Vlagyimir Putyin folyó év február 17-én tett budapesti látogatása előtt több hírportál is közreadta: az elnök egy olyan síremléket fog megkoszorúzni, amely 1956-ot ellenforradalomként állítja be. A cikkekhez mellékelt fotón tálalt emlékoszlopon ez volt olvasható: „Örök hála és dicsőség a szovjet hősöknek, akik az 1956 októberi ellenforradalomban életüket áldozták a magyar nép szabadságáért” (állíttatták: Minőségi Nőiruha Üzem, Minőségi Fehérnemű Üzem, Minőségi Gyermekruha Üzem dolgozói).

Amint az sejthető volt, Putyin persze nem ennél a civil léptékű obeliszknél rótta le kegyeletét, hanem a teresedés közepén álló, jóval nagyobb, II. világháborús emlékműnél.

A közvélemény mégis joggal tette fel a kérdést: hogyan eshetett meg, hogy a parcella 2012-ben indult felújításakor érintetlenül hagyták a társadalmat, annak legalábbis nagy részét okkal irritáló feliratot. A központi válasz nagyjából az volt, hogy a vonatkozó államközi egyezmény nem engedi meg, hogy a szovjet parcellában akárcsak egy vonást is megváltoztassanak a köveken.

Hende Csabáék felvetették ugyan, hogy mi volna, ha az ellenforradalom kifejezést az „események” szóra cserélnék, az orosz illetékesek azonban nem reagáltak a javaslatra – tudatták. Így jártunk.

Egykorú helyszíni szemlénken mindjárt kiderült, hogy nem csupán egy vállalati laudáció áll a parcellában, hanem kapásból négy. A már hivatkozott mellett hasonlóképp köszönte meg a szovjetek közbenjárását a maga emlékművén a Május 1. Ruhagyár, a Vörös Október Férfiruhagyár, és van egy olyan oszlop is, amelyen egyszerre tizennégy (!) budapesti élüzem dolgozógárdája üzeni meg az örökkévalóságnak, mennyire hálás a szocializmus védelmében elesett hősöknek.

Néhány cím a listáról: Budapesti Csokoládégyár, Budapesti Szalámigyár, Budapesti Sertésvágóhíd és Húsfeldolgozó Vállalat, Budapesti Szesz, Élesztő és Likőrgyár, Mezőgazdasági Szeszipari Vállalat, IX. kerületi Vendéglátó-ipari Vállalat.

A történet a szóhasználattól függetlenül is elég sötét. A korszak értői a feliratok születésének pontos körülményeit ugyan nem ismerik, de nyilvánvalónak tartják, hogy az emlékművek egy meglehetősen sunyi politikai manipuláció nyomán kerültek oda, ahova – amiben persze nincs túl sok meglepetés. Az ország temetőiről több könyvet is publikáló történész, Tóth Vilmos szerint az ügyet a temetőgazda, a fővárosi pártbizottság intézte, egyszerűen megparancsolta a kiválasztott vállalatoknak, hogy tegyék meg, amit megkövetel a szocialista haza, bizonyítandó (a nyilánvaló hazugságot), hogy az ’56 őszén látottakkal-hallottakkal ellentétben nem igaz, hogy a budapesti munkásságnak ellenére lett volna a szovjet rendrakás, sőt.

Más szakértők felhívták a figyelmet, hogy kizárólag könnyűipari cégek nevét láthatjuk az oszlopokon (ahol zömmel nők dolgoztak), valószínűleg azt már az MSZMP se merte megkockáztatni, hogy olyan súlyos gyárak is gránitra kerüljenek, ahol emberek haltak meg.

Hab a tortán, hogy az emlékművek eredetileg nem is a szovjet harcosok dicsőségére készültek. 1952-ben úgy döntött a főváros vezetősége, hogy a Fiumei úti sírkertet (akkor Kerepesinek hívott temetőt) felszámolják, csak a legprominensebb személyiségek sírhelyeit tartják meg, és afféle díszsírkertet csinálnak az objektumból. Felszólították a hozzátartozókat, hogy a földi maradványokat és a sírköveket helyezzék át más temetőkbe, ez az ukáz azonban csak kevesekhez jutott el, avagy ha eljutott is, nem tudott mindenki eleget tenni neki.

A temetői menedzsment a határidő lejárta után megszüntette a sírok nagy részét, a sírköveket megsemmisítette. A jobb darabokat persze megtartotta magának, lecsiszoltatta és igény szerint újravésette, rövidebben: ellopta és újrahasznosította. Tóth Vilmos szerint kétség sem fér hozzá, hogy a vállalati emlékoszlopok is ezen az úton-módon keletkeztek. Mint ismeretes, a Kerepesi úti temető jellemzően a pesti nagypolgárság nyughelyeként szolgált.

Bárkay Tamás, nol.hu

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.