Az 1955 májusában megalakult Varsói Szerződésről (VSZ) a Szovjetunió kijelentette, hogy „az állami szuverenitás tiszteletben tartása és a belügyekbe való be nem avatkozás elvéből indul ki”. A NATO-hoz hasonlóan egy védelmi katonai-politikai szövetségként jött létre, amely bármely tagország elleni külső fegyveres támadás ellen közös védelmi fellépést követelt minden tagországtól. A VSZ-ben foglaltak alapján a szövetség (mindig szovjet) főparancsnokának nem állt jogában katonailag fellépni egyik tagország ellen sem, amúgy minden egyéb, hadműveletekkel kapcsolatos döntés a VSZ legfelsőbb döntéshozó szervének, a Politikai Tanácskozó Testületnek a hatásköre volt.

Mindenki egy ellen

Ennek ellenére Konyev marsall, a VSZ egyesített fegyveres erőinek főparancsnoka – és 1956. november 1-jétől egyben a magyarországi szovjet csapatok főparancsnoka – a szerződésre hivatkozva rendelte el a Magyarország elleni katonai beavatkozást. A szovjet katonai vezetés úgy vélekedett, hogy Magyarország semlegessé válása esetén (Nagy Imre a VSZ-ből való kilépést és semlegességet hirdetett meg november 1-jén) a NATO ellenőrzése alá kerülhetne az ország, ami ellenkezne a szovjet érdekekkel. Ily módon megállapították a szövetség fenyegetettségét és a kölcsönös segítségnyújtás szükségességét.

Szovjet kezdeményezésre november 1-jén Lengyelországban tartottak legfelsőbb szintű egyeztetést a lengyel és a keletnémet vezetőkkel. November 2-án Bukarestben Hruscsov, az SZKP KB első titkára és Malenkov, a minisztertanács egyik elnökhelyettese Antonín Novotnyval (csehszlovák), Gheorghiu Dejzsel (román) és Todor Zsivkovval (bolgár) tárgyalt az intervencióról. A lengyelek kivételével mindegyik kommunista ország vezetése támogatta a magyarországi katonai beavatkozást, sőt aktív részvételt is vállaltak volna. November 2-ről 3-ra virradó éjjel Hruscsov és Malenkov Tito jugoszláv diktátorral folytatta az egyeztetéseket, a jugoszláv vezetők is felajánlottak két hadosztályt. Az intervenciós erőket minden szövetséges fel is vonultatta a határra. Máig nem tisztázott, miért nem éltek a szovjetek „csatlósaik” katonai támogatásával, mint ismeretes, november 4-én csak saját csapataik vonultak be Magyarországra.

A forradalom eltiprása után évtizedeken keresztül hangoztatta a kommunista propaganda, hogy nyugati fegyveres segítség és beavatkozás történt Magyarországon. Érdemes megvizsgálni, mennyi a valóságtartalma ennek az állításnak, valamint azt, hogyan viszonyult a Nyugat a forradalom katonai megsegítéséhez.

Hírszerzők és önkéntesek

Eisenhower amerikai elnök valóban meghirdette a kelet-európai országok felszabadításának politikáját, de leginkább agresszív propagandával kívánták elérni, hogy felkelések törjenek ki, és külső (amerikai) katonai támogatás nélkül szabadítsák fel magukat a keleti blokk országai. Az USA által folytatott lélektani hadviselés Magyarországon is a szocialista rendszert támadta szóban, írásban, suttogó propagandával egyaránt, fő médiuma a müncheni Szabad Európa Rádió volt. Egy másik fontos eszköz röplapok szórása volt az ország felett: 1954-ben érkezett az első ballon Magyarország fölé, de rakétákkal is juttattak el szóróanyagot az országba. Általában Budapesten terítettek ilyen módszerekkel.

A forradalom kitörése mégis meglepte és készületlenül érte az amerikaiakat. Nem rendelkeztek semmilyen forgatókönyvvel arra az esetre, amelynek elvileg évek óta az előkészítésén fáradoztak. A CIA megkésve követte az eseményeket, azonban a váratlanul adódott lehetőségeket igyekeztek kiaknázni. De 1956-ot megelőzően nem folytattak aktív felforgató tevékenységet az amerikai és szövetséges hírszerző szervek. Utóbbiak alatt elsősorban a nyugatnémet Gehlen-szolgálatot kell érteni. Reinhard Gehlen tábornok a második világháború alatt a keleti fronton felelt a német hírszerzésért, a háború után az amerikaiak szolgálatába állva felújította korábbi hírszerzőhálózatát, amely a későbbi nyugatnémet hírszerzéssé vált. Költségvetésének többségét az 50-es években is az amerikaiak biztosították. A Gehlen-szervezeten belül a Magyarország elleni hírszerző tevékenységet Kolényi György vezette, aki a világháború alatt a VKF 2. osztályán (hírszerzés) dolgozott alezredesi rangban, és a háború végén nyugatra távozott. A Gehlen-szervezet az információkat menekültek kihallgatásából gyűjtötte, s nemcsak adatokat szereztek, hanem ügynököket is próbáltak beszervezni a Magyarországról távozók közül. Az ügynökök feladata katonai létesítményekre vonatkozó adatok gyűjtése, nem pedig diverzáns akciók vagy forradalom szervezése volt. A forradalom kitörését követően Magyarországra dobott hírszerzők szerepe sem a forradalom segítése volt, hanem az átmeneti hatalmi vákuum okozta helyzet kihasználása, adatok gyűjtése például korábban hozzáférhetetlen létesítményekről, haditechnikáról.

A hírszerző ügynökök mellett magas rangú hírszerző tisztek is érkeztek az amerikaiak részéről Budapestre. Ilyen volt Kovács György ezredes, aki 1945-ben még a Szövetséges Ellenőrző Bizottság amerikai tagjaként dolgozott, és egyben egy hírszerzőhálózat feje is volt, amelyet ő épített ki itt-tartózkodása során. Kovács ezredes szintén októberben érkezett Budapestre, akárcsak Felix Christopher, aki korábban az amerikai hírszerzés egyik vezetője volt Magyarországon 1945–47 között. November 1. után pedig William J. Donovan tábornok csatlakozott Budapesten a magas rangú tisztekhez, ő korábban az OSS-t, a CIA elődjét vezette. Neki már politikai feladata volt, az új kormánnyal kellett tárgyalnia.

A Gehlen-szervezet egyik támogatott hírszerző alszervezete a Magyar Harcosok Bajtársi Közössége (MHBK) volt, amely magyar emigrációs katonai szövetségként jött lére. Vezetője Zákó András vezérőrnagy, aki Szálasi hatalomra kerülése után került a VKF–2 élére, majd a háború utolsó időszakába nyugatra távozott. A forradalom az MHBK-t is meglepetésként érte, akárcsak a CIA-t. A hírek nyomán önkéntesek százai jelentkeztek az MHBK-nál, hogy bevessék őket a forradalom támogatására. Október 28-án azonban az USA nyugalomra intette a magyarokat. A szervezkedés ennek ellenére nem állt le, az MHBK amerikai főcsoportja pénzgyűjtésbe kezdett a budapesti felkelők megsegítésére, Zákó október 31-én Bécsből Győrbe akarta áthelyezni főhadiszállását.

A MHBK-t két orosz emigránsszervezet is támogatta, az egyik a ZOPE volt, amely a második világháború után alakult szovjet politikai menekültek szövetsége volt. Ők két tisztet: Zurikov és Krosnas hadnagyot küldték segítségként Zákóéknak. A két tisztet át is dobták Szentgotthárdnál a határon, és orosz nyelvű röplapokkal, valamint hangosbemondóval terjesztették a szovjet katonáknak, hogy nem Szueznél vannak, hanem a magyar forradalom eltiprására küldték őket. Szombathelytől délre egy szovjet ezredes át is állt, őt később kivégezték ezért. AZ MHBK láthatóan részt akart venni a forradalom támogatásában, de az USA ezt határozottan megtiltotta neki.

Csak Franco segített volna

A második szovjet intervenció napján, november 4-én este Franco spanyol államfő minisztertanácsot hívott össze a magyar események kapcsán (Habsburg Ottó közvetett közbenjárására). Elhatározta, hogy csapatokat küld a magyarok megsegítésére. Az akkori hadügyminiszter, Munoz Grandes tábornok lemondott tisztségéről, hogy ennek az önkéntes egységnek a parancsokságát átvegye. Emellett Franco elrendelte, hogy egy hadosztály felszereléséhez szükséges fegyverzetet, felszerelést és lőszert helyezzenek készenlétbe a madridi repülőtéren, hogy azt a csapatokkal egyetemben Sopronba lehessen szállítani.

A fő problémát éppen a szállítás jelentette. A spanyol hadsereg nem rendelkezett olyan gépekkel, amelyek leszállás nélkül meg tudták volna tenni a Madrid–Sopron távolságot. Ausztria mint semleges ország nem engedhetett át katonai szállítógépeket a légterén, Magyarország többi szomszédja pedig a VSZ tagországaként nyilván nem engedte volna, hogy az USA segítse a magyar forradalmat. A repülőgépek ügyében Bácskai Béla, az Amerikai Magyar Liga főtitkára próbált közbenjárni. November 5-re megérkezett az amerikaiak válasza: nem adnak gépeket a spanyol akcióhoz. Továbbá utasították a madridi nagykövetüket, hogy a spanyol kormányt minden eszközzel beszélje le a beavatkozásról.

A forradalmat és szabadságharcot rövid ellenállás után a szovjet csapatok elfojtották anélkül, hogy bármilyen használható nyugati katonai támogatást kaptak volna a felkelők. Hogy miért nem tett semmit az USA, miközben szavakban biztatta a forradalmat? Az USA-ban november 6-án volt az elnökválasztás, és Eisenhower addig nem kívánt lépni. Azonban ennél fontosabb ok volt, hogy a felszabadítási elmélet mögött nem voltak tényleges tervek. Robert Murphy, aki 1956-ban az USA külügyi államtitkára volt, emlékirataiban az alábbi módon fogalmazta meg a helyzetet: „A történelem talán bebizonyítja, hogy a szabad világ igenis beavatkozott volna és megszerezhette volna a magyaroknak a hőn áhított szabadságot. A Külügyminisztériumban egyikünknek sem volt meg a képessége vagy a képzelőereje, hogy az ehhez vezető utat kidogozza.”

Mihályi Balázs, MH

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés