A II. világháború befejező szakaszába lépett 1944 folyamán. A szövetségesek előretörései és győzelmei a náci Németország vereségét vetítették elő. Szövetségesei számára a háború utáni rendezés nem sok jóval kecsegtetett. Magyarország, célja a trianoni békeszerződés revíziója volt a háború során, s ebben Hitler segítségében bíztak, mert Németországot tekintették a legerősebb európai országnak, s nem akartak azokkal az országokkal szövetségre lépni, amelyek az előnytelen béke aláírására kötelezték az országot.

1944-re már változott a helyzet. Az USA vezérletével a szövetségesek előrenyomultak, és a maguk javára fordították a háborút. Hitler veresége előrelátható volt. Magyarország megpróbálkozott a háborúból való kiugrással, de ez a kísérlet a nyilas rémuralom miatt nem sikerült.

Szülőföldemen, Kárpátalján ekkor már szovjet csapatok állomásoztak. Kárpátalja ukrán lakossága kimondta Kárpátalja csatlakozását Ukrajnához. 1944. november 13.-án a szovjet vezetés kiadott egy rendeletet, amelynek célja a kárpátaljai német és magyar hadköteles lakosság hadifogoly-táborokba való kitelepítéséről szólt. 1944. november 15-én megkezdődött a magyar és német, 18 és 50 éves kor közötti férfilakosok összegyűjtése egész Kárpátalja területén. A szovjet propaganda egy háromnapos munkaként hirdette meg az akciót, amely során a Kárpátok hegyi utjait állították volna helyre és segítették volna az infrastruktúra helyreállítását. Innen kapta az elhurcolás a ma is közismert nevét, a málenykij robotot, amely oroszul kis munkát jelent. A lakosság nagy része nem értett oroszul és csak egyesek értették a Vörös Hadsereg katonáinak szavait. A lakosságot településenként gyűjtötték össze, és az embereket már ekkor is foglyoknak tekintették, megrémítve a hátramaradó magyar nőket, gyermekeket és időseket. Többen letagadták magyarságukat, csehnek vallották magukat, s így megmenekültek a fogolytábortól. Az összegyűjtés során gyalog vezették végig az elhurcoltakat a falvakon, ahol az összegyűjtött férfiakat embertelen körülmények között, a legalapvetőbb higiéniás szabályok betartása nélkül tartották őket. A menetre mindenhol a Vörös Hadsereg katonái vigyáztak, akik levegőbe lőtt géppuska-sorozatokkal félemlítették meg az embereket. Menet közben többen próbáltak megszökni az erdőkbe, bokrok közé. Többeknek ez sikerült, de akit elkaptak, arra biztos halál várt. Helyenként a katonák arra kényszerítették az internáltakat, hogy a ruszin falvakon átvonulva énekeljenek, és ezzel azt a látszatot keltsék, hogy ők önként mennek a fogolytáborba. A falvakon áthaladó konvoj nehezen, lassan haladt, s gyűjtötte össze az embereket. Az elhurcoltak otthonról kapott csomagjait elkobozták, s a benne található élelmiszert a katonák ették meg. Az egyre hidegebbre forduló novemberi időben az  éhező, szakadt ruhájú férfiak egyre jobban kimerültek, a konvojtól lemaradókat agyonlőtték. A menet az internáltakat Szolyvára , egy, a Kárpátok vonulatai alatt fekvő faluba szállította, ahol egy gyűjtőtábort építettek ki, ahol az elhurcoltak foglyokká váltak.

A szolyvai fogolytáborban istállókba „szállásolták el” a magyarokat. A láger területén 12 ilyen istálló volt, amelyekben a foglyok nyomorogtak. Mivel illemhely nem volt, ezeket az istállókat ellepte az ürülék szaga, amelyben ezeknek az embereknek élniük kellett. A táborban élelmezésről nem gondoskodtak. Otthonról tudtak szerezni élelmet, amelynek nagy részét már ellopták a katonák, így sokan éheztek. A táborban járványok pusztítottak, elsősorban a hastífusz, amely rengeteg áldozatot szedett, de többen haltak meg kihűlés következtében is. A tetemek összeszedésére foglyokat utasítottak, ezzel is fokozva a lelki terrort.

Tél folyamán az elhurcoltakat a Kárpátokba vezényelték utak, hidak helyreállítására. A hegyekben a kemény fagyokban a munkásoknak a földön kellett aludniuk, így többen megfagytak. Egész napi élelmük egy szelet kenyér és egy pohár meleg víz volt. A munkahelyi balesetek mindennaposak voltak, több százan vesztették így életüket.

A deportálást folytatták a Kárpátokon kívül is, ahol olyan fogolytáborokba száműzték a kikiáltott bűnösöket, mint a szambori és a szanoki. Ezeken a helyeken is a szolyvaihoz hasonló, vagy még embertelenebb körülmények közt dolgoztatták az embereket. Deportálások folytak még többek között Szibériába és a Kaukázusokba is, ahová marhavagonokban, több hetes utazás folyamán szállították oda őket. A vagonokban meghaltak holttesteit a katonák egyszerűen a sínek mellé dobták. A munkaszolgálatok folytatódtak, egészen 1945 nyaráig. Ekkor, a II. világháború végeztével a munkaszolgálat túlélőit, mint a szovjet állam egyenjogú polgárait, mentesítették a további munkaszolgálat alól. Megkezdődött a megmaradt emberek hazaszállítása. A szovjet vezetés értelmezésében ezek az egykor ellenséges ország állampolgárai a Szovjetunióban önkéntes munkaszolgálaton vettek részt.

A málenykij robottal Sztálin célja a kárpátaljai magyar kisebbség rövid úton történő likvidálása és asszimilációja volt, a kínozva, családjuktól elszakított, betegségektől, járványoktól tizedelt, deportált kárpátaljai magyar fiatalok egyetlen bűnük magyarságuk volt. Ez egy sokkal brutálisabb esemény volt a Benes-dekrétumoknál, mert itt nem csak a kitelepítésről döntöttek, hanem a szovjet felső vezetés halálos ítéletet mondott a kárpátaljai magyarságra. Az elhurcoltak száma 25-30 ezerre tehető, a halálos áldozatok száma a tömegsírok miatt valószínűleg sosem lesz pontosan megállapítható. A népszámlálási adatok alapján a magyar lakosság száma Kárpátalján 1941 és 1949 között 100 ezer fővel csökkent. A Szovjetunió felbomlása és a független, demokratikus Ukrajna létrejötte után a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola mélyreható kutatásokat kezdett a halálos áldozatok pontos számának felkutatása után. Az eddigi kutatások bizonyítottan több, mint ötezer halálos áldozatot derítettek fel.

Ezen szörnyű esemény felkutatása után ráébredtem, hogy büszkének kell lennem arra, hogy kárpátaljai magyar vagyok, mert az itt élő magyarság már többször is bizonyította, hogy képes a legborzalmasabb, legmegpróbáltatóbb eseményeket is túlélni, átvészelni.

Pallay Ferenc, mkdsz.hu

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés