A lehetőség, hogy segítséget nyújthatunk a könyvtárnak a fotók leírásának pontosításában, nem egyszerű, de nem is teljesíthetetlen. Nekem máris sikerült, jóllehet másfél száz fotónál többet néztem meg. A megadott adatok alapján a képek dél-magyarországi piacon készültek népviseletbe öltözött román árusokról 1914–18 között, a „magyar világban”. Nekem a helyszínt sikerült beazonosítanom első látásra. A fényképek a temesvári Józsefvárost örökítik meg, amelynek főutcáján, az úgynevezett Scudier téren annak idején rendszeresen tartottak vásárokat, hiszen a közelben lévő vasútállomásról könnyen idejuthattak a termelők.

A piac még mindig megvan, annyi a változás, hogy néhány utcával arrébb költöztették.

A felvételeken látható épületek is még állnak, sőt nagyon is jól felismerhetők. Mondhatnók, eltelt száz év, de a díszlet szinte semmit sem módosult. Kivéve a lakókat. Ők már nem ugyanazok…

A Fotótér alapját alkotó gyűjtemény közel hatszázezer fényképet tartalmaz, ezek közül a különleges, forrásértékű részeket teljes körűen digitalizálja az OSZK. Ebbe a csoportba tartozik az első világháborús kollekció és a Szabó Dénes (1907–1982) képeiből készült galéria is. Utóbbi volt az első, amelyet az Országos Könyvtári Platform projekt keretében kifejlesztett felületen dolgozott fel a könyvtár.

A háborús felvételeket 1914 augusztusától gyűjti az OSZK. A hatezer fénykép között olyan neves fotográfusok munkái is megtalálhatók, mint Müllner János (1870–1925), Balogh Rudolf (1879–1944) és Erdélyi Mór (1866–1934). A felvételek zöme nagyítás, de akad köztük üveglemez és diakép is. Főként a tábori élet mozzanataiba nyújtanak betekintést, de a frontról, a harcokról és azok drámai következményeiről, a hátországról és a mérhetetlen szegénységről is tudósítanak. Különösen megkapó az a jelenet, amely egy tábori mise előkészületeit ábrázolja fenyőágakból épült kápolnánál 1917 márciusában, a Putna völgyében, amely kritikus pontnak számított. De láthatunk halott és sebesült katonákat is, hadikórházakat, katonaportrékat, zsúpfedeles parasztház mellé épített bunkert és rönkfalat, valamint az Érdekes Ujság fotópályázatának anyagát a háború borzalmairól.

Az Erdély című válogatás több mint háromezer üveg- és cellulóznegatívból áll. Ezek mind Szabó Dénes életművét képviselik. Valódi kincsesbánya, például azok számára, akik hely-, viselet- vagy életmódtörténetet kutatnak, hiszen a fotográfus családi, társadalmi eseményeket is dokumentált. Kedvenceim az 1933-ban Torockón felvett jelenetek, amelyek egy igazán vidám és nyitott, mégis zárt, hagyományaihoz ragaszkodó, ám a népviseletet a hétköznapokban már elhagyó közösséget örökítenek meg, többek között egy unitárius esküvőt, színültig telt templommal.
Szabó Dénes a kolozsvári Fotofilm cég munkatársaként az 1930–40-es években készítette fotográfiáit, többségük város-, falu-, illetve tájkép, és a cég képeslapkiadói tevékenységéhez kapcsolódnak. Precíz épületfotói a műemlék-felújításban, rekonstrukciókban adhatnak támpontokat. Mivel Szabó Dénes Kárpátalján és Berlinben is dolgozott, az itt készült sorozatai is megtekinthetők az adatbázisban.

De ki is volt Szabó Dénes, és mit fed a Fotofilm elnevezés? Utóbbiról mindenképp érdemes tudni, hogy a kolozsvári filmgyártás kezdeteihez kötődik. Tulajdonosa az a Fekete László volt, aki a híres kolozsvári színházépítő, színigazgató, színész, forgatókönyvíró és filmes, Janovics Jenő mellett dolgozott operatőrként. Miután az 1920-as években a filmgyárat bezárták, Janovics Fekete Lászlónak adta át a létesítmény néhány helyiségét, amelyből fotóműhelyt létesítettek, vélhetően azzal a reménnyel, hogy egyszer majd csak visszanyerik a filmgyártáshoz szükséges engedélyt. Ám ez nem így történt, 1928-ban még mindig a régi helyükön porosodtak a felszerelések. A Fotofilm cégjelzést a labor vette át, és meg is tartotta Szabó Dénes nyugdíjazásáig.

A művész ugyanis unokaöccse volt Fekete Lászlónak, mint rokon került be a filmgyárba, Nagyváradról, ahol már gyermekkorában kitanulta a fotósszakmát (később Németországban fejlesztette tudását). Fekete László, gyermektelen lévén, a fiának tekintette, és magához vette, hogy együtt dolgozzanak. A nagybácsi 1945-ben halt meg, ekkor szállt a vállalkozás örökségként Szabó Dénesre.

Fotóalbumai húga révén kerülhettek Budapestre, az OSZK 1982-ben vásárolta meg a gyűjteményt, amelyekre később Csillag Katalin művészettörténész talált rá a könyvtár egyik szekrényében. A Fotótérben megtekinthető képeit Kelemen Lajos, az Erdélyi Múzeum-Egyesület levéltárosa, történésze irányításával készítette, aki kísérőszöveget is írt a munkákhoz.

A váradi fotográfus nemcsak hogy bejárta Erdélyt és a Partiumot, a kolozsvári magyar színház és a színművészeti főiskola előadásait is fotózta. Ebben a műfajban ő volt az egyetlen szakember Romániában. Azért például, hogy kiválaszthassa a legjellegzetesebb fényképet, és ebbe belevigye a művész egyéniségét, a próbákra is beült. Együtt érzett, játszott a modelljeivel, beleélte magát a szerepekbe, amelynek a nézőre gyakorolt hatását a kép beállításával kívánta fokozni. Sosem elégedett meg a valósággal, inkább csökönyösen ragaszkodott annak „égi másához”. Így épült Szabó Dénes egyéni fotográfiai világa.

(Országos Széchényi Könyvtár, OSZK Fotótér – Első világháború. Szabó Dénes Erdélye, virtuális kiállítás. Elérhetőség: https://fototer.oszk.hu/)

MN

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.