Mint ismeretes, az I. világégés kitörését követően néhány marginális cseh politikus a nyugat-európai emigrációban felajánlotta erőit az ellenséges titkosszolgálatoknak, később pedig az antant politikai köreivel is kapcsolatba kerültek, hogy destruktív, bomlasztó tevékenységükkel beváltsák Beneš, Masaryk, valamint tettestársaik álmát, azaz szétveressék Ausztria-Magyarországot.

Az oktrojált, ránkerőszakolt trianoni békediktátum ratifikálását követően érthetően intenzív revíziós propagganda bontakozott ki a csonka országban, melynek előbb-utóbb sikerült kiverekednie magát a kisantant polip csápjainak szorításából, hogy aztán egyre jelentősebb nyugat-európai véleményformálókat, értelmiségieket és államférfiakat nyerjen meg a magyar igazság ügyének.  A párizsi rendőrprefektúra iratai között számtalan állampolgári bejelentésnek maradt nyoma, melyek irredenta képeslapokra vagy kiadványokra hívták fel a rendvédelmi szerv figyelmét. Emellett a különböző irredenta albumokban egyre több ismert brit, francia és olasz politikus neve bukkant fel.

A Területvédő Liga már a magyar delegáltak párizsi béketanács elé citálása létrejött, vagyis már jóval a diktárum létrejöttét megelőzően. A Clemenceau és Poincaré által képviselt brutális megoldáshoz képest Lloyd George, a béketanács brit tagja -főként Apponyi Albert felvilágosító beszédét követően- racionálisabb álláspontra helyezkedett, sajnos mindhiába. A híres közgazdász, Keynes "A béke gazdasági következményei" című tanulmányában rámutatott, hogy a drasztikus békediktátum gyakorlatilag puskaporos hordóvá változtatja az egész kontintenst, és Foch marsall prognosztizációja is helyesnek bizonyult a 20 esztendőre szóló fegyverszünet ismert téziséről.  William Bullit, a békedelegáció amerikai tagja Wilson amerikai elnökhöz címzett levelében csalódásának adott hangot, kifejtve:  "A béketárgyalásoknak Santungot, Tirolt, Magyarországot, Kelet-Poroszországot, Danzigot és a Saar területet érintő határozatai kétségkívül újabb nemzetközi konfliktusokat fognak eredményezni."

"A béke a versaillesi szerződés aláírásának napján szűnt meg" - jelentette ki Baldwin, aki később a miniszterelnöki székben Lloyd George utódja lett. "Ez a béke nem államférfiak munkája", -fejtette ki Asquith. - "Sem értelme, sem értéke nincsen. Ez nem az a tiszta béke, amely a háború befejeztével végét vethetné a további háborúknak." Lansing, az Egyesült Államok államtitkára, aki tevékeny szerepet játszott a párizsi béketárgyalásoko lesújtó véleményt formált a brutális diktátumról: "A békefeltételek mértéktelenül kemények és megalázók, közülük sok nem teljesíthető. Az igazság mellékes, minden az erőszak."

Mint ismert, a rablóbékét az Amerikai Egyesült Államok kongresszusa egyáltalában nem is ratifikálta. Az USA és Magyarország között az első világháborút lezáró béke megkötésére 1921. augusztus 21-én, Budapesten került sor. A francia parlamenti vita során Briand miniszterelnök és külügyminiszter is elismerte expozéjában, hogy "a magyar határ bizonyos fokig önkényesen van megvonva. Elég, ha egy térképet megnézünk, és azon követjük a határvonalat, amely egyébként nem feltétlenül végleges, s amely, tudjuk meg mindjárt, nem feltétlenül szentesíti az igazságot. A határ bizonyos érdekeket sért és ezért bizonyos kiigazításokra lesz szükség."  Az angol  képviselőházban 1920. március 25-én  Captain Elliot, március 30-án pedig a Lordok Házában lord Newton, Viscount Bryce, lord Montagu, lord Sydenham, lord Weardale, Marques of Crewe szálltak síkra Magyarország igazsága mellett.

A bolsevik diktátor, Lenin véleménye szerint "Trianonban útonállók, gyilkosok diktálták a békét" és ezzel a megállapításával akkor is egyet kell értenünk, ha az általa képviselt proletár internacionalizmus eszméje és az imperialista nyugati hatalmak iránt érzett ellenszenv beszélt belőle.

A külpolitikai izoláltság körülményei közepette azonban nem sok sikerre számíthatott a trianoni töviskoszorúval "ékesített" Magyarország. Az ekkor még ritkaságszámba menő figyelemfelkeltő akciók egyike volt, hogy 1923-ban a francia parlamentben megalakult a magyarbarát frakció, akiknek a vezetője, Charles Tiseyre "Egy diplomáciai védés, -A megcsonkított Magyarország" címmel könyvet is publikált.

1927. április 5-én Rómában írta alá Bethlen István magyar miniszterelnök és Benito Mussolini az olasz-magyar barátsági szerződést, ezzel Magyarországnak sikerült kitörnie a kisantant miatt keletkezett külpolitikai elszigeteltségéből.  A trianoni diktátum igazságtalanságai ellen hivatalban lévő kormányfőként a Duce lépett fel elsőként az európai színtéren, kijelentve, hogy "egy békeszerződés nem lehet sírbolt".

Az európai közvéleményt hosszú Csipkerózsika-álmából Sidney Harold Harmsworth, közismertebb nevén lord Rothermere (1868-1940) nagy erejű cikke, a Daily Mail-ben 1927. június 21-én jelent meg, "Magyarország helye a Nap alatt-Biztonságot Közép-Európának" (Hungary's Place in the Sun-Safety for Central Europe)  címmel.

Lord Rothermere, alias Harold Harmsworth már korábban is a politika porondjára lépett: 1924-ben az egyik lapjában megjelentetett egy, a brit hírszerzés által felfogott levelet, amelyet állítólag Gregorij Zinovjev, a Komintern szovjet főtitkára írt, és amely forradalomra buzdította a brit munkásságot. A Zinovjev-levél megjelenése aktvín hozzájárult ahhoz, hogy Ramsay MacDonald Munkáspártja csúfosan leszerepelt a választásokon. Később, 1929-ben megalapította az Egyesült Birodalmi Pártot. A lord finanszírozta 1931-ben Endresz György és Magyar Sándor óceánrepülését, 1932-ben pedig ő készíttette és ajándékozta Magyarországnak a két, Magyar Féjdalom címet viselő szobrot, amelyek közül az egyiket Budapesten, a másikat Debrecenben állították fel. 

A Magyar Revíziós Liga létrejöttét is Rothermerenek sürgette.  Ennek folyományaképpen alakult meg  a Liga, amely Herczeg Ferenc elnöksége alatt intenzív tevékenységet fejtett ki a revíziós eszme terjesztése érdekében.

Eckhardt Tibor, a két világháború közötti kisgazdapárti főtitkár szerint Lord Rothermere nem egyszerűen lelkes támogatója volt a magyar irredentizmus ügyének, de egyenesen szülőatyja és megalapítója, ami persze "költői túlzás", hiszen a revíziós törekvések, mint hangsúlyoztuk, már jóval a békediktátum megszületése előtt erőre kaptak.  

Rothermere lordot azonban valóban a revízió bajnokának kijáró tisztelet övezte Magyarországon. A magyarországi ajándékok egész szobát töltöttek meg a lord kastélyában. Egyes csoportok a Szent Koronát is felajánlották neki.

Kelet-Európa teli van Elzász-Lotaringiákkal. Amikor 1871-ben a frankfurti béke elszakította ezt a két ikertartományt Franciaországtól, elkerülhetetlenné tette az újabb háborút. Nagyobb méretekben ugyanezt a baklövést követték el az Osztrák–Magyar Monarchiát felosztó békeszerződések is. Döntéseik nyomán elégedetlen nemzeti kisebbségek jöttek létre Közép-Európa fél tucat országában, melyeknek bármelyike gyújtópontja lehet egy újabb világégésnek. (Lord Rothermere: Magyarország helye a nap alatt)||

Rothermere cikke nyomán ugyanis néhányan felvetették, hogy a lordot kellene Magyarország királyává koronázni Ladomér vagy Radomér néven. Az ötlet kezdeményezői között volt Nagy Emil korábbi igazságügyi miniszter és Rákosi Jenő, a közismert irredenta újságíró. Ez az idea azonban nem aratott osztatlan sikert sem magyar, sem brit körökben. A londoni magyar követ jelentése szerint az Egyesült Királyságban nevetség tárgyát képezte a hivatalos kormánykörök által nem támogatott felvetés.

Sokan világnézeti megggyőződésük okán szimpatizáltak Magyarországgal, így a francia katolikus képviselők a gironde-i Daniel Bergey abbé vezetésével, a brit konzervatívok backbencherei és a fasiszta Itália állami/mozgalmi tisztségviselői a konzervatív, a bolsevizmussal szembeni őrtoronyként tekintettek a Horthy-rendszer Magyarországára.  A később a vichyi kormányzat kormánybiztosaként funkcionáló Xavier Vallat több ízben is Magyarországra látogatott francia parlamenti képviselőkkel, többek között Robert Schumannal, a későbbi európai közösségi gondolatkör egyik prominens alakjával.  Ebbe a körbe sorolható Joseph Barthélémy, a Vichy-kormány későbbi igazságügyi minisztere is. Henri Pozzi, a "Századunk bűnösei" és a "Háború visszatér" című remek munkák szerzője is számos francia képviselő magyarországi látogatását szervezte meg.

Az értelmiség soraiból meg kell említenünk Carlyle Aylmer Macartney skót származású oxfordi történészt, aki a beneši maszlagokat preferáló Seton-Watson körétől jutott el a magyar revízió felkarolásáig. A harmincas évek elején Párizsban megjelenő Plans című folyóirat is a Magyarországot ért igazságtalanságok felszámolása mellett tört lándzsát.

A revízió ügyét hölgyek is támogatták. Annie Besant szociáldemokrata politikus és a keleti bölcseletet kutató filozófus 1927. októberében szegődött a magyar revízió ügyének hírvivőjéül, amikor a londoni Queens Hallban előadást tartott az "Európai Egyesült Államokról", és  nagy politikai kataklizmát jósolt arra az esetre, ha Magyarország megcsonkítását nem orvosolják.  A beszéd egy pontján a Magyar Hiszekegy angolra fordított verzióját is elszavalta. Konklúziója az volt, hogy a trianoni békediktátumot felül kell vizsgálni "egy olyan részrehajlatlan testület által, mint a Nemzetek Szövetsége, vagy a Hágai Nemzetközi Döntőbíróság."

A modern kori politikusok közül talán az orosz Zsirinovszkijt emelhetnénk ki, aki 1993. december 29-én kifejtette, hogy "Románia mesterséges képződmény, (...) Oroszországtól, Bulgáriától és Magyarországtól oroztak el területeket. (Bukarest: haladás a román-magyar viszonyban, in:  Népszabadság, 1993. december 30.) Nem rajong a románokért Mussolini unokája, Alessandra Mussolini sem, aki szerint  az olaszok a román népet egy agresszív népcsoportnak tartják, akik semmibeveszik a nők és a gyerekek jogait, durván bántalmazzák őket".(http://erdely.ma/tarsmagyarsag.php?id=29355)Többször élesen kikelt a totalitárius rezsimeket is megszégyenítő, a kollektív bűnösséget megvalósító Beneš-dekrétumok ellen Edmund Stoiber bajor politikus, volt miniszterelnök (http://gondola.hu/cikkek/42019), Liechenstein pedig nem hajlandó elismerni Csehországot és Szlovákiát mint önálló, szuverén nemzetállamokat  (http://www.euvonal.hu/index.php?op=hirek&id=582) 2003-ban a MIÉP nagygyűlésének vendége volt a francia Nemzeti Front elnöke, Jean Marie Le Pen, 2008. október 23-án pedig a trianoni békediktátumot ellen immáron az Európai Parlamentben küzdő Jobbik vendége volt a Brit Nemzeti Párt vezetője, Nick Griffin. Nem lenne teljes a sor, ha kihagynánk  a Trianon-kutató görög származású szociológust és tanárt, Szidiropulosz Archimédeszt.

A trianoni békediktátum aláírásának 90. évfordulójára emlékezve, 2010. június 10-én a hágai Román Nagykövetség épülete előtt nagyszabású figyelemfelkeltő demonstrációt tartott a Voorpost (Előörs) nevű holland nemzeti mozgalom. A csoport egyébként a Flandria területén élő, közigazgatásilag Belgiumhoz tartozó területek Hollandiával történő egyesítését szorgalmazza, elősegítvén ezzel Dietsland (Nagy Németalföld) megalapítását.

Források

• Ablonczy Balázs: A revízió támogatói és vámszedői külföldön, in: Rubicon 2005/6, Trianon és a revízió-Magyar igazság, magyar fájdalom
• Glatz Ferenc: Trianon tegnap és ma -Békerendszer Közép-Európában, 1920, in: História 1990/03
• Igazságot Magyarországnak-A Pesti Hírlap revíziós albuma, 1927
• Kerepeszki Róbert: Jelöltek és önjelöltek - In: Rubicon, 2011/8. szám, Királykérdés a Horthy-korban
• Popély Gyula: A csehek és az első világháború, in: Trianoni szemle, I. évfolyam 2. szám, 2009. április-június
• Raffay Ernő: Trianon titkai, avagy hogyan bántak el országunkkal... - Szikra lapnyomda, 1990
• Szlankó Bálint: Egy irredenta sajtzócézár - Ki volt lord Rothemere?  -Index.hu, 2002. június 10. http://index.hu/kulfold/rothermere/
• Zeidler Miklós: A magyar irredenta kultusz a két világháború között, Teleki László Alapítvány, Budapest, 2002
• blog.poznanici.com