A II. világháború pusztításainak lezárultával, a szovjet térnyeréssel alapjaiban változott meg az anyaország határon kívül rekedt magyarsággal szembeni politikája. A Horthy-rendszer ellenzékben/illegalitásban működő formációi (Független Kisgazdapárt, Magyar Kommunista Párt, Magyarországi Szociáldemokrata Párt,  Nemzeti Parasztpárt, Polgári Demokrata Párt) 1944. december 2-án Magyar Nemzeti Függetlenségi Front néven egységbe tömörültek. Az 1945-ös nemzetgyűlési választásokon induló pártok programjai sokat elárulnak a drasztikus nemzetpolitikai koncepcióváltásról.

A Magyar Kommunista Párt in medias res tagadta meg az elszakított nemzetrészen élő testvéreinket:  

Szakítanunk kell a magyar imperialista rögeszmével, Nagy-Magyarország reakciós ábrándjával. Egyszer és mindenkorra szakítani kell azokkal a törekvésekkel, melyek a 'magyarság vezető szerepének' ürügye alatt a Duna-medencében élő népek feletti uralomra irányultak, s melyeknek egyetlen eredménye, hogy Magyarország német gyarmattá, a magyar nép a németek szolganépévé vált. (A Magyarországi Kommunista Párt programjából, 1944. november)||

Még a retorikájában és cselekedeteiben a nemzeti politika iránt elkötelezettebb FKgP is a következőképpen nyilatkozott a kérdéskörben:

(...) őszintén és fenntartás nélkül a demokráciák felé kell fordulnunk. Meg kell szereznünk a demokráciák, elsősorban a bennünket felszabadító Szovjetunió, továbbá a szomszéd népek, az Egyesült Államok, Nagy-Britanniával Franciaország jóindulatát és bizalmát, biztosítani kell e népekkel és államokkal a jövőbeli, a békés baráti együttműködést. (A Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt programjából, 1945. április)||

A leginkább tolerálható, ám egyben legnaivabb álláspontot talán a Barankovics István fémjelezte Demokrata Néppárt képviselte:

Kifejezzük azt az álláspontunkat, hogy a békeszerző nagyhatalmak most nem rólunk, nélkülünk fognak dönteni, hogy a békekötés most nem fog összezsugorodni egy büntetőparancs átadására, hanem a felek érvei meghallgatásra találnak, mérlegelés tárgyai lesznek, a döntések pedig az igazságosság bélyegét viselik majd magukon. (...) A legáltalánosabb alapelv, hogy a béke tartósságának fundamentuma a béke igazságossága. A magyar béke igazságossága pedig feltételezi a Duna-népi völgyek egyenrangúságának és egyenjogúságának elismerését.(A Demokrata Néppárt programjából, 1945. szeptember 25.)||

A magyarság ilyen önvédelmi mechanizmusokkal nézett elébe a béketárgyalásoknak.  A győztes nagyhatalmakat pedig ismételten a "vae victis" elve vezérelte, ha lehet, még inkább, mint az I. világháborút követően. Sokat elárul már az a mentalitás is, amivel a győztesek a vesztesek iránt viseltettek: Churchill legendás ígérete ellenére nem hagytak egy üres széket Teleki Pál gróf tiszteletére...

A békekonferencián Románia már ab ovo a szovjetek támogatását élvezte -nem volt hiába az 1944. augusztus 23-i árulás-, akik fontosnak tartották deklarálni a békeszerződés-tervezet indoklásában, hogy a román kiugrás és árulás támogatást jelentett a szövetségesek számára a Németország elleni háborúban.

Jugoszlávia partizánakciói révén a győztesek mérsékelt bizalmát élvezte, partneri státuszt azonban korántsem jelentett számára a titói gerillaakciók sikeres győzelme. Sztálin szimpátiáját azért elnyerte Tito militáns-kommunista rendszere, de a marsall önállósodási kísérleteit már kevésbé kultiválta.

Csehszlovákia szovjet támogatása azonban meglehetősen markánsan nyilvánult meg. Kárpátalja Szovjetuniónak való "átengedésével" és nyersanyagszállításra vonatkozó kötelezettségvállalásával Benes lekötelezte Sztálint.

A Gyöngyösi János kisgazda politikus vezette békedelegáció két béketörekvéssel állt elő. Az egyik a trianoni békediktátum bizonyos mértékű etnikai korrekciójával számolt, elsősorban Erdély egy részének tekintetében. A "nagy Partium-terv" egy 22.000 km2-nyi területsáv igénylését célozta meg, a "kis Partium-terv" ellenben az előző feléig terjedő határmenti térséget ölelt fel. A másik elképzelés a regionális föderáció terve.

A párizsi békediktátum 1947. február 10-i ratifikálásával másodszor is arcul csapták a magyarságot: visszaálltak a trianoni igazságtalan határok, sőt, ezt meg is fejelték azzal, hogy három Pozsony-környéki, színtiszta magyar lakosságú falut (Dunacsúny, Oroszvár, Horvátjárfalu) Csehszlovákiához csatoltak. Emellett 300 millió dollár fizetésére kötelezett a szerződés, ebből 200 millió a Szovjetuniónak, 70 millió Jugoszláviának és 30 millió Csehszlovákiának járt. A szerződés jóváhagyta a revizionista irányultságú szervezetek feloszlatását is.

A magyar minisztertanács 1947. május 16-án fogadta el a békeszerződés becikkelyezéséről szóló törvényjavaslatot, s így a nemzetgyűlés azt csak utólag vitatta meg.

Az Országgyűlés Nagy Ferenc kommunista nyomásra történt lemondatása után, 1947. június 24-e és július 2-a között tárgyalta a békediktátum jóváhagyását. A Nemzeti Parasztpárt szónokot sem állított, Nagy Imre, a kommunisták kijelölt szónoka pedig beteget jelentett...  Viharos vita a kommunista párti Horváth Márton hozzászólása után tört ki: beszédében "homályosan célzott" a magyar nép háborús felelősségére. A személyeskedésektől sem mentes vitában a felszólalók a Horthy-rendszert ostorozták és történelmi mulasztásainkat hangsúlyozták. Olykor a Nyugatot is vádolták, de a Szovjetunió nem képezte kritika tárgyát... Nem is csoda: Kovács Béla kisgazda politikust ekkor már a "testvéri szocialista országba" deportálták.

Az erkölcsi elvek valaha legalább korlátoknak látszottak. Most még a látszat is arra megy, hogy ezekből a korlátokból ki hogyan tud tetszetősebb dárdákat faragni. Kézfogásra olyan kezeket kerestünk, melyek a mi nyakunkat keresték. Ne nehezítsük meg a román és a csehszlovák elvtársak dolgát! - ismételgette Rákosi, szószékről is, kabátunk gombját fogva is. Úgy történt. Minden nehézség nélkül kezdődött, folyt és folyik, ami itt a Duna völgyében voltaképpen a szellem katasztrófája.(Illyés Gyula naplója, 1973. május 24.)||

Források:

• wikipédia
• Gyarmati György: Magyar kálvária feltámadás nélkül-In: Rubicon, 1997/2
• Honföldi autonómia tartomány (Sárközi János összeállítása)
• Föglein Gizella: A magyar békeszerződés