Magyarországnak szinte semmiféle beleszólása sem volt a 95 éve, 1920. június 4-én aláírt békediktátumba. A magyar delegáció vezetőjét, Apponyi Albert grófot is csak akkor hallgatták meg, amikor a paktumban rögzített feltételeket már lezárták.

Az egyébként rendkívül jól felépített és meggyőző előadás hatására sem változtattak semmit az igazságtalan kitételeken – a meghamisított adatok és a magyarellenes politika végül elérte kiötlői célját.

Heves ellenpolitika Magyarországgal szemben

A Magyarország területéből a világháború után jelentős részt igénylő országok durva kampányt folytattak azért, hogy a Monarchia felbomlása után egyedül maradó államból minél nagyobb szeletet hasítsanak ki maguknak.

Az ország ellen az antant hatalmak előtti lejárató kampány élén Edvard Beneš cseh nacionalista politikus, a béketárgyalások cseh küldöttségének vezetője állt, aki kemény és szívós aknamunkával elérte Magyarország negatív nemzetközi megítélését. Ehhez felhasználták a magyarországi nemzetisége valós vagy vélt sérelmeit is. Bár a dualizmus korszakában Magyarországon fogadták el a világ egyik legelőremutatóbb nemzetiségi törvényét, a nemzetiségek asszimilálási kísérleteire is előfordult precedens. Az egyéni jogokból kiinduló, liberális magyar közfelfogás nem is értette meg a nemzetiségek kollektív jogigényeit, a vármegyei közigazgatás vagy akár csak a vármegyék határainak módosításáról hallani sem akartak, területi autonómiát tehát nem kapott a milliós szlovákság, románság vagy a délszláv népek.

Beneš a kezdetektől fogva amellett kampányolt, hogy Magyarország a háború a felbujtója volt. Kihasználta azt is, hogy az antant államai tartottak az orosz bolsevik felkeléstől, és – a magyar bolsevik forradalom megakadályozására – Szlovákia egészének megszállását kezdeményezte azzal az indokkal, hogy a bolsevizmus Magyarországról könnyűszerrel továbbterjedhet nyugati irányba, sőt a jugoszláv és olasz területeket is fenyegetheti, ha zavargások törnek ki.

Nem valósult meg a különbéke

Magyarországnak tehát egyáltalán nem állt jól a szénája az első világháborút lezáró párizsi béketárgyalások idején. 1918. november 13-án kötötték meg a helyzethez képest viszonylag kedvező belgrádi egyezményt, ez déli és keleti demarkációs vonalakat húzott meg az ország területén. A paktumot Károlyi Mihály azért szorgalmazta, mert szerette volna tüntetően kinyilvánítani az ország különválását Ausztriától. A konvenció rendelkezéseit azonban a kisantant tagállamai szinte rögtön megszegték. A Román Királyság például, kihasználva Károlyi-kormánynak a magyar hadsereg leszerelésével kapcsolatos felelőtlen intézkedéseit, egyre több területet szállt meg az országon belül.

1920. június 4-én Benárd Ágost vezetésével érkezik Drasche-Lázár Alfréd - ők ketten írták alá végül a békediktátumot

Az őszirózsás forradalom után, 1918. november 13-án, a belgrádi egyezménnyel egy időben népköztársasággá kikiáltott Magyarország (neve ekkor még nem politikai beállítottságát, hanem az úri világtól eltérő berendezkedését takarta) új államformáját a trónról az exkartsaui nyilatkozatával lemondott IV. Károly király elismerte.

A pacifista politika beengedte az idegeneket

Károlyi és kormánya elkövette azt a hibát, hogy nem állta útját a Felvidéket, Erdélyt és Délvidéket megszálló szerb, csehszlovák és román csapatoknak – úgy gondolták ugyanis, hogy csupán a párizsi békeszerződések lezárásáig maradnak a hazai területeken.

Ekkor talán még megfelelő ereje lett volna az országnak ahhoz, hogy kiszorítsa a betolakodókat, 1919 februárjára azonban minden ezzel kapcsolatos lehetőség is megszűnt.

A Károlyi-kormány elsősorban pacifista politikát folytatott, ezt pedig az ország szétszabdalására pályázó szomszédaink kíméletlenül ki is használták.

A végzetes Vix-jegyzék

A béketárgyalások 1919. január 18-án kezdődtek meg, ekkor még csak a győztes hatalmak ültek asztalhoz, hogy újra felosszák Európát. Márciusban az antant megfogalmazta területi és politikai követeléseit Magyarországgal szemben, az erről szóló dokumentumot Fernand Vix francia alezredessel küldte el az országba (innen ered a Vix-jegyzék elnevezés).

Vix március 20-án érkezett meg Budapestre. A Francia diplomáciai iratok gyűjteményből kiderül, hogy a magyar kormány tagjaival csak nagyon nehezen sikerült kapcsolatot létesítenie, a budapestiek kifejezetten ellenségesen fogadták Vix küldöttségét, amely nagyrészt francia katonatisztekből, két angol tisztből és egy korvettkapitányból, szerb részlegből, cseh, román és lengyel parancsnokokból állt. „A magyar kormánnyal lehetetlenség közvetlen kapcsolatot teremteni. Az alezredest több ízben is fölkeresik civilbe öltözött magyar tisztek, illetve népbiztosok, akiknek hivatalos minősége nem ellenőrizhető. Velük semmi eredményre nem jutunk” – írja Vix De Lobit tábornoknak, a magyarországi antant erők parancsnokának küldött levelében.

Forradalomba dőlt az ország

Az országba érkező tiszteket heves lejárató sajtókampány fogadta, ezzel az ekkor még hatalmon lévő Károlyi-kormány nem kívánt foglalkozni. Amikor a teljesíthetetlen területi követeléseket (például egy román-magyar határ közötti semleges terület felállítását) tartalmazó jegyzéket átadták Károlyinak, a köztársasági elnök ragaszkodott hozzá, hogy Berinkey Dénes miniszterelnök és Böhm Vilmos hadügyminiszter is jelen legyen a diktátum átvételénél. A megalázó feltételeket egyikük sem fogadta el, azzal az indokkal utasították vissza, hogy a követelések ellentétben állnak a korábban megkötött belgrádi egyezménnyel.

Március 21-én, miután a Károlyi-kormány a jegyzék visszautasítása után lemondott, a Kun Béla vezette kommunisták kezébe került a hatalom. Károlyit – aki egyébként úgy gondolta, hogy a kormányváltás után is a helyén marad – lemondatták köztársasági elnöki hivataláról, és kikiáltották a proletárdiktatúrát.

Oroszországhoz fordultak segítségért

Ez, ha lehet, még inkább rontott Magyarország nemzetközi megítélésén: a Kun Béla vezette kormány ugyanis felvette a kapcsolatot a bolsevik Oroszországgal, és katonai támogatást kért. Ennek ellenére a Vix-küldöttség távozása előtt Kun Béla látogatást tett az alezredesnél, és biztosította arról, hogy kormánya nem osztja Károlyiék véleményét. „Hosszasan fejtegette, milyen nagy jelentőséget tulajdonít kormánya annak, hogy ne szakadjon meg a kapcsolata az antanttal, és hogy e kapcsolatot biztosító szövetséges misszió továbbra is Budapesten maradjon. Ugyanakkor azt is világossá tette, nem fog kényszerítő eszközöket alkalmazni a misszióval szemben, ha ez kitart elhatározása mellett, és el kívánja hagyni a várost.

Majd az Oroszországhoz intézett felhívás miatt mentegetődzött, azt állítva, hogy azt nem kifejezett szövetségként, hanem egyfajta entente cordiale-ként kell értelmezni, amelynek társadalmi célkitűzéseit az egész világ proletariátusa támogatja” – olvasható a francia diplomáciai iratokban. Végül az oroszok, bár biztosították a tanácskormányt erkölcsi támogatásukról, katonai támogatást nem nyújtottak, így Kun Béla kénytelen volt fenntartani az antanttal való kapcsolatot.

A Clemenceau-jegyzék

A proletárdiktatúrával szemben Aradon és Szegeden is ellenforradalmi kormány alakult. Időközben az országban megalakult Vörös Hadsereg a Felvidék keleti részét visszafoglalta, ezzel egyidejűleg azonban a románok egészen a Tisza vonaláig előrenyomultak.

Ekkor Georges Clemenceau, Franciaország elnöke újabb jegyzéket küldött, amelyben megígérte, hogy a román csapatok elhagyják a Tiszántúl területét, ha a Vörös Hadtestet Kun Béla visszavonja az északi határok mögé. Biztosította továbbá a kormányt arról, hogy Magyarországot meghívják a párizsi békekonferenciára.

Dunántúlon a románok Bár a jegyzéket Kun Béla elfogadta, és visszavonult a Felvidékről, a román csapatok Clemenceau ígérete ellenére sem mozdultak, így a tanácskormány katonai erővel próbálta kiűzni őket az ország területéről. A kormány azonban belebukott a katonai vállalkozásba, Kun Béla és a kommün vezetői 1919. augusztus elején sietve távoztak az országból.

A román erők egészen Budapestig, Győrig és Veszprémig nyomultak előre. Román oldalról még az is fölmerült, hogy a korábbi Osztrák-Magyar Monarchiához hasonló, ám a román király primátusa alatt álló államszövetségbe kényszerítsék Magyarországot.

Horthy bevonul Budapestre

Horthy Miklós, a Monarchia haditengerészetének egykori tengernagya 1919 augusztusában bejelentette, hogy az antant támogatásával vállalja, hogy a fegyveres erejével rendet tesz az országban. A rövid életű Peidl-kormány után, még ugyanebben a hónapban megalakul Friedrich István kormánya, József főherceg, a saját magát "homo regiusként" (királyi emberként) kormányzónak tekintő főrend megbízása alapján. A Friedrich-kormány azonban valós legitimáció és befolyás nélkül működött, tehetetlen volt a románok ellen.

Horthy teljesen önálló, független hatalmi centrumot hozott létre a Dunántúlon, siófoki központtal, és 1919. november 16-án mint a Nemzeti Hadsereg fővezére bevonult Budapestre.

Házi őrizetben a magyar delegáció

1920. január 7-én a magyar küldöttség Clemenceau jegyzékének eleget téve Párizsba érkezett, hogy részt vegyen a béketárgyalásokon. A delegáció vezetője gróf Apponyi Albert volt, kísértébe tartozott még gróf Bethlen István konzervatív politikus és gróf Teleki Pál földrajztudós is. Utóbbi alkotta meg a híres, úgynevezett vörös térképet, amely tulajdonképpen a Kárpát-medence részletes etnikai térképe.

A béketárgyalásokra történő felkészülés keretein belül még 1918 őszén a külügyminisztérium bízta meg a későbbi miniszterelnököt, a Földrajzi Társaság akkori főtitkárát azzal a munkával, hogy bizonyítsa a Kárpát-medence gazdasági egységét, és bemutassa nemzetiségi viszonyait. A „carte rouge” részletes térkép volt, amelyet végül a béketárgyalások során teljesen figyelmen kívül hagytak.

Magyarország vörös térképe

A magyar delegáció nem érkezett üres kézzel az 1920-as béketárgyalásokra: 1918-ban a külügyminisztérium tudósok egész seregét bízta meg azzal, hogy minden lehetséges módszerrel bizonyítsák az ország egységét, összetartozását, és elejét vegyék a szétszabdalásának. Végül sokoldalú, részletes és kiemelkedő anyaggal érkeztünk Párizsba, köztük a híres vörös térképpel (carte rouge), amelyet a későbbi miniszterelnök, gróf Teleki Pál készített. Különlegessége abban állt, hogy Magyarország etnikai viszonyait a népsűrűség figyelembe vételével mutatta be. Nevét onnan kapta, hogy a magyar nemzetiséget vörössel jelölték rajta.

Ahogy Apponyi gróf és a delegáció tagjai megérkeztek Párizsba, azonnal házi őrizetbe helyezték őket. A tárgyalásokon egyáltalán nem vehettek részt, mindössze annyit tehettek, hogy a béketervezet végleges megalkotása után, mintegy búcsúzóul elmondhatták beszédeiket. 1920. január 16-án Gróf Apponyi Albert szívhez szóló, korrekt és határozott beszédet tartott arról, hogy miért nem érzi igazságosnak Magyarország megbüntetését az egyezményben: …azt hiszem, hogy a fokozat megállapításánál a bűnösség fokával arányban kellene eljárni, és mivel Magyarországot sújtják a legszigorúbb és létét leginkább veszélyeztető feltételekkel, úgy azt lehetne hinni, hogy éppen ő az, aki az összes nemzetek közül a legbűnösebb.

Apponyi olyan érveket sorakoztatott fel az egységes Magyarország mellett, ami még az antant egyes tagjainál is szimpátiát váltott ki: „A történelmi Magyarország tehát Európában egyedülálló természetes földrajzi és gazdasági egységgel rendelkezik. Területén sehol sem húzhatók természetes határok, és egyetlen részét sem lehet elszakítani anélkül, hogy a többiek ezt meg ne szenvedjék. Ez az oka annak, hogy a történelem tíz századon át megőrizte ezt az egységet. Önök visszautasíthatják a történelem szavait mint elvet egy jogi konstrukció megépítésénél, de a történelem tanulságát, amelyet az ezer éven át hangoztatott, figyelembe kell venniök” - hangzott el a gróf franciául elmondott beszédében.

Lejár-e Trianon? Évek óta terjeng az a pletyka az országban, hogy a trianoni békediktátum hamarosan hatályát veszti, és 2020-ra visszakapjuk a tőlünk elcsatolt területeket. Az Urban Legends városi legendákkal foglalkozó portál Ablonczy Balázs történészt kérdezte a témáról, aki azonban cáfolta a híreket. A trianoni békeszerződés ugyanis nem tartalmaz időkorlátra utaló pontokat, csupán annyit jegyez meg, hogy „a közgyűlés időnként felhívhatja a Szövetség tagjait az alkalmazhatatlanná vált szerződéseknek újabb megvizsgálására, amelyeknek fennmaradása a világbékét veszélyeztetné". Ez azonban azért csekély remény számunkra, mert a felülbírálathoz az kell, hogy a Nemzetek Szövetségének minden tagja egyöntetűen úgy határozzon, a vizsgálat szükséges a béke fenntartásához. Sőt magát Trianont már az 1947-es párizsi békeszerződés is felülbírálta: ekkor ugyanis több olyan határt mozgattak meg Magyarországon, amelyek megmásították a Trianonban rögzített határvonalakat.

Senki nem kérdezte meg a magyarokat

Mindezek ellenére a határokat a magyarság érdekeinek figyelembe vétele nélkül húzták meg. Hazánknak esélye sem volt érveket felhozni a csehszlovák, román és délszláv területi követelések és a meghamisított etnikai adatok ellen – az antantnak csupán olyan megbízottakra volt szükségük, akik szó nélkül aláírják az orruk alá tolt szerződést. Akad azonban olyan történészi értékelés is, hogy ha Magyarország nem egészében utasítja el az itthon mindenkit sokkoló határterveket, azaz az állam egysége mellett érvel, hanem belemegy a részletes alkudozásba, akkor bizonyos kisebb magyarlakta területeket még meg lehetett volna menteni. (Ahogy ez a Trianon utáni években meg is történt népszavazással vagy más módon néhány esetben – Sopron és környéke a legismertebb példa.)

Végül 1920. június 4-én, a versailles-i Nagy-Trianon palota egyik díszes folyosóján, a La galérie des Cotelles oszlopai között pecsételődött meg az ország sorsa: két teljesen súlytalan politikus, Benárd Ágoston népjóléti és munkaügyi miniszter és Drasche-Lázár Alfréd államtitkár aláírta a trianoni békediktátumot, amely Magyarország kétharmadát idegen országokhoz csatolta. Az antant részéről az Egyesült Államok nem volt jelen, így nem is lépett be a Népszövetségbe – Magyarországgal később Washingtonban kötött békét szinte teljesen ugyanezekkel a feltételekkel.

Elképesztő veszteségek

Trianon egészen pontosan 320 ezer négyzetkilométernyi területet csatolt el a történelmi Magyarországtól, és az ország húszmilliós középhatalomból hétmillió lakosú kisállammá vált, amelyet majdnem kizárólag nálánál nagyobb országok vettek körül. Románia megszerezte a Partiumot (akkori szóhasználattal Kelet-Magyarországot) és Erdélyt, a délszláv állam a Délvidéket és Horvátországot, Csehszlovákia pedig a Felvidéket és Kárpátalját. A magyar hadsereg maximum 35 000 katonát számlálhatott, a légierőt és a nehézfegyverzetet teljesen fel kellett számolni.

Ezzel katonai értelemben mondhatni védtelenné vált az ország.

A Nemzetek Szövetségének hozzájárulása nélkül Magyarország nem mondhatott le függetlenségéről – az antant ezzel akarta megakadályozni, hogy ismét Ausztriával egyesüljünk. 1921-gyel kezdődően az országnak 30 esztendeig tartó jóvátétel-fizetési kötelezettséget írtak elő, de ennek nem határozták meg a pontos összegét.

Ahogyan Apponyi is megjegyezte beszédében, a soknemzetiségű Magyarország (és a Monarchia) helyén nemzetállamok helyett ugyancsak soknemzetiségű államok jöttek létre, és – hála a meghamisított adatoknak és kérdőíveknek – számos magyar lakta területet csatoltak idegen országokhoz: az elszakított területeken élő 10,6 millió ember közül összesen 3,2 millió volt magyar nemzetiségű.

Nagy Nikoletta, origo.hu

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.