A Magyar Köztársaság Országgyűlése kinyilvánítja, hogy a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme. (Törvény a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről )||

Szimbolikusnak tekinthető, hogy a rendszerváltozás illúziójának nyitányát az erdélyi falurombolás elleni százezres tömegtiltakozás jelentette. "1988. június 27-én Budapest népe megtörte a Kádár-korszak által reánk kényszerített némasági falat, százezrek özönlöttek a Hősök terére, hogy felemeljék tiltakozó szavukat az Erdélyben megkezdődött falurombolás, a román soviniszta gyűlölködés ellen"-emlékezett a 168 óra hasábjain Domonkos István, a Bajcsy-Zsilinszky Társaság egykori tagja.  

Sokan vélik úgy, hogy 1988. június 27-e mérföldkő volt a rendszerváltozás felé vezető úton. Ebben van is igazság, hiszen 1956. november 4-e óta ezen a napon fordult elő először, hogy egy előre bejelentett, és hatalmas tömeget utcára vivő ellenzéki megmozdulást mindennemű beavatkozás nélkül hagyott a kommunista rezsim és annak rendőrsége.

Egy demonstráció, melyet együtt jelentett be a rendőrségnek Csurka István és Mécs Imre. Egy eszelős terv, Ceauşescu településrendezési ötlete, ami ellen együtt tiltakoztak magyar és román "másként gondolkodók". Az erdélyi falurombolás elleni tiltakozás összehozta a nemzetet és egységbe kovácsolta a formálódó ellenzéki erőket.  A demonstrációra való válaszként másnap  Bukarest – egyoldalú döntésként – bezárta a kolozsvári magyar konzulátust.

A rendszerváltozás környéki eufóriának azonban hamar pesszimizmusba kellett torkollnia. A várakozásokkal ellentétben a rendszerváltozást követően fokozatosan negligálódott a helyzet, ami végül 2004. decemberének fekete adventjéhez vezetett.

A rendszerváltozás után tartott első szabad választásokat megelőző kampányban a frissen alakult pártok szinte mindegyike kifejtette a határon kívül rekedt magyarsággal kapcsolatos álláspontját.

Az ekkor a radikális antikommunizmus mezében tetszelgő Szabad Demokraták Szövetsége (SzDSz) például a következőképpen foglalta össze 1989-es programjában a problémát:

"Az egyetemes magyar nemzet részének tekintjük magunkat. Közösséget vállalunk a határainkon kívül rekedt magyarsággal. Miközben elutasítjuk a határrevízió veszedelmes ábrándjait, küzdünk azért, hogy a határok ne szigetelhessék el az anyanemzettől a kisebbségi sorba került magyarokat. Küzdünk egyéni és kollektív jogaikért, kulturális, és ahol lehet, területi autonómiájukért; küzdünk azért, hogy államuk egyenrangú polgáraiként szabadon ápolhassák nyelvüket, kultúrájukat, nemzeti hagyományaikat."  (A rendszerváltás programja, 1989. március 19.)

A szavak szintjén ekkor bizonyított az SZDSZ., hogy aztán az 1994-es pálfordulásukat követően immáron retorikájuk is 180 fokos fordulatot vegyen.

"Célunk olyan európai normákhoz igazított, egyedi sajátosságokat figyelembe vevő kisebbségpolitika kialakítása, amely egyaránt alkalmazható a határon túli magyar és a határokon belüli nem-magyar kisebbségekre. Nem tagadunk meg semmilyen olyan jogot kisebbségeinktől, amelyet a kisebbségi magyarságnak követelünk. (...) Biztosítani kell a térségben élő kisebbségek szabad identitásvállalását, nemzeti, etnikai tudatának megőrzését, a többségi népekével azonos szintű életfeltételeinek megteremtését. Igazságtalannak és a népek békés együttélését megnehezítő tényezőnek tartjuk a jelenlegi határokat, ám politikai érdekeink ma a határok "ellégiesítéséhez" fűződnek."-áll a Magyar Demokrata Fórum (MDF) 1989. októberi programjában.

A Magyar Szocialista Párt (MSZP) terminológiájában mintha Károlyi verbális neutralitását követné: "Pártunk őszintén kívánja a Duna menti népek összefogását, a kapcsolatok javítását, elmélyítését." (1989. október 9.)

A magát ekkor még a politikai paletta szabadelvű terrénumába pozicionáló Fiatal Demokraták Szövetsége (FIDESZ) deklarálta: " A határainkon kívüli magyar kisebbségeket a magyar nemzet szerves részének tekintjük, amelyek fennmaradásáért és sorsáért a mindenkori magyar állam felelősséggel tartozik. Hasonlóan felelősséggel tartozik a magyarországi nemzetiségiekért is. A nemzeti, nemzetiségi önrendelkezés elvét maximálisan elismerjük. Ugyanakkor elő kell segíteni, hogy a kisebbségek lakóhelyüket megváltoztatni ne kényszerüljenek. (...) A magyar külpolitikában alapvető elvként figyelembe kell venni, hogy Erdély az erdélyieké, Felvidék a felvidékieké, Vajdaság a vajdaságiaké és Kárpátalja a kárpátaljaiaké. Azaz ők minden döntésben a legilletékesebbek." (1989. október 15.)

Az első szabadon választott Országgyűlés alakuló ülését követően, 1990. május 23-án felállt az Antall József vezette kabinet. Az MDF-es politikus krédója sajnos csak verbális síkon érvényesült:

Törvényes értelemben, a magyar közjog alapján minden magyar állampolgárnak, ennek a tízmilliós országnak a kormányfőjeként – lélekben, érzésben tizenötmillió magyar miniszterelnöke kívánok lenni! (Antall József)||

Ugyan az Országgyűlés elnöke, Szabad György a trianoni békediktátum ratifikálásának 70. évfordulóján, 1990. június 4-én azt javasolta a honatyáknak, hogy egy perces néma felállással emlékezzenek az évfordulóra, de a Fidesz képviselői tiltakozásul kivonultak az ülésteremből (amint azt az alábbi, a korabeli sajtóból vett tudósítás is bizonyítja).

1991. december 1-jén felbomlott a szovjet birodalom. Bégány Attila egykori Fidesz-és MDF alapító visszaemlékezéséből megtudhatjuk, hogy az Antall-kabinet külügyminisztere, Jeszenszky Géza nem igazán bizonyult a külpolitikai táncparkett ördögének, tudniillik -állítólag- a külügyminiszter 15 ember jelenlétében kijelentette, hogy nem is olvasta az ukrán-magyar alapszerződést. Ennek azért van jelentősége, mert a kárpátaljai magyarok  és ruszinok  népszavazáson harcolták ki azt, hogy legyen szavazás Kárpátalja területi autonómiájáról is. Az autonómiára a lakosság hetvennyolc százaléka igennel szavazott, a beregszászi körzetben kilencvenegy százalékos volt az az arány, hogy Ukrajnán belül autonóm szeretne lenni. Ezt követően öt nap múlva, 1991. december 6-án Antall József magyar , valamint Leonyid Kravcsuk ukrán miniszterelnök aláírták a magyar-ukrán alapszerződést, melyben só sem esett népszavazásról.

Az MDF hosszabb távon talán ennek is köszönheti a középpártból kispárttá való degradálódását: 1993. májusában többek között a határok sérthetetlenségének deklarálása miatt vált ki az MDF radikális szárnya Csurka István vezényletével a pártból, létrehozva a Magyar Igazság és Élet Pártját (MIÉP).  

1994-ben az SZDSZ többszöri szabadkozása ellenére (ld. Pető Iván, Magyar Bálint) koalícióra lépett az MSZP-vel, szalonképessé téve ezzel a posztkommunista pártot. A miniszterelnöki posztot ezáltal a szocialista párti Horn Gyula tölthette be.

Fagyos hangulatban, a Meciar vezette nacionalista klikk által uralt Szlovákiával írták alá 1995. március 18-án Párizsban a magyar-szlovák alapszerződést, amely kimondta "Szlovákia területi integritásának sérthetetlenségét", de a meciari diszkrimináció változatlanul folytatódott  a felvidéki magyarsággal szemben.

A román-magyar alapszerződést 1996. szeptember 16-án írta alá Horn Gyula és román kollégája, Nicolae Văcăroiu. Az alapszerződés egy szót sem ejtett az erdélyi magyarság sérelmeiről. A ratifikálás dátuma egyébként is szerencsétlennek bizonyult: két hónappal később kormányváltás következett be Bukarestben, és az európaibb irányultságú addigi ellenzékkel tárgyalva valószínűleg kedvezőbb eredményt lehetett volna elérni.

Az 1998-as választásokat követően felállt az Orbán Viktor vezette koalíciós (Fidesz-MDF-FKgP) kormány, mely nemzetpolitikai szempontból némi változást eredményezett. A koalíciós partnerek nemzetpolitikai stratégiája ismert: az MDF a "lélekben 15 milliós magyarság kormányzati segítését" priorizálta, a Független Kisgazdapárt Torgyán József-i koncepciója pedig markáns, akár Trianont relativizáló nemzeti dimenziókban gondolkodott.  A Fidesz 1993-as koncepcióváltása után szintén előtérbe helyezte a határon kívül rekedt magyarság problémái iránt való fokozottabb figyelmet, mely talán először a rendszerváltozás óta tettekben, de sajnos meglehetősen erőtlen tettekben manifesztálódott.

Míg az Antall és Horn vezette kormányok az alapszerződések rögzítését tűzték ki célul, addig az Orbán-kabinet a határon túli magyarsághoz  tartozó egyes személyek és csoportok  magyar államhoz fűződő intenzívebb kapcsolatát segítette elő a státustörvénnyel, amely a kulturális kedvezményeken túl szociális és gazdasági jellegű kedvezményeket is biztosított számukra.

A nemzet határokon átívelő újraegyesítésének jegyében bevezették a magyarigazolvány intézményét. Újjáépítették az 1945-ben felrobbantott Márai Valéria-hidat Esztergom és Párkány között, Zentán megalkották a délvidéki magyarság szellemi központját képviselő Vajdasági Magyar Művelődési Intézetet, felejthetetlen millenniumi ünnepségsorozatot rendeztek, újból adományozták a Corvin-láncot, a Parlament épületébe szállították a Szent Koronát. Hangsúlyozandó ugyanakkor, hogy az 1999-es jugoszláv NATO-hadművelet idején még csak gondolat szintjén sem támogatta az Orbán-kormány a Délvidék legalább egy részének visszacsatolását, még az autonómia gondolatát sem vetette fel. A határon kívül rekedt nemzettársaink kifejezett igényei ellenére sem biztosította a kettős állampolgárság biztosításának törvényi feltételeit és megkurtította a Magyarok Világszövetsége költségvetési támogatását is. Ennek ellenére Orbán Viktor, magát az egész magyar jobboldal spirituális vezetőjének titulálva jelentette később ki:

Fogadalmat tettünk, hogy megőrizzük az ezeréves államot, Márai nyelvét, a Csíksomlyói búcsút, a Szent Koronát, az 56-os zászlót és a rendszerváltás szabadságát. (Orbán Viktor, 2006. április 2.)||

Az Orbán-kormány által folytatott nemzetpolitika összességében némi pozitív hatást gyakorolt a határon túl élő magyar nemzetiségűek magyarságtudatának fejlődésére. Ám az Orbán Viktor és Adrian Năstase által 2001. december 23-án aláírt paktum -amint az már lenni szokott- a szocialistáknál kiverte a biztosítékot. 2001 karácsonyán szociális demagógián alapuló uszításba kezdtek: 23 millió román elözönlését vizionálták. Így vall erről Gyurcsány Ferenc Debreczeni József könyvében:

A mi stábunk az, amely szembefordítja az MSZP-t és Medgyessyt az Orbán-Nastase-paktummal. Amikor kiderül, mi van a paktumban: hogy ez korlátozás- mentesen próbál valamennyi román állampolgárnak munkavállalási lehetőséget biztosítani, akkor ott egy hosszú vitában meggyőzzük önmagunkat arról, hogy ezt meg kell támadni. Meg kell támadni, függetlenül attól, hogy Kovács az előző este rábólintott. (...) a paktum megtámadásában nagy lehetőség rejlik, odahívjuk Medgyessyt, hogy forduljon szembe az eddig képviselt állásponttal. Nagy nehezen meggyőzzük erről, s a végén - még nehezebben - Kovács is beadja a derekát... (Debreczeni József: Az új miniszterelnök, 209. oldal)||

A 2002-es országgyűlési választásokon a Fidesz-MDF koalíció kiélezett küzdelemben, minimális különbséggel ugyan, de alulmaradt, ezzel első ízben bukott meg az "egy a tábor, egy a zászló" orbáni tézise. Ismét az MSZP-SZDSZ koalíció kezébe került az ország irányítása, melynek első embere ekkor Medgyessy Péter lett.

Ami azt illeti, hamar botrányt is kavart a "Kárpátok Cicerója": Medgyessy Péter 2002. december 1-jén, Románia nemzeti ünnepén Erdély elvesztésére koccintott a Kempinski Hotelben román kollégájával,  Adrian Năstaseval. Az eseményen magyar részről megjelent Kovács László akkori külügyminiszter és MSZP-elnök, Göncz Árpád egykori köztársasági elnök (SZDSZ), valamint Kóródi Mária miniszter, ifjabb Habsburg György, illetve Verestóy Attila és Kelemen Hunor RMDSZ-es politikusok. A szégyenteljes eseménnyel paralel mintegy 120-an tiltakoztak a koccintás ellen. A téren egybegyűltek előtt Bayer Zsolt újságíró azt hangoztatta, hogy ezen a napon fölényes győzelmet aratott a román diplomácia a magyar diplomácia felett és csak a maroknyi demonstráló képviseli Magyarország becsületét. Még aznap eljuttatta a Nemzetközi Erdély Bizottság nevében Eva Maria Barki az MTI-hez a szervezet Adrian Nastase miniszterelnöknek címzett levelét, amelyben úgy fogalmaznak: Adrian Nastase-ből hiányzik a kellő szenzibilitás, amikor Budapestre jön december 1-jét megünnepelni. Az Orbán Viktor által életre hívott Szövetség a Nemzetért Polgári Kör tagjai "megdöbbenve értesültek arról, hogy a Magyar Köztársaság miniszterelnöke, külügyminisztere és volt elnöke a Román Köztársaság nemzeti ünnepét együtt ülte meg a román kormányfővel Budapesten, hangosan, fényben, pompában. (...) Ismét elárulták őket? Ismét előbbre való a hazánál, a nemzetnél egy internacionalista mosoly?-tették fel a költői kérdést.

Nemzetpolitikai szempontból jelentős a 2003. év eseménye, a Jobbik Magyarországért Mozgalom párttá alakulása október 24-én.  Ahogyan alapító nyilatkozatukban fogalmaznak:  "A Jobbik Magyarországért Mozgalom nemzeti párt, amely politikai alapjait a nemzeti érték- és érdekvédelemre fektette le. Ezért szállunk szembe azzal az egyre nyíltabb törekvéssel, amely felszámolná a nemzetet, mint az emberi élet alapvető közösségét. A globalizmus és a fogyasztói társadalom korában egyre sürgetőbb, hogy az elszakított területek magyarságával valóban egy nemzetet alkossunk, hogy nemzeti összetartozásunkat - határokon innen és túl - szorosabbra fonjuk, és annak éltető erejével megismertessük a felnövekvő generációkat."

2004. augusztus 25-én az SZDSZ és Gyurcsány Ferenc által levezényelt puccs miatt Medgyessy Péter lemondásra kényszerült. Utódja Gyurcsány Ferenc lett, akinek elő miniszterelnöki ténykedése a fekete adventre esett: a 2004. december 5-ére kitűzött népszavazáson, melyről a határon kívül rekedt magyarság kettős állampolgárságáról kellett dönteni, az MSZP és az SZDSZ vezetői konzekvensen a "nem" mellett kampányoltak. Soha nem látott ámokfutást vitt véghez  Gyurcsány Ferenc,  szociális krízist vetítve elő arra az esetre, ha honfitársaink megkapnák a kettős állampolgárságot.

„Elmegyek a népszavazásra, és nemmel szavazok, (...) nemmel az egészségügy tönkretételére (...), nemmel szavazok a kettős állampolgárságra, a nemzetegyesítésre hivatkozó nemzetmegosztásra (...) Felelős hazafi csak olyat ajánl a nemzetének, aminek látja a végét.”

(MSZP székház, 2004. november 30.)

A kampány során az alábbihoz hasonló, minősíthetetlen és végletekig hazug módszereket alkalmazták:

Vegyen részt Ön is a jobboldal "Dögölj meg Magyarország, nekünk szavazók kellenek, mert mégse vagyunk elegen!" elnevezésű akciójában, és 2 NEM szavazattal mentse a menthetőt, hogy ne ismétlődhessen meg 1914 és 1941 országpusztító magyarkodásának még a lehetősége sem, hogy a Fidesz ne vásárolhasson szavazókat magának az ország pénzén, és így 2006-tól a Sáskahadművelet ne kezdődhessen újra. (Szórólap a népszavazási kampányból)||

Egy feszült vitában Tőkés László erdélyi, Duray Miklós felvidéki és Ágoston András délvidéki magyar politikusok próbálták rábírni Gyurcsányt, hogy revideálja álláspontját, de a miniszterelnök hajthatatlan volt. A népszavazás következményei -győztek ugyan az igenek, de a népszavazás maga nem lett eredményes-, katasztrofálisak lettek. A Fidesz és a KDNP frakciója nevében Németh Zsolt és Simicskó István benyújtották a törvényjavaslatot, hogy a trianoni békediktátum aláírásának napja, június 4-e legyen a Nemzeti Összetartozás Napja, de az MSZP-SZDSZ többség természetesen ezt az indítványt is lesöpörte az asztalról.

A haza tekintetében pedig: Gyurcsány úr, december 5-e után ön és magyarul beszélő kormánya nem ejthetné ki ebben a Házban a haza szót. (Taps a KDNP és a Fidesz soraiban. Zaj a kormánypárti oldalon.) (Semjén Zsolt felszólalása az Országgyűlés plenáris ülésén, 2008. március 10.)||

Stratégiai jelentőséggel bír, hogy a 2009. június 7-én megtartott európai parlamenti választásokon a Jobbik 3 képviselőt jutatott az EP-be: Morvai Krisztinát, Balczó Zoltánt és Szegedi Csanádot. Ugyanakkor a nemzetellenes SZDSZ mindkét képviselője kiesett az Európai Parlamentből.

A 2010-es országgyűlési képviselőválasztások következtében felállt új, nemzeti kurzus megteremtésének több, azonnali hozadéka is volt. A Fidesz és a KDNP képviselői az új törvényhozásban kétharmados többséget szereztek és a Jobbik 47 fővel önálló frakciót alapíthatott, ugyanakkor az SZDSZ elesett a parlamenti képviselet lehetőségétől. Kövér László és Semjén Zsolt, a Fidesz és a KDNP frakciójának tagjai terjesztették elő azt a törvényjavaslatot, amely hitet tett a magyar nemzet tagjainak összetartozása mellett. Ennek alapján az Országgyűlés 2010. június 1-jei ülésén a javaslatra 302 fő képviselő igennel, 55 fő nemmel voksolt és 12 fő tartózkodott. A törvény - miután Sólyom László köztársasági elnök aláírta a törvényt - 2010. június 4-én, a trianoni békediktátum aláírásának 90. évfordulóján lépett hatályba.

Források:

• Kéri Nagy Zsolt: A magyar nemzetpolitika szerepe a térség stabilitása tükrében-In: Magyar Szemle, 2004/33
• Népszabadság, Magyar Nemzet, HVG, Magyar Fórum, 168 óra, Hírszerző, Jobbik.hu, jogiforum.hu