"Az a szép, az a szép,
Miénk lesz a Felvidék, miénk lesz a Felvidék.
Máramaros, Eperjes és Komárom,
Őrt állunk az ezeréves határon!

(Az a szép-csárdás) 

A Pesti Hírlap rendkívüli melléklete írja 1938. november 6-án: "A húsz év után Magyarországhoz visszakerülő Felvidéket akkor is boldog örömmel ölelné keblére az anyaország, ha ez a visszatérő országrész sivár és terméketlen pusztaság volna. 

De nem így van!

Az a terület, amelyet a november 2-án megtörtént bécsi döntés visszajuttatott Magyarországnak, mindenféle vonatkozásban kincsét jelentette Szent István koronájának, amelynek gyöngyei közé íme most visszatér.

Ez a föld, amelyen az annyiszor megsiratott Kassa mellett olyan városok is vannak, mint Komárom, Munkács, Ungvár, Losonc, Léva, Beregszász, minden rögével a magyar történelem, a magyar kultúra, a magyar lélek évezredes dicsőségéről beszél. (...)

Ez a föld: Rákóczi földje, és amikor ezt mondjuk, ebben ott él az a fogalom is, hogy a halhatatlan magyar élet földje. A húszéves cseh rabiga megtörhette ennek a földnek a termékenységét, ezeknek a városoknak virágzását, de magyarságát nem áshatta alá.  A Felvidék minden kincsénél drágábbnak érezzük azt az egymillió magyart, amely vele együtt hazatér ezeréves otthonához, Magyarországhoz."

„Mindenütt, amerre mentünk, őszirózsákat szórtak reánk. Kosárral, szakajtóval szórták a lányok az őszirózsát. Az autót behavazta a sok virág, mindenkinek jutott egy csokorra való. -Milyen különös, kérlek!-mondja csendesen.-Ezt az országrészt, mint a többit, az őszirózsás forradalom vesztette el. S most, mikor visszatér a Felvidék, megint őszirózsát dobálnak: mintha az idő és az élet bocsánatot kérne és jóvá akarna tenni a jelképpel valamit. ” (Márai Sándor, Új Idők, 1938. november 20.)||

 A Felvidék elméletileg a trianoni békediktátum révén került cseh elnyomás alá, a gyakorlatban azonban már 1918 vége óta megszállás alatt tartották a tótok. A nemzetközi körülményeknek köszönhetően 1938 őszén siker koronázhatta a magyar külpolitikai revíziós törekvéseit. Hitler 1938. augusztusában gyakorlatilag felajánlotta a németországi látogatáson lévő Horthynak, Imrédynek és Kánya Kálmán külügyminiszternek a teljes Felvidék visszacsatolását arra az esetre, ha Magyarország a németek oldalán részt vesz a Csehszlovákia elleni támadásban, a magyar politikai elit azonban ezt az ajánlatot kategorikusan elhárította. Horthy ezt a lépést a magyar haderő felkészületlenségével indokolta, ezen kívül megfogalmazta azon kételyét, hogy Jugoszlávia Csehszlovákia segítségére siethet egy esetleges magyar támadás esetén. A náci nyomás ellenére a magyar vezetők tárgyalások által óhajtották elérni a Felvidék vagy legalábbis annak egy részének visszaszerzését.

Persze nem lehet a másik fél teljes érdektelensége mellett megegyezni. A magyar politikai elitnek számolnia kellett Benešék hajthatatlanságával. Kánya Kálmán kijelentette, ha Beneš és elvbarátai feláldozzák a felvidéki magyar kisebbséget Európa békéjéért, nem marad el a magyar-csehszlovák konfliktus.

 1938. szeptember 21-én a Hősök terén nagyszabású revíziós gyűlés zajlott le. A magyar feltámadás előestéjén több mint 250.000 ember gyűlt össze a világháború hősi halottainak emlékkövénél. Az emberek sokasága az elszakított Felvidéket követelte vissza. Másnap Varsóban zajlottak le hatalmas tömegtüntetések a közös lengyel-magyar határ mellett.

1938. szeptember 30-án, nem sokkal éjfél után a vezető európai nagyhatalmak (Franciaország, Nagy-Britannia, Németország és Olaszország) aláírták a müncheni egyezményt. Ezzel úgy határoztak, hogy a Csehszlovákia nyugati határán fekvő, német többségű területeket -az ún. Szudéta-vidéket- a Német Birodalomhoz csatolják. Az egyik függelékben a számottevő felvidéki magyar kisebbség helyzetéről is megemlékeztek, igaz, csak Mussolini nyomására, Hitler ugyanis ezzel a problémával nem akart foglalkozni. A szöveg kilátásba helyezte, hogy amennyiben a magyar és a csehszlovák kormány 3 hónapon belül nem tud megegyezni sorsukról, úgy a 4 nagyhatalom egy újabb konferencián ennek a kérdésnek az eldöntésére is hajlandó. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy a müncheni döntés nem váltotta be Magyarország hozzá fűzött reményeit.

Október 1-jén Sirovy cseh miniszterelnök bejelentette a müncheni határozat elfogadását, ugyanakkor a csehek agyonlőttek 20 magyar legényt, mert azok kijelentették, hogy nem hajlandóak fegyvert fogni felvidéki magyar testvéreik ellen. Október 2-án, az ultimátum után Lengyelország azonnal elfoglalta az általa követelt és áhított Teschen-területet. Október 6-án Beneš lemondott. Két nappal később két felvidéki magyar politikus, az Egyesült Magyar Párt vezetői, gróf Esterházy János és Jaross Andor a pozsonyi rádióban a magyarlakta területek azonnali visszacsatolását követelték, Tiso páter vezetésével pedig megalakult a németbarát szlovák bábkormány.

A Komáromban október 9-13. között magyar kezdeményezsére folytatott közvetlen tárgyalások nem vezettek eredményre a szlovák fél visszautasító álláspontja miatt. Csehszlovákiát a most már autonóm Szlovákia miniszterelnöke, a fasisztoid Tiso páter képviselte. A Kánya Kálmán külügyminiszter és Teleki Pál kultuszminiszter által vezetett magyar delegáció az 1920-as népszámlálási adatok alapján az önrendelkezési elv értelmében egy 14.153 km2-es, túlnyomóan magyarlakta területsáv visszacsatolását követelte, a többi felvidéki területen és Kárpátalján pedig népszavazást kért. A szlovák politikusok ebbe nem mentek bele, hiszen a magyarok valószínűleg a csonka országhoz való visszatérés mellett voksoltak volna. Először csak nemzeti autonómiát kínáltak, majd a Csallóköz (1.838 km2) visszaadását, végül egy nagyobb, de nem összefüggő határmenti zóna (5.405 km2) átengedését kínálták fel. A magyar küldöttség a szlovákok merevsége miatt megszakította a tárgyalásokat, majd megtette az előkészületeket az újabb négyhatalmi konferencia összehívására.

Az események hamar felgyorsultak. Október 12-én a magyar csapatok bevonultak Ipolyságra és a "cseh" Sátoraljaújhelyre. Vitéz Imrédy Béla magyar királyi miniszterelnök október 13-án a Függetlenségben vezércikket jelentetett meg "Igazságot, de gyorsan" címmel, majd 14-én Horthy és Imrédy nejeinek kezdeményezésére országos mozgalom indult a felvidéki testvéreink megsegítésére, 18-án pedig 250.000 frontharcos rendezett demonstrációs felvonulást a magyar igazság mellett. Október 21-én 100.000-res tömeg hódolt a magyar-lengyel barátságnak a budapesti Bem-szobor előtt.

 A britek és a franciák azonban nem szíveseb asszisztáltak volna a csehszlovák szövetségesük újabb cserbenhagyására, Hitler pedig el akarta kerülni, hogy kiemelkedő fontosságú európai ügyekben a nyugati nagyhatalmak hozzanak döntsét. A magyar-csehszlovák egyeztetések október második felében intenzív jegyzékváltások jegylben folytatódtak, az álláspontok azonban csak közeledtek, de sohasem találkoztak. A megfelelő német és olasz körökben mindkét fél képviselői intenzív háttérmunkát folytattak. Hitler céltudatossága és a brit-francia kihátrálás következtében egyre inkább érlelődött a tengelyhatalmak hivatásos bevonás a magyar-csehszlovák területi vitában, míg végül október 28-29-én a két kormány fel is kérte Németországot és az Olasz Királyságot választottbírósági testület meghozatalára.

 A nemzetközi jog szabályainak megfelelően ez azt jelentette, hogy Budapest és Prága látatlanban elfogadja a döntőbírák -Ribbentrop német birodalmi külügyminiszter és Ciano gróf olasz királyi külügyminiszter- határozatát -tehát anélkül, hogy annak tartalmát ismernék. A magyarok inkább az olaszokban bíztak, míg a szlovák fél a németek szimpátiájában reménykedett. Végül a bécsi Felső-Belvedere palota aranytermében 1938. november 2-án kompromisszumos megállapodás született. A Felvidék (és Kárpátalja) déli sávját visszacsatolták Magyarországhoz, és abból az 5 nagyvárosból, melyre mind a két fél igényt tartott (Pozsony, Nyitra, Kassa, Ungvár és Munkács), az első kettő Szlovákiánál maradt, míg az utóbbi három hazatért Magyarországhoz.

„Honvédek! A Trianon bilincsei alól felszabadult és újjászületett honvédség húsz esztendei nehéz várakozás után átlépi a magyar határt, amelyet mindenkor ideiglenesnek tekintettünk. Egymillió testvér vár rátok odaát. Az ő számukra két évtizedes megpróbáltatás után ti jelentitek minden reményük és vágyuk beteljesedését. Hazamentek elődeink drága vérével annyiszor megszentelt Felvidékünkre. Ezzel az érzéssel teljen meg lelketek és honvédségünk dicső múltjához méltóan szeretettel zárjátok szívetekbe a visszanyert ősi magyar föld minden lakóját. Büszkén és bizalommal bocsátalak utatokra, azzal a biztos tudattal, hogy az örök igazság jogán és az új életre támadt magyar erő segítéségvel visszaszerzett magyar területeket soha, semmi szín alatt nem hagyjuk el többé. Isten és a Haza nevében előre!” (Vitéz nagybányai Horthy Miklós hadparancsa, 1938. november 5.)||

A döntőbírósági ítélet kighirdetése és a csatlakozó térkép ismertetése este 19:10-kor kezdődött és 35 percen át tartott. Ekkor az újságírók igyekeztek minél hamarabb eljuttatni tudósításaikat a lapok és hírügynökségek szerkesztőségeibe. Budapesten a beavatottak révén itt-ott már szóbeszéd tárgya volt a döntőbírói ítélet tartalma, amikor Imrédy Béla este 21:21-kor a Magyar Rádió mikrofonja elé lépett és hozzáfogott a kormány négy perces rádiószózatának felolvasásához.

 A megállapított határvonal végül 11.927 km2-t adott vissza Magyarországnak, s e területen a december közepén végrehajtott összeírás 1.041.401 lakost talált, ebből 879.0007 (84,4%) volt magyar, és 123.864 (11,9%) szlovák anyanyelvű. Hazatért Magyarországhoz Kassa, Rozsnyó, Ungvár, Munkács, Beregszász, Romaszombat, Érsekújvár, Komárom, Léva és Losonc. November 5-10. között a honvédség csapatai megkezdték a csehszlovák csapatok által kiürített területek átvételét. November 7-én Horthy csapatai élén visszafoglalta Komáromot, József királyi herceg pedig Párkányra. November 10-én Horthy a magyar honvédség élén óriási pompával vonult be Kassára. (Fontosabb bevonulások még: November 6.: Királyhelmec, Bodrogköz; november 7.: Torna, Ógyalla; november 8.: Érsekújvár, Krasznahorka, Rozsnyó; november 9.: Léva, Losonc, Fülek, Beregszász; november 10.: Ungvár, Munkács).

Minden felszabadított városban zúgtak a harnagok, az utakon boldogságtól zokogó emberek térdepeltek és honvédeink virággal borított utakon lépdeltek. A csehek történelmi hagyományaiknak megfelelően nem merték vállalni a fegyveres harcot. Korszerűen gépesített, páncélosokkal teletűzdelt alakulataik nagy csörömpöléssel takarodtak ki a bitorolt területekről. Ez volt az a pillanat, amikor álmodni mertük Magyarország feltámadását.  

 Felhasznált irodalom: 

•  A Függetlenség 1939-es évkönyve
• Tolnai Világlapja, 1938. szeptember 28
• Pesti Hírlap
• Új Idők
• Solymossy Péter: Magyar revízió svéd szemmel
• Zeidler Miklós: Az első bécsi döntés visszhangja -In: Rubicon 2003/7-8 A Horthy-korszak naplók és memoárok tükrében 
• Földi Pál: A Magyar Királyi Honvédség

Kapcsolódó képgalériák

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés