Schöpflin Aladár: Pozsonyi diákok |
|
2009.08.26. 16:03 |
|
Tizenkét évet töltöttem Pozsonyban, kisdiákkoromtól csaknem a férfikor küszöbéig 1881 és 1894 között. Tanúja és átélője voltam annak a folyamatnak, amelyben Pozsony megmagyarosodott.
Mint tzíéves kis gimnazista, egyszer szert tettem két krajcárra és krumpli-cukrot szerettem volna rajta vásásrolni. Nagyon félénk, könnyen zavarba jövő ifjú voltam, dobogott a szívem, ha egy boltba be akartam menni. |
A mi sorsunk |
Kassai Napló, 1925. július 17. |
2009.08.26. 14:40 |
|
Úgy tudom, hogy a békeszerződések csinálták a világhírnévre és jelentőségre emelt "Kisebbség" szót, amely azóta úgy nemzetközileg, mint az egyes államok életében jogilag és etikailag egyik legsúlyosabb fogalommá vált. Sem akik alkották, sem mi, akik elfogadtuk, nem sejtettük, hogy mennyire igazságtalan, megalázó, jövőtlen, reménytelen, néphalált felidéző, fájdalmas, elátkozott ez a szó: Kisebbség. Nem meghatározás, hanem ítélet. Meghatározásnak, nemzetközi jogi fogalomnak csak szánták talán kényszerűségből, mikor arról volt szó, hogy az emberiséget históriailag kétfelé válasszák akkor, mikor új világrendet állítottak fel, külön a győzőkét, külön a legyőzötteknek.
|
Márai Sándor: Az érzelmesek |
|
2009.08.22. 23:54 |
|
Márai Sándor publicisztikája,
1938. szeptember 25.
A világsajtó bizonyos patetikus hangsúllyal közölte a hírt, hogy Osusky, a párizsi cseh nagykövet, megrendülten és könnyes szemekkel távozott a francia külügyminiszter szobájából, s izgalmaktól elcsukló hangon mondta a várakozó külföldi újságíróknak: "Önök látni akarják azt az embert, akinek hazáját feldarabolták anélkül, hogy megkérdezték volna stb." Ezt a híradást követte a másik, még az elsőnél is megrendítőbb, mely hírül adta, hogy Beneš elnök valósággal belesírt a rádióba, mikor közölte népeivel, hogy az angolok és a franciák nem támogatják, s kénytelen elfogadni az ultimátumot. Állítólag Vavrecska, a cseh propagandaminiszter is izgalomtól fátyolos hangon magyarázta a rádióban a cseheknek a tragikus eseményeket. A hét komor és súlyos történelmi tartalmából különösen hangzik ki ez az érzelmes közjáték: a síró Osusky, a könnyes Beneš és az izgalomtól érzelmesen remegő hangú Varecska szereplése.
|
Dvorcsák Győző: A tót kérdés |
|
2009.08.22. 22:38 |
|
A tót kérdés - bátran mondhatjuk - Európa nyugalmának a kérdése. Magyarországra nézve s így az egész Európára nézve eddig nem volt tót kérdés s hogy kérdéssé lett, a csehek minden képzeletet felülmúló propagandája s ennek folyományaképpen a Cseh-Szlovákia államnak megteremtése az oka.
|
Gárdonyi Géza: Világ közepe |
|
2009.08.20. 23:30 |
|
Tavaszodott. Zöldült a fű a csaták mezein. Fűzfák, nyárfák lombosodtak, gyümölcsfák gombosodtak. Az oroszokkal kevéssel előbb pecsételtük meg Bresztlitovszkban a békesség első levelét.
|
Oláh Gábor: Patkánybűvölők |
|
2009.08.20. 23:25 |
|
Magyarország költőinek
Hej, tárogatósok, sípolók, dobosok,
És ti, harsány rézkürt hangra kapatói
Cikornyás cimbalom, citerán kacagók:
Csélcsap fiatalság mi járja tovább
Táncát zeneszóra, ha Dávid a holdban
Hegedűjére lehajtja a fejét?
Mit táncoljon a jókedv holtan?
Jertek, hegedősök, és ami varázs,
Bűbáj, ördögi kéj és angyali álom
Aluszik hangszerszámotok suta mélyén:
Ébresszétek föl! Összekavarva szálljon,
Mint szédítő fűszer, lélekre ködöt
Szitáló vad számum, határtalanúl!
Dagadó tengerként bömböljön, ömöljön,
Míg az északi sarkcsillag is belefúl.
Óh mert van egy ország, szebb mint kelet
Álmodta volna, hajnali szerelem
Gügyögő mámorában; csillagokat tartó
Mennyei sátor, égbefutó hegyeken;
Kis kék tengereket ringat ölében,
Vándorfelhőket igéz szertőnek,
Ezüst fátyolba borúlt pusztáin az idők
Leggyönyörűbb ember-virágai nőnek…
Egy ország, Szerelem és büszke Szabadság
Hazája, örök Dóm, a csillagokig
Suhanó oszlopokon, hol egy fiatal isten:
Az ifjú Petőfi szellem lakik…
Most, megvakult őröktől nyitva hagyott
Tündérpalota, szent föld, ronda pogányok
Patkány-csapatok világszállója! Lerágják
Csontját, hogy vére gyöngyözve szivárog.
Az udvar, a pitvar, a hombár, a kamarák,
A tiszta szobák, az aluvó termek,
A futó falak, ablakok, a küszöb-alja:
Mind, mind ronda, állati vermek.
Szapora patkánynép visongva ledéren
Fúrja magát dalmahodón le a mélybe,
Hogy ezer év összecsatázott javait,
Kenyerét és húsát zabálva fölélje.
Mint a Rossz: naponta ezeret nemz egy!
Ezerszer ezernyi csapatban
Rág, fúr, dönt, ront, mar, mérgez eszeveszett
Dühödten, vadul és szakadatlan.
S nem elég a fal a kő, a föld: már eleven
Húsunkat rágja s kifogyó vérünket elissza;
Nincs őr, nincs ember, nincs kutya, nincs bot,
Nincs isten, ki a poklokra zavarja vissza!
Jertek hegedősök! Tárogatósok és dobosok,
Sípolók, harsány kürt szóra kapatói,
Cimbalmon, citerán dallamokat kacagók:
Most kell csodaverte nyelveken szólni!
Ha tudtok emésztő, agyba fonódó,
Szívre hurkolódó vad dallamokat:
Hajrá! Zendítsétek, patkányigéző garaboncok!
Mit vártok emésztő új századokat?
Már látom: babonás hajnali holdnál,
Hogy surran, hogy zörren, neszel a buta had –
Kibukkan, elámul, szédül a gyönyörtől,
S a táncoló síposok nyomába halad.
Fújjátok, ahogy Isten tudnotok adta,
A haláltánc-nótát, azt a gyönyörűt,
Melynek hallatára leszállnak a csillagok is,
Melyre a hold is vérhajnalba merült.
Hajrá hegedősök! Már fog a varázs,
Már láncát a bűbáj el messze kibontja,
Már kábulva marsol előre, halálba
A patkánynép okossa, bolondja.
Most egy szívescsiklandót, most egy kiviharzót,
Hadd rágja agyukat, fülüket hadd tépje!
Most egy andalítót – álmodva, bután
Fúljanak a a bosszú sötétlő vízébe.
|
Babits Mihály: A repülő falu |
|
2009.07.05. 12:33 |
|
A menekülttel egy kis olcsó kocsmában ismerkedtem meg, ahol ő túlzottan szerény vacsorát fogyasztott és büszke méltósággal tűrte a pincérek kicsinylését. Eleinte szörnyű nehezen bírt fölmelegedni; látszott rajta, hogy nagy és megokolt ellenszenv van benne a pestiek iránt: nem is igen titkolta véleményét.
|
Karinthy Frigyes: Levél kisfiamnak |
|
2009.07.05. 12:28 |
|
Édes kicsi fiam, te még nem tudsz olvasni, neked nyugodtan írhatok és szabadon és őszintén – hozzád beszélve és mégis magamhoz – valamiről, amiről soha nem beszéltem, amit magamnak sem vallottam be soha, aminek a nevét soha ki nem mondtam. Most, ezen a furcsa nyáron, mely úgy hat rám, mint borzongó, kényelmetlen ébredés egy tarka és bolondos álom után, először válik tudatossá bennem, hogy egész életemben kerültem ezt a szót... íme, erőlködöm és nem tudom kimondani most se, különös szemérem fog el, nem tudom legyőzni; pedig nem volnék éppen zárdaszűz, se vénkisasszony – nevén szoktam nevezni, nemcsak a gyermeket, de ama boldog és áldott bölcsőt is, ahonnan származik. Megpróbálom megmondani, mi az, amit érzek, akkor talán nem kell kimondani; ugye?
|
Zilahy Lajos: Szalonta |
|
2009.07.05. 12:23 |
|
A nádas érben zümmögtek a békák.
A csonka bástya barna omladékát
Arany fátyollal takarta a hold.
Bocskai hajdan erre lovagolt
S ölében tartva zengő tamburáját,
Egy vén szobában itt Arany dalolt.
Lovassy Lászlót ez a sírkert várta
S veres kastélya verandáján állva
Itt nézett messze komoran Tisza.
Mi kálvinhitű komoly kisdiákok
Itt énekeltük fel a csillagokba:
"Tebenned bíztunk eleitől fogva."
E város volt a vágy, az ifjúság
És holt apáink drága virtusát
Szép szüreteken mi is újra kezdtük.
E város volt az első szerelem,
Az első bánat őszi reggelen,
Az első csók, az elsó elbukás.
Emlékezem a lombok halk zajára
És estetájt a harangok szavára.
Gyomverte sírban itt alszik apám -
Minden kapuját, kövét ismerem,
E város, melynek gyermeke vagyok,
Ó, minden messzeségen átragyog!
Fáradt szívemben újra fény rezeg,
Ezer emlékkel hív, kiált a város,
A marsok útja arra holdvilágos -
S azért, mi űzött életemben szép volt,
Boruljon rám e méla hajdu égbolt,
Ha homlokomat szent porába ejtem.
|
Herczeg Ferenc: Irredenta? |
|
2009.07.05. 12:16 |
|
Azzal tisztában vagyunk mi, de tisztában lehetnek ma már ellenségeink is, hogy valamire való magyar ember soha sem fog belenyugodni az ország földarabolásába.
Képzelhető olyan helyzet, mikor nem lesz opportunus erről beszélnünk, de úgy sohasem fordulhat a világ, hogy a szívünkben is lemondjunk ezeréves örökségünkről. Ezt nem fegyverrel, sem szerződéssel, sem brutalitással, sem engedékenységgel nem fogják elérni ellenségeink, mert az ilyen lemondás ellenkeznék az ember ősi természetével. Bármeddig tartson is az idegen megszállás, mi azt mindig csak történelmünk egy végtelenül lealázó, de ideiglenes és átmeneti epizódjának fogjuk tekinteni, amilyen volt Mihály oláh vajda erdélyi, vagy Giskra-féle zsebrákok felvidéki kalandozása.
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Tovább…
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
