Tisztában vagyunk a történelmi ténnyel, hogy az utolsó Habsburg uralkodó egyben az utolsó magyar uralkodó is volt, szerepe azonban egy kicsit árnyaltabb az általuk vázoltaknál. IV. Károly (1916-1918) tevékenysége valóban a Habsburg-dinasztia magyarokkal szembeni politikájának pozitívabb terrénumában foglal helyet, ez azonban nem feledteti sok esetben felfedezhető politikai naivitását. A világégés katasztrófájának kellős közepén, Ferenc József nehéz örökségének terhével a vállán lépett a trónra. (Ferenc József uralkodása -mely a boldog békeidők néhány valóban boldog évtizedére is esett-,  általában véve szintén pozitív képet mutat, nem szabad elfelednünk azonban, hogy "mindenki Ferenc Jóskája" a muszkákkal karöltve verte le a szabadságharcot, kivégeztette a legtehetségesebb honvéd tábornokokat, az első független-felelős magyar miniszterelnököt, majd Haynaut, Bachot és Schmerlinget "delegálta" a "rebellióra hajlamos" magyar tartomány élére. Erre általában nagyon büszke is volt, lévén halála napjáig egy képet őrzött szobája falán az aradi kivégzésekről, ráadásul a halálos ítéleteket hozó bírót éppen a kiegyezés évében emelte lovagi rangra-nem túl lovagias cselekedet...) 

 Az Osztrák-Magyar Monarchia új uralkodója tehát nehéz örökséget volt kénytelen vállalni. Clemenceau felé tett béketapogatózásai a legnagyobb jóindulattal is nagyfokú naivitásról tesznek tanúbizonyságot. Szerencsétlen momentum, hogy megbízott a "tigris" diszkréciójában, még ha nem is lehetett teljesen tisztában a francia miniszterelnök gátlástalanságával.

Első intézkedéseként mondatta le a XX. század egyik legtehetségesebb és legjóravalóbb politikusát, Tisza István grófot, azt remélve, hogy az új miniszterelnök képes lesz rántani a gyeplőn.

A birodalom föderatív átalakítására tett kísérlete megkésett és az adott szituációban értelmetlen is volt.

Nem állíthatjuk, hogy uralkodása egyenesági következménye a felbomlott Monarchia romjain szerveződő baloldali köztársaságok térnyerése, mert ennél komplexebb a kép, de mégiscsak az eckartsaui nyilatkozat segített felgyorsítani az eseményeket. Az ő nevében kaphatott miniszterelnöki megbízást a "vörös gróf", a politikailag tehetségtelen Károlyi Mihály, akinek pár hónap leforgása alatt sikerült a Tanácsköztársaság poklába navigálnia az országot. 

Károly képtelen volt alkalmazkodni az új idők diktálta új kihívásokhoz is. Restaurációs kísérletei a még nem is konszolidálódott Horthy-rendszer hajnalán nem vették figyelembe az európai status quót: Károly nem vett róla tudomást, hogy visszatérése a trónra egyet jelentett volna a totális kis-antant megszállással, a nagy antant hallgatag asszisztálása mellett. Második visszatérési kísérlete révén puccsal kívánta volna visszaszerezni a hatalmat, melynek következményei ismertek. Ennek ellenére Madeirára való száműzése indokolatlan és talán antihumánus cselekedet is volt.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés