Duray Miklós visszaemlékezése szerint 1968-ban Felvidéken és Prágában is a felvidéki magyarságnak egy egészen sajátos önrendelkezési és nemzeti küzdelme folyt, melyhez a „Prágai Tavasz” által teremtett megfelelő körülményeket.

Az 1968-as események kapcsán a felvidéki magyar közemlékezetbe befészkelte magát a szlovák szélsőséges nacionalizmusnak a megjelenése, a tőle való rettegés.

Nem szabad elfelejteni, hogy a szlovák nacionalisták a Csallóközben és a Mátyusföldön felvonulásokat szerveztek. Vidéken sokan beszögezték az ajtaikat, ablakaikat, nehogy betörjenek hozzájuk a nacionalista szlovák bandák.

Duray szerint a több mint két évtizedig a szorongások közepette élő felvidéki magyarság többsége a Prágai Tavaszból azt a tanulságot vonta le, hogy Csehszlovákia megérdemelte a sorsát. Nem lehet mindig a történelem nyertese. „A megszállók a felszabadítóink, az életünket mentették meg. Ha nem jönnek be, a szlovákok ismét olyan sorsra juttattak volna minket, mint 1945-ben.” Többen arról kezdtek ábrándozni, hogy a Szovjetunió úgy bünteti meg Csehszlovákiát, hogy a magyarok által lakott területet Magyarországhoz csatolja.

Niemetz Ágners visszaemlékezése: "Számomra az volt a legfalkavaróbb visszaemlékezés, amelyikben arról beszélt az egyik volt katona, hogy a felvidéki magyarok nem értették, nem érthették, mit keresnek náluk a magyarországi katonák. „Biztosan Trianon ’helyreigazítása’ folyik”, gondolhatták zavarodottságukban, és ölelő mozdulattal fordultak a magyar katonák irányába. A másik oldalról pedig a csehszlovák forradalmi erők csoportjai közeledtek támadóan, nyilván szembenállva a szovjet színekben katonáskodó magyarokkal. Ennél skizofrénabb helyzetet nehéz lenne elképzelni. "

felvidék ma-hvg-magyar hírlap-hírszerző-mkdsz.hu

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés