Balkarom keletre, jobbkarom nyugatra,
szeg�ny, f�radt l�baim d�li s�rban �znak,
megt�retett b�s fejem az �szaki kip�ron:
f�ldre ter�ttettem, g�zoljatok rajtam!

Nem hogy v�rem hullott, nem hogy kimer�ltem,
nem tudatlans�gomb�l, koldus nyomoromb�l,
nem gonoszs�gnak mi� buktam el esetten,
nem �ltem fogyott el: de a becs�letem!

Hazugok kihazudj�k, gy�v�k kigy�vulj�k,
gazok kig�zolj�k maguknak a d�s j�v�t;
csak �n nem tudtam volt, soha, magam kelletni,
csak �n nem v�llaltam, soha, menteni magam.

Hogy f�jt�k, hogy f�jt�k, k�gy�k�vet ellenem,
hogy fent�k, hogy fent�k el�re r�m fogukat:
s �n j�rtam, s�t�ltam, b�szke szemmel, szabadon,
nyugati sz�l zil�lta, keleti sz�l cib�lta hajam.

Balkarom lenyesve, sz�vem f�l�tt j�r a k�s,
jobbkarom lek�tve, mez�imre d�l a v�sz,
l�baim �szk�sen, kopony�m l�kesen,
er�m, vel�m, v�rem fogy.

�h, de csak fujj�tok. habzsol� vad sz�tokkal,
csak tajt�kozz�tok a f�rtelmes v�dakat,
v�gjatok, messetek, rugjatok: �t�ljetek:
van m�g n�kem istenem!

Ki, �rdemlett b�n�m�rt szabadojtott tiktek, r�m,
sok k�roml�sim�rt lakatolta le a sz�m,
kutyakev�ly magyaron, �r�me is vagyon t�n,
ilyen p�ld�tlanul iszonyatos elbukt�n.

H�borodik elm�m, forrong minden idegem,
idegenek �znek, r�gi volt bar�taim,
kenyeremet ev�k, �boromat iv�k,
napf�nyes mosolyomban, akik s�tk�reztenek.

Nem tudok kit�rni, m�g nem gy�lt fel oly er�m,
csak zsolt�rozgatva t�pl�lgatom haragom,
b�s im�dkozgatva szidom a nagy egeket,
b�k�tem lelkemet keserves b�s rem�nnyel.

Hogy az a nagy isten, aki engem �gy letett,
kiter�ti m�gegyszer f�l�ttem a tenyer�t,
r�m sz�rja tet�zve r�gi szokott �ld�s�t,
k�r�l�nt aranyos, er�vel f�nyivel.

Eddig sem tettem �n, eddig sem cselekedtem,
hogy t�rtet� zsivajjal kunyor�ljam kegyeit,
m�r adta, ontotta, r�m, ingyen volt sok jav�t,
minek k�nyeztetett, tett f�lf�valkodott�.

Vagy meg�rdemeltem: s akkor tov�bb �risten!
vagy nem �rdemeltem: akkor minek j�tszodt�l!
�h csakhogy �n itt fekszem, megt�r�tten, vad k�nban,
k�k l�ngok lobognak bomladoz� testemen.

Balkarom lev�gj�k, jobbkarom mardalj�k,
k�t l�bom par�zsba, homlokom dar�zsba,
de forduljon csak egyet az id�k vitorl�ja,
�gy sz�th�nylak tolvajok, az isten se k�pzeli.

�lljak csak �n talpra, csak m�g egyszer helyemen,
csak kapjam kezembe dupla�l� fegyverem,
hej aki teremtett: ahogy elverem:
aki engem most gyal�z!

Nem, nem, nem! Nem, soha! Nem indulok bosszura!
�llattattam �r�z�: a S�t�ts�g kapuj�n!
Forr� sz�vem, v�reim, gl�busotok k�zep�n
im kit�rom, �t�lellek, k�z a k�zben, j�jjetek!

Balkarom emeln�m, jobbkarom emeln�m,
l�bamra pattanni, fejem meghajtani
�hajtan�m igen: s lek�tve, lek�pve,
ler�gva, gyal�zva fetrengek s�rhelyemen

s gy�szk�nnytelen szemekkel a zordon n�pmilli�k
k�rny�sk�r�l d�h�ngnek. Sorsom komor �r�i.
De szivemb�l f�lszakad a t�z, a f�ny, a vulk�n:
V�r a J�v� �h Magyar: az Embersors hat�rtalan.

1920