Kőbérc: ahol másfélezer évvel
fajunk griffje székel:
retteglek óh székely!

Megmetszett szárnyaid törve ne hulljanak:
husomból egy darab!
a szivembe harapj!

Kit magadra négyszáz esztendeig hagytak:
erődet kiadtad
s a föld reng alattad!

Végitélet?... Roggyon hát a világ össze!
és uj erő kösse
a lelkeket rendbe!

De se így, de se úgy, csak rothadás, átok:
hej székelyek, rátok
s ránk szakadt az isten!...

*

Óh griff, mesekor mult, uj kél s jő:
szárnyalj által a végső
erővel, míg nem késő...

Csontok nyers vára, öklök fegyvere kivész:
romokon már az uj palota kész,
tündöklő Tudomány, ereje: Ész!