Horváth Attila alkotmánybíró, egyetemi tanár azokat a Trianon utáni legfontosabb jogalkotási folyamatokat és jogalkalmazói teendőket foglalta össze, amelyek eredményeként a konszolidáció megtörténhetett. Az előadó szerint ez rendkívül embert próbáló munka volt, azonban a jogászszakma kitett magáért. Az ország területének megcsonkítása, három-négyszázezer menekült ellátása, a háborúból eredő károk és veszteségek konszolidálása, a több mint ötszázezer halott, sebesült és utóbbiak ellátása mind olyan megoldandó feladatnak bizonyultak, amelyek a háborúval, illetve a trianoni békeszerződéssel együtt jártak. Horváth Attila ezenkívül számos szemléletes példát hozott arra, milyen – mai szemmel hihetetlennek tűnő – szabályozásokat kellett alkotniuk az akkori jogászoknak (ilyen volt például a jazztánc pontos szabályozása).

Önálló magyar haderő és ipari fellendülés

Vajon milyen volt a magyar haderő Trianon előtti és a békediktátum utáni állapota, helyzete? Szakály Sándor egyetemi tanár, a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár főigazgatója elmondta: az önálló magyar állam 1918. november 16-án, a Népköztársaság kikiáltásával jött létre, ebből fakadóan korábban, a dualista Magyarországon önálló magyar haderő nem létezett. Bár, a később külügyminiszteri posztot is betöltő Hennyey Gusztáv 1944-ben a Vörös Hadsereg kihallgatásakor (sic!) Stromfeld Auréllal kapcsolatban azt mondta, „az ezredes úr elképzelése az volt, hogy a vörös szín először rózsaszínbe, majd nemzeti színbe váltson, hiszen az a hadsereg is nemzeti célokért küzdött”, Szakály Sándor szerint az igazi nemzeti célok leginkább a nemzeti hadsereg és a későbbi királyi honvédség létrejöttekor kerültek előtérbe. A magyar haderő próbált eleget tenni azoknak a kívánalmaknak, amelyek lényege az volt, hogy Magyarország kisebb már ne legyen, de váljon olyan erőssé, hogy a revíziót végrehajthassa.

A Trianon utáni, önálló magyar ipar megteremtéséről tartott előadást Szávai Ferenc egyetemi tanár. Elmondta: az ipart 1920 után teljesen újjá kellett szervezni, azonban országunk szellemi és anyagi javait sikeresen tudta mozgósítani e célok megvalósítására. 1921-től Magyarország olyan iparcikkek gyártására is berendezkedett, amelyek azelőtt csak külföldről voltak beszerezhetők. Új iparágak létesültek, lényegesen kibővült a gyárak termelőképessége és néhány év alatt az ország belső szükségletét nem egy területen már hazai termelésből lehetett biztosítani. A változások következtében 1928-ban az ipar adta a nemzeti jövedelem 41 százalékát, 1936-ban pedig már 43,7 százalékát.

Egyre több az értelmiségi, növekszik a kultúrpolitika fontossága

Domonkos Endre, a Budapesti Gazdasági Egyetem tudományos főmunkatársa a békediktátum agrárágazatra gyakorolt hatásait mutatta be. Kifejtette, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása és a trianoni békekötés következtében Magyarország egy védett piacról azonnal kikerült a világpiacra, megszűntek hazánk legfőbb értékesítési piacai, így 1918-at követően már csak vámokkal és kereskedelmi akadályokkal, devizafizetéssel bonyolíthatta a külkereskedelmét. A területi elcsatolás következtében aztán hiába vált a mezőgazdasági termelés intenzívebbé, a legjobb minőségű gabonatermő területeink (Bácska, Bánát, Csallóköz) mind a szomszédos utódállamokhoz kerültek, a vagyonveszteség miatt pedig a belső piac is összeszűkült. Nehezítette a helyzetünket, hogy a külgazdasági feltételek is megváltoztak: egyre erősödött a világpiaci verseny és a szomszédos országok autarkiás és nacionalista gazdaságpolitikája.

Klebelsberg Kunó oktatáspolitikai konszolidációját helyezte előadása középpontjába Ujváry Gábor főiskolai tanár, a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár intézményvezetője. A történész Klebelsberg Kunó egyéni életútján keresztül mutatta be, hogy az 1920-as évek politikusai mi mindent tudtak tenni a konszolidációért. Ujváry Gábor megjegyezte: a trianoni döntés következményeként a terület- és emberveszteség ellenére is növekedett az értelmiségiek aránya, ezzel párhuzamosan pedig a kultúrpolitika fontossága is.

Vizi László Tamás főiskolai tanár, a Magyarságkutató Intézet főigazgató-helyettese Bánffy Miklósról, a „mindenkivel egy nyelvet tudó”, sikeres külügyminiszterről beszélt. 1918 ősze több terület mellett a külpolitikában is fordulópontot jelentett. Ekkortól beszélhetünk ugyanis önálló, szervezett külpolitikáról és külügyminisztériumról. Gróf Bánffy Miklós (1921. április 14. és 1922. december 19. között Magyarország külügyminisztere) a revízió kérdésében azt vallotta: ha barátságos viszonyt akarunk kialakítani valamelyik szomszéddal, ez másként nem képzelhető el, mint úgy, hogy irányában a „Nem, nem, soha” álláspontjáról lemondunk. Felfogását éles bírálatok érték – jegyezte meg az előadó.

Stabilizációk története az elmúlt száz év

Hogyan tért vissza a legyőzött, megcsonkított ország a nemzetközi porondra? Gulyás László egyetemi tanár, a Magyarságkutató Intézet tudományos tanácsadója Magyarország Népszövetségbe való felvételének körülményeit és folyamatát mutatta be. Elmondta: gróf Apponyi Albertet nyelvtudása és diplomáciai rutinja miatt kérték fel Magyarország genfi delegáltjának, és egészen 1933-as halálig folyamatos küzdelmet folytatott a kisantanttal. „Személyében Magyarország egy olyan nagy felkészültségű, kiváló szónoki képességű diplomatát küldött Genfbe, aki egy-két év alatt beletanult a népszövetségi politizálás rejtelmeibe, ennek következtében sikeresen tudta összekapcsolni a magyar nemzet céljait és törekvéseit a Népszövetséget uraló ideológiákkal.”

Pénzügyi stabilizáció Trianont követően címmel tartotta előadását Schlett András. A pénzügyi stabilizáció elemeiről, a költségvetésről, a monetáris politikáról és a népszövetségi kölcsön kondícióiról beszélve az egyetemi docens rámutatott: a spektrumot szélesebbre tárva az elmúlt száz évre tekinthetünk úgy is, mint a belső és külső erőforrásokra épített stabilizációk történetére. Éppen ezért szolgálhat nekünk rendkívül nagy tanulságokkal a népszövetségi stabilizáció, arról nem is beszélve, hogy az ezt követő eladósodás az 1920-as években és a kétezres évek devizaalapú hitelezése számos párhuzamot mutat egymással.

A konferencia utolsó előadója Miklós Péter címzetes egyetemi tanár, a Tornyai János Múzeum igazgatója volt, aki elmondta: a konszolidációhoz, valamint a két világháború közötti politikai rendszer stabilizációjához nagyon nagy mértékben hozzájárultak a történelmi keresztény egyházak és felekezetek. Egyrészt ideológiai szempontból töltöttek be fontos szerepet, másrészt az állammal, a közigazgatással, a helyi önigazgatással, a haderővel, az oktatáspolitikával olyan szoros együttműködést alakítottak ki, amely aztán a korszakra jellemző uralkodó ideológiának, a keresztény nemzeti gondolatnak a társadalom minden rétegében és az állam valamennyi intézményrendszerében való megjelenését szolgálta.

A tudományos konferencia levezető elnöke Barna Attila tanszékvezető egyetemi docens volt.

MN

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.