"Hazánk része, Kárpátalja, köszöntünk!
Újra magyar és boldog lesz a földünk!
El nem vehet senki tőlünk majd többé,
Miénk voltál és az is leszel örökké!

(Korabeli nóta)

 Kárpátalja hazatérése

1939. február 16-án másodszorra is kormányt alakíthatott az Európa-szerte elismert földrajztudós, Teleki Pál gróf. Teleki a geográfia szakavatottjaként elsősorban geopolitikai dimenziókban gondolkodott. Röviddel kormányra lépése után memorandumban hívta fel a brit, francia, német és olasz kormányt Kárpátalja visszacsatolásának szükségességére. Ebben a memorandumban többek között arra hivatkozott, hogy a Nagyalföld a Tisza folyásának vonala miatt földrajzi egységet alkot Kárpátaljával. Teleki azzal érvelt, hogy a csehek által Kárpátaljára kényszerített Volosyn-kormány a drasztikus erdőirtással rablógazdálkodást űz, ezért fennáll a veszélye, hogy a hegyekről lezúduló víz elárasztja a Nagyalföldet.

Nem emiatt ugyan, de Teleki kormányra kerülése után a Ruténföld visszatérésének lehetőségei javulni látszottak. Február 17-én Butler, a brit külügyminisztérium helyettes államtitkára kifogásolta, amiért a franciák és az angolok 1938 őszén ellenezték a közös lengyel-magyar határ létrejöttét.

1939 tavaszán a csehszlovák belpolitikai válság rohamosan közeledett a végkifejlet felé. A szlovák nacionalisták egyre intenzívebben adtak hangot nyílt elszakadási törekvéseiknek "forrón szeretett cseh testvéreiktől" (Masaryk kifejezése), mire a "testvérek" katonai ellenrendszabályokat léptettek életbe. Egyidejűleg elmozdították helyéről Tiso páter szlovák miniszterelnököt és kormányát. Az elmozdított kormánytagok Bécsbe menekültek, másnap pedig a pozsonyi nemzetgyűlés proklamálta Szlovákia függetlenségét. 1939. március 13-án Hitler fogadta Tiso és Durcansky minisztereket és a következő napon a német csapatok megszállták a maradék Csehországot.

Szlovákia önállósága új helyzet elé állította Kárpátalja lakosságát. Már 1939. januárja óta ukrán nacionalisták fellépése zavarta az amúgy is rendezetlen belpolitikai helyzetet és a cseh kormány nem volt képes sem a rendet fenntartani, sem a magyar és ruszin lakossággal szemben elkövetett atrocitásoknak gátat vetni. A magyar kormány ebben a helyzetben felkészült a fegyveres beavatkozásra, annál is inkább, mert Németország -az Antikomintern Paktumhoz való csatlakozás fejében, és a Népszövetségből való kilépés elismeréseként- jelezte, hogy ilyen lépéssel szemben észrevételt nem tesz. Mindkét lépés az adott esetben Magyarország érdekeit szolgálta és nem volt ár Kárpátaljáért, illetve a közös magyar-lengyel határért.

1939. január 6-án Munkács mellett, Őrhegyaljánál fegyveres incidens zajlott le ukrán nacionalisták és a magyar határvédelmi alakulatok között. A magyar kormány ezt követően nyomatékosan figyelmeztette a csehszlovák kormányt, hogy hasonló támadás estén a jövőben nemcsak a határ mentén fog ellentámadást kifejteni, hanem a támadókat a határon túl is üldözni fogja. Március első felében a határincidensek ismétlődtek, s ugyanakkor a felfegyverzett ukrán Szics-gárda atrocitásai a magyar lakossággal szemben fokozódtak. Március 13-án a magyar kormány erélyes lépésre szánta el magát. Egyrészt utasította a vezérkar főnökét, hogy Ungvár és Munkács biztosítása céljából rendelje el a két várost környező magaslatok birtokbavételét, másrészt a budapesti csehszlovák követ útján jegyzéket juttatott el a cseh kormányhoz, amelyben követelte az internálások és az üldözések megszüntetését, Ruszinszko területének a cseh-szlovák csapatok által való kiürítését. Az ultimátum 12 órán belül kérte a csehszlovák kormány válaszát.

Március 14-e folyamán a német csapatok megszállták Csehországot és megalakult az önálló Szlovákia. A csehszlovák állam elemeire bomlott szét. Volosyn miniszterelnök új kormányt alakított és kikiáltotta "Kárpát-Ukrajna" függetlenségét, majd a területet német védelem alá helyezte.  

Ezek az események sürgős cselekvésre késztettek. A kialakult helyzetben a vezérkar főnöke elrendelte, hogy a Munkácsi-csoport Szolyvára, az Ungvári-csoport Perőcsényre, a Beregszászon állomásozó XXIV. határvadász zászlóaljból megalakult csoport pedig Nagyszöllösre törjön előre. A hadműveletek vezetésével a kassai hadtest parancsnokát, vitéz Szombathelyi Ferenc vezérőrnagyot bízta meg.

Horthy kormányzó a következő Hadparancsban fordult a támadásra felsorakozott erőkhöz:

Honvédek! A cseh zsoldosok országuk életének utolsó perceit is arra használták fel, hogy megrohanva határainkat, magyar véreinket és azok javait pusztítsák. E támadások azonban a ti ércfalaitokon összetörtek, a támadók véres fejjel menekültek megtorló karjaitok elől. Megelégedéssel állapítom meg, hogy ezekben a súlyos harcokban derekasan -a honvédség dicső múltjához méltóan- álltátok meg helyeteket. Most, amikor útba indítalak benneteket Kárpátalja húsz éven át sanyargatott népének, magyar testvéreink felszabadítására, biztos vagyok benne, hogy a nagy fáradsággal és esetleg újabb nehéz harcokkal járó feladatot épp olyan tökéletesen fogjátok megoldani, mint ahogyan a cseh támadások ellen megvédtétek határainkat, és vissza fogjátok venni ruszin testvéreinket is Szent István birodalmába, ahol ezer éven át, jóban-rosszban egyaránt velük éltünk, örültünk és véreztünk. Honvédek! Isten és a Haza nevében, kísérve népünk szeretetétől, előre ezer éves határunkig, a Kárpátok bércéig. A Magyarok Istene segítsen benneteket! (Vitéz nagybányai Horthy Miklós hadparancsa, 1939. március 15.)||

Március 15-én hajnalban -az előző délután vett parancs értelmében- a támadáshoz csoportosult erők megkezdték a hadműveleteket. Március 17-ére a honvédség elérte a lengyel határt. A baráti lengyel és magyar hadsereg tisztjei örömmámorban úsztak.

Véres összecsapásokra került sor a Magyar Honvédség és néhány szlovák katonai egység között, amikor a magyarok néhány kelet-szlovákiai falut is elfoglaltak. A magyar-szlovák határt csak az 1939. április 4-én, Budapesten aláírt dokumentum rendezte.

A történelmi igazsághoz tartozik, amiről néhány történész a mai napig előszeretettel hallgat: miután a szlovákok saját elhatározásból proklamálták függetlenségüket, a Csehszlovák Köztársaság megszűnt létezni, mint a nemzetközi jog alanya. Magyarország ezért március idusán nem Csehszlovákiát támadta meg, hanem egy olyan kis tartományt, mely ezer éven keresztül a Magyar Királyság centrális részét alkotta.  Megfelelő vasúti és közúti összeköttetések hiányában amúgy sem lett volna életképes a tartomány, azt előbb-utóbb Lengyelország vagy Románia annektálhatta volna, vagy hitleri bábállam jött volna létre a soviniszta Szics-gárdisták vezérletével.

A helyreállított lengyel-magyar határ tette lehetővé, hogy Lengyelország 1939. szeptember 1-jei hitleri megtámadása után 140 ezer lengyel emigráns menedékjogot kapjon Magyarországtól.  

Kárpátalja visszatérését a nyugati diplomácia nyugodtan és jóindulatúan konstatálta. A londoni követ ki is jelentette, hogy örömmel tölti el a tény, miszerint Kárpátalját a Magyar Honvédség, és nem a Wehrmacht foglalta el. Még a párizsi követ is előnyösnek minősítette a lengyel-magyar határ újbóli létrejöttét, egyértelműen Németország diplomáciai vereségeként értékelve azt.

Forrás:

• Földi Pál: A Magyar Királyi Honvédség
• Czettler Antal: Lengyel tervek Közép-Európa újrarendezésére és Kárpátalja visszatérése a magyar anyaországhoz 1939 márciusában, in: Magyar Szemle