették, de diplomáciai mentességük okán kénytelen voltak elengedni őket.

1998. február 17-én az írófejedelem öngyilkosságot követett el. Ebben talán közrejátszhatott a magyar állampolgárság iránti kérelmével  (1996. június 24.) szemben  a Kuncze Gábor vezette  Belügyminisztérium, illetve a szabaddemokrata belügyminiszer faramuci hozzállása  is. 

Források:

• Fráter Olivér: Wass Albert életpályája a kezdetektől az emigrációba kényszerülésig - In: Turcsány Péter: Wass Albert emlékezetére - A kő marad - Kráter Műhely Egyesület, Pomáz, 2004
• Fráter Olivér: Wass Albert életpályája az emigrációba kényszerüléstől haláláig- In: Turcsány Péter: Wass Albert emlékezetére - A kő marad - Kráter Műhely Egyesület, Pomáz, 2004
• Vekov Károly: A Wass Albert-ügy - Perújrafelvétel - In: Rubicon 2005/6. szám - Trianon és a revízió - Magyar igazság, magyar fájdalom