A nemzeti függetlenség és a szabad magyar élet kibontakozása 1945 óta állandó deficittel küszködött. A hazugság pókhálója az élet valamennyi területét beszőtte, a megtévesztés, a manipuláció és a terror minden ember életét megmérgezte. A Rákosi-diktatúra nyolc keserves esztendejének kellett eltelnie ahhoz, hogy az emberekben látens módon mindvégig meglévő igény a szabadság és a függetlenség iránt elementáris erővel törjön a felszínre. 1956 forró őszén a világ valamennyi szabadágszerető népét sikerült erkölcsileg ámulatba ejtenünk, a politika, a kommunista prominensek struccpolitikája azonban felemásra színezte a nemes törekvéseket. 

A Rákosi-diktatúrát koncepciós perek, kitelepítések, a civil szféra teljes felszámolása, a hétköznapi élet kommunisták szájíze szerinti uniformizálása és a terror légköre jellemezte. Rákosi Mátyás országlásával bekövetkezett a Trianonról, annak következményeiről, illetve a kisebbségbe szakadt nemzetrészekről való beszéd tiltása. A magyarországi kommunisták abban különböztek a térség egyéb kommunista vezetőitől, hogy míg azok általában nacionalisták voltak, a korszak magyar kormányai a határon kívül rekedt magyarság ellenében politizáltak az internacionalizmus hamis égisze alatt.

Számomra Trianon trauma volt, fél életen át kínlódtam vele. Már nem az. Az igazi trauma számomra nem az a Magyarország, amely elveszett – a történelmi –, hanem az, amely megmaradt. (Márai Sándor naplója, 1946)||

1956. októberének hőseit Gerő Ernő mindjárt az október 23-i rádiónyilatkozatában sovinisztáknak, reakciósoknak és antiszemitáknak titulálta, a hatalmas méretű tömegtüntetést pedig "nacionalista jellegűnek".   

Az 1956-os forradalom és szabadságharc alatt újjászerveződött, illetve frissen alakult politikai formációk hosszú idő után először merték egyáltalán megemlíteni a határon kívül rekedt magyarság, az elszakított nemzetrészek kérdését.

A Keresztény Front 1956-os programjában a következő célkitűzéseket fogalmazza meg: "(..) egy közép-európai unió, föderáció létrehozása. Közismert szó: az etnikum! Mi ez? ... Azokat a területeket, amelyeket a magyarság élettérré tudott tenni, ki tudott tölteni, azokat a területeket Magyarország tartozékának tekintjük! Ez nem sovinizmus, ez nem irredentizmus, ez az igazság követelése. Mi nem akarjuk ezen igazságot a nagy, erős nemzetek erejével valósággá érlelni, hanem akarjuk a szomszédos népek igazságérzetének felkeltésével, az igazság erejével kiharcolni. (...) Erdélyt a Partium nélkül, a Bánság nélkül később egészen pontosan megállapítandó határokkal különálló országként szeretnőnk látni a maga kialakuló alkotmányán felépülve!

(...) A nem magyar lakta területek lakosságcserével népesítendők be Bukovinából, a Regátból, de Bukarestből is. A csere önkéntes! Nemzetiségiek szerint kantonizálódik Erdély!"

Egy másik keresztény tömörülés, a Magyar Keresztény Nemzeti Párt így ír: "Nemzeti alapon állunk. Ez nem jelenti azt, hogy soviniszták vagyunk. Ezer éves történelmünket elhallgatni bűn lenne, történelmi tényeket megváltoztatni nem lehet. Évszázadokon keresztül itt a Kárpátok medencéjében a magyar állt őrt, védte a nyugati kultúrát, közben vérzett és fogyott. A hála ezért az átkos Trianon volt, hol úgy jártunk, mint az ökölvívó versenyeken az az ökölvívó, akiket (SIC!) knockoutolnak, számolják a másodperceket, közben ruhájából ellopják óráját,  pénztárcáját és ékszereit. Tőlünk is aléltságunkban elrabolták Felvidéket, Erdélyt és Bánátot. (...)"

A Magyar Szabadság Párt röviden sommázta véleményét: "Külpolitikánk alapja: semlegesség, béke és barátság valamennyi néppel, különösen szomszédainkkal "

Az 1956-os magyar ősz világszerte nagy visszhangot váltott ki, míg a hírekben elfoglalt primátusát a "szuezi válság" konfliktusáról való híradás nem veszélyeztette.

Erdély

Az erdélyi magyarság 1956. október 24-én, a  Kossuth rádión keresztül értesült róla, hogy Budapesten megdöntötték a sztálinista diktatúrát. A Der Spiegelnek nyilatkozó magas rangú diplomata így emlékszik vissza a forró ősz kezdeti erdélyi történetére:

Erdély románjai, akik a magyarokat évszázadok óta népellenségnek tekintették, testvéri barátságot kötöttek a magyarokkal. Román munkások, mérnökök, tanárok lefordították a budapesti jelentéseket és gratuláltak magyar ellenségeiknek: 'Ti magyarok, nagyszerű nép vagytok!' ()||

Ám a kezdeti eufóriát itt is hamar lehűtötték az elvtársak. A magyarokkal  szolidarizáló megmozdulások megakadályozására bomlasztó céllal ismét felmelegítették “Erdély elrablásának” jól bevált híresztelését.

Az 1956. november 4-i szovjet megszállást elsősorban Románia kommunista urai üdvözölték, mivel Erdélyben a nagy lélekszámú erdélyi magyarság jelenléte miatt a helyzet drámai volt. A román pártvezér, Gheorghe Gheorghiu-Dej a magyar forradalmat saját diktatúrájának fokozására használta ki. Még a román csapatok Magyarországra küldését is felajánlotta "nagylelkűen" a szovjet vezetésnek. A román vezetés rettegett ugyanis az irredenta hangok felerősödésétől. 

 A szászrégeni magyar gimnázium tanulói  kitörő lelkesedéssel fogadták a magyar forradalom hírét. A szervezkedést “Fekete Kéz” néven ismerték a környéken és a Securitatén. A diákok egy része gyergyóditrói és szárhegyi származású volt, s az ötvenes évek eleji zendülés elfojtását ez a szervezet akarta megtorolni. Kommunistaellenes jelszavakat írtak a falakra, ezt tették 1956 októberében-novemberében Szászrégenben is.

A volt régeni osztálytársak, Palotás András, Páll László, Bedő Gedeon szervezkedtek: a magyarok kapják vissza a jogaikat, állítsák vissza a régeni magyar iskolát, ne legyen vegyes, mert az a teljes elrománosításhoz vezet. Naivan úgy képzelték el, hogy aláírásokat gyűjtenek, s mellékelik a követeléseket is: az összes magyar iskola visszaállítását, a magyar egyetemek visszaállítását, Erdély függetlenségét vagy Magyarországhoz csatolását. 

Négy, 16–17 éves baróti gimnáziumi tanuló megkísérelt átszökni a román-magyar határon, hogy fegyverrel a kezükben harcoljanak a magyar forradalom védelmében. Ketten sikeresen átjutottak a zöldhatáron, november 7-e után — 1957 elején — azonban a magyar hatóságok visszatoloncolták őket Romániába, nehéz börtönéveket szenvedtek. Másokat határátkelési kísérlet közben tartóztattak le.

A “Szoboszlay-perben” 11 személyt ítéltek halálra, közülük tízet kivégeztek, az “érmihályfalvi-csoport” 31 elítéltje közül a szamosújvári börtön kivégző helyén kettőnek oltották ki az életét. 1959-ben ugyancsak Szamosújváron végezték ki Szíjgyártó Domokost. Sajnos, a statisztika nem pontos: utólag nagyon nehéz eldönteni, hogy Zsilaván, a romániai gulágokon hány magyart végeztek ki. Mintegy 60-ra tehető azok száma, akik a börtönbeli kínzások nyomán veszítették életüket

A magyar forradalom és szabadságharc 1956. november 4-én történt leverése után az erdélyi magyarságot, s ezen belül az egyetemi ifjúságot gyakran illették nemcsak az irredentizmus, revizionizmus, ellenforradalmiság vádjával, hanem antiszemitizmussal, szeparatizmussal is. Az 1956. november 5-i gyűlésen tételesen is megfogalmazta Miron Constantinescu, a rettegett kolozsvári román gauleiter a jól bevált diverziós vádat: Horthy Miklós fehér lovon, Ausztria felől indul Budapest és Erdély felszabadítására.

Bukarestben, Kolozsvárott, Temesváron spontán demonstrációkat tartottak. A Magyarország iránti szolidaritási nyilatkozatok diákszónokait a hatalom brutálisan elhallgattatta Kolozsvárott és Temesváron. 1956. október 30-án és 31-én 2500 egyetemi hallgatót vettek őrizetbe. Marosvásárhelyen, Kolozsvárott és Bukarestben tucatnyi magyar és román értelmiségit és egyetemi hallgatót fogtak koncepciós perbe, helyenként halálos ítéleteket is kiszabtak. 1956 és 1958 között 10.000-nél, más források szerint 40.000-nél is több Magyarországgal szimpatizáló embert vettek őrizetbe.

A román kommunistáknak a forrongás remek ürügyként szolgált arra, hogy a másfél milliós lélekszámú erdélyi magyarság autonómiájának megnyirbálására. A "Balkán Machiavellijének" tartott Gheorghiu-Dej drasztikusan leszámolt a magyarokkal szimpatizáló értelmiséggel, 1959-re elsorvasztotta az erdélyi magyar intézmény-és iskolahálózatot.

Felvidék

Csehszlovákiában, különösen a Felvidéken a kommunisták megkísérelték az 1956-os forradalmat revizionista, irredenta, nacionalista mozgalomnak beállítani. Október és november folyamán erre hivatkozva számos felvidéki magyart tartóztattak le, amiért állást foglaltak a magyar szabadságharc mellett.

A Csehszlovák Kommunista Párt központi bizottsága már 1956. október 24-én készenlétbe helyezte a hadsereget, majd valamennyi magyarországi lap behozatalát megtiltották. Antonín Novotny, a párt első titkára már ekkor fontosnak tartotta hangsúlyozni a szovjet beavatkozás "szükségességét", a forradalmárokat pedig banditáknak titulálta.  A felvidéki magyarság letartóztatásához már annyi is elég volt, ha szabadságharcként emlegették a magyarországi eseményeket. Hamar erőre kapott a szlovák nacionalizmus is: az utcán inzultálták a magyarul beszélőket, a munkahelyeken sértegették a magyar alkalmazottakat. A Magyar Tudományos Akadémia Felvidéken tartózkodó 35 tagú kutatócsoportját egy szlovák üzem vezetője megfenyegette, hogy internáltatja őket.

A szlovák sajtó azonnal magyar területi követelések propagálásaként és irredenta mozgalomként állította be a magyar forradalmat, eltántorítva ezzel a szlovák szimpatizálókat. A csehszlovák propagandisták ismét kiélhették magyarellenes hajlamaikat, amikor arról cikkeztek, hogy "a magyar reakciósok, a magyar urak újra rá akarják tenni a kezüket Szlovákiára". Még arról is hírt adtak, hogy a Felvidéket újra Magyarországhoz csatolják és az ország az Osztrák-Magyar Monarchia konstrukciójának mintájára fog működni.

Október 31-én éjszaka a csehországi Nymburk középiskolájában négy diák a következőket írta plakátokra: "Diákok! (...) Nem akarunk szocializmust, hanem demokráciát. Szimpatizálunk a magyar nép szabadságharcával. Az Amerikai Egyesült Államokkal mindörökké. Halál a Szovjetunióra! El a kommunistákkal, szabadságot akarunk!" Rendszer elleni izgatásért ítélték el őket...  

A mozgósított csehszlovák ejtőernyősökkel az alábbi nyilatkozatot íratták alá október 25-én a tőketerebélyesi bázison a katonákkal:

Követeljük önkéntes bevetésünket a magyarok ellen. Ígérjük, hogy eskünkhöz híven kiirtjuk még a magyarok írmagját is a szlávság nevében! (Csehszlovák ejtőernyősök "hűségesküje, 1956. október 25., Tőketerebélyes)||

November 2-án Viliam ©iroký csehszlovák miniszterelnök másodszor is felajánlkozott Hruscsovnak a magyar szabadságharc eltiprásában való részvételhez. A Felvidéken sajnálatos módon a magyar orgánumokat is bevonták a magyarság elleni propagandahadjáratba. Az Új Szó november 3-i száma szerint például Magyarországot a klerikális, reakciós, Horthy-hívők kerítettek birtokukba, és éppen csak a közeli armageddont nem vetítették előre... 

Délvidék

A magyar forradalom váratlanul érte a titoista jugoszláv vezetést, ezért viszonyuk az eseményekhez már az első pillanattól kezdve Janus-arcú volt. A forradalomban a a Rákosi-Gerő klikk teljes politikai csődjét látták, ugyanakkor nem kívánták, hogy a sztálini diktatúrával szembeni nyílt felkelés átterjedjen a "szocialista blokk" más országaira is.

Tito október 29-én nyílt levélben támogatta Nagy Imre törekvéseit. Október 30-án a forradalmi események azonban átlépték azt a határt, amit Tito még támogathatónak titulált. Ennek megfelelően 1956. november elején már Tito és Goąnjak honvédelmi miniszter is jelezte a szovjetek felé, hogy kész támogatni a muszka beavatkozást. A november 2-áról 3-ára virradó éjjel Brioni szigetén megtartott hírhedt szovjet-jugoszláv találkozón Tito nyíltan elkötelezte magát a forradalom leverésének "szükségessége" mellett. November 11-i, pulai beszédében Tito támogatásáról biztosította a Júdás-kormány fejét, Kádár Jánost.

„Arra vonatkozó adat, hogy hány délvidéki származású magyar állampolgár vett részt az 1956-os forradalmi megmozdulásokban, sajnos nincs - arra viszont igen, hogy kik lettek a megtorlás áldozatai. A zentai származású dr. Rajki Mártont és a temerini Sörös Imrét - de megemlíthetjük a szkopjei születésű Ekrem Kemált is - a legsúlyosabb büntetésre ítélték, ők életükkel fizettek a magyar nép áhított szabadságáért.

Kárpátalja

Az 1956-os forradalom és szabadságharc komoly szimpátiát váltott ki a kárpátaljai magyarság körében is. Kárpátalja lakossága a Szovjetunió részeként a saját bőrén tapasztalta az 1944-es elhurcolásokat, az 1945-ös, mézesmadzagnak szánt földosztás utáni erőszakos kolhozosítást, a donyecki kényszermunkát, a kulákpereket és a kitelepítéseket.  

Váradi Natália történész , a beregszászi főiskola tanára 2006-ban az 1956-os forradalom kárpátaljai visszhangjáról tartott érdekfeszítő előadást. Számos kárpátaljai magyar nemzetiségű személy tartózkodott Magyarországon 1956 őszén  tolmácsként, orvosként, sofőrként, katonaként, gépkocsivezetőként . Ezeknek a személyeknek az akkori eseményekben játszott szerepe eltér.

A gálocsi Molnár László, aki 1956-ban alig múlt 13 éves, arról mesélt, hogy mi késztette őt és társait arra, hogy az 1956-os forradalom után fegyvereket gyűjtsenek egy majdani nagy, ezreket megmozgató felkelés érdekében. Az 1950-es években a kárpátaljai magyar falu tele volt várakozással. Az 1944 óta megtapasztalt szörnyűségek, a megannyi égbekiáltó igazságtalanság nyomán egyre inkább megfogalmazódott az emberekben, hogy így nem mehet sokáig. Amerika jön és felszabadít bennünket, s visszacsatolják a területet Magyarországhoz. Az 1956-os forradalom vérbe fojtásával ez az utolsó remény is szertefoszlott. Teljes apátia és csüggedés lett úrrá mindenkin. Fel kellett rázni az embereket.

Források:

•  Raffay Ernő: nem zárható ki Trianon revíziójának elképzelése -trianonmuzeum.hu
•  Paul Lendvai: A magyar ősz világtörténelmi jelentősége -In: Rubicon 1956-os emlékszám, 2006/9
• Tófalvi Zoltán: Az 1956-os magyar forradalom visszhangja Erdélyben
• Janek István: Félelem és megfélemlítés-Csehszlovákia és az 1956-os magyar forradalom -In: Rubicon 1956-os emlékszám, 2006/9
• Ripp Zoltán: A nemzeti kommunizmus kalózlobogója alatt-Jugoszlávia és a magyar '56-In: Rubicon 1956-os emlékszám, 2006/9
• Magyar Szó: Az '56-os megtorlás délvidéki áldozatai
• Eszenyi Gábor: 1956 Kárpátalján, karpatinfo.net