A nádas érben zümmögtek a békák.
A csonka bástya barna omladékát
Arany fátyollal takarta a hold.
 
Bocskai hajdan erre lovagolt
S ölében tartva zengő tamburáját,
Egy vén szobában itt Arany dalolt.
 
Lovassy Lászlót ez a sírkert várta
S veres kastélya verandáján állva
Itt nézett messze komoran Tisza.
 
Mi kálvinhitű komoly kisdiákok
Itt énekeltük fel a csillagokba:
"Tebenned bíztunk eleitől fogva."
 
E város volt a vágy, az ifjúság
És holt apáink drága virtusát
Szép szüreteken mi is újra kezdtük.
 
E város volt az első szerelem,
Az első bánat őszi reggelen,
Az első csók, az elsó elbukás.
 
Emlékezem a lombok halk zajára
És estetájt a harangok szavára.
Gyomverte sírban itt alszik apám -
 
Minden kapuját, kövét ismerem,
E város, melynek gyermeke vagyok,
Ó, minden messzeségen átragyog!
 
Fáradt szívemben újra fény rezeg,
Ezer emlékkel hív, kiált a város,
A marsok útja arra holdvilágos -
 
S azért, mi űzött életemben szép volt,
Boruljon rám e méla hajdu égbolt,
Ha homlokomat szent porába ejtem.