Országainkat hatalmas megszállók gyűrték maguk alá, köztük a Habsburg-birodalom. Így aztán semmi meglepő nincs abban, hogy a polgári forradalmak idején, „a népek tavaszán” lengyel önkéntesek ezrei csatlakoztak a magyar szabadságharc katonaságához, Bem József tábornokkal az élen. A magyar szabadság kivívása reményében a lengyel szabadság visszaszerzésének víziója lebegett előttünk. A lengyel önkéntesekkel megtámogatott Magyar Honvédséggel szemben az osztrák és az orosz hadsereg állott. Akkor a felkelők nem bizonyultak elég erősnek ahhoz, hogy legyőzzék az ellenséget. De a szabadság örökmécsesét nem sikerült kioltani.

Magyarországra egyre több lengyel érkezett. Jöttek 1918 után is, a szabad Lengyelország újjáteremtését követően. Honfitársaink munkára és otthonra leltek, voltak, akik csak átmenetileg igényelték ezt, s voltak, akik maradtak, gyakran családi kötelékkel is gazdagabban. Az elmúlt évszázad legnagyobb lengyel hulláma 1939 szeptemberétől gördült át Magyarországra. A hitlerista és a szovjet megszállás elől menekülő polgárok és katonák hatalmas tömegeit fogadták be a magyarok, és nyújtottak védelmet nekik.

A kommunizmus időszakában mind a lengyelek, mind a magyarok bizonyságot tettek olthatatlan szabadságvágyukról, szembeszállva a moszkovita megszállókkal. Közösen tettük ezt is: az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc lengyelországi szikra nyomán lobbant lángra. A kommunista elnyomás alatti Lengyelország mégis tudott segíteni, vért, gyógyszert, élelmiszert, szenet szállított a szabadságáért küzdő Magyarországnak.

A kommunista igát ugyan nem sikerült leráznunk ekkor, de az idegen megszállással szembeni ellenállás közös volta erőt adott mindkettőnknek.

Magyarország és Lengyelország keresztény gyökerekkel rendelkezik. Azonosultunk Európa értékes hagyományaival, merítettünk belőle, de egyúttal gazdagítottuk is kincsestárát nemzeteink nemes történelmével. Nincs szükségünk arra, hogy kioktassanak, miként kell szabad emberként élnünk, s hogy ráadásul olyan nemzetek tegyék ezt, amelyeknek maguknak is komoly gondjuk van a saját történelmük feldolgozásával.

Az egyesülő Európa igazán példát vehetne a lengyel–magyar együttműködésről, hiszen annak ellenére, hogy számos tekintetben mások vagyunk, egyedülálló módon képesek voltunk kölcsönösen támogatni egymást, kicserélni kulturális értékeinket, ápolni hagyományainkat.

A lengyelek és a magyarok megőrizték saját lelkűségüket, pontosan tudják, kik voltak, és kicsodák nap­jainkban. A magyarok mai igyekezete, hogy hatalmas belső és külső nehézségek közepette is erős államot építsenek, számunkra, lengyelek számára ugyancsak ösztönzést jelent.

Nehéz volna Európában még két olyan nemzetet találni, amelyeknek a nyelve olyan messze esik egymástól, a szíve pedig olyan közel dobog egymáshoz, mint a miénk. Ezer év közös történelmének értékei állnak mögöttünk, és ígéretes, nagyszerű jövő, ha folytatjuk a hagyományos együttműködést.

A kommunizmus sötétsége után és az egész Európát ideológiamentes szuperállammá változtatni szándékozó koncepció összeomlásának idején új korszak kezdődik, a szabad nemzetek egységének korszaka.

A mi korszakunk: magyaroké, lengyeleké és számos más olyan nemzeté, amely történelmi és kulturális közösséget kész vállalni egymással.

Tomasz Sakiewicz - főszerkesztő, Gazeta Polska

MH

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés