A békedelegáció tagjai között a Horthy-korszak meghatározó politikusait találjuk (Teleki Pál, Bethlen István), a „team” vezetője a „nagy öreg”, Apponyi Albert gróf volt.[1] Habár a delegáció tagjai mindent megtettek annak érdekében, hogy a- történelemben mindaddig nem tapasztalt- abnormális háborús büntetést és területelcsatolást vizsgálják felül az antant képviselői- a kocka már el volt vetve. Bár az angol David Lloyd George Apponyi gróf ominózus- franciául, angolul és olaszul elmondott- beszéde után vitára bocsátotta volna a „magyar kérdést”, de a győztesek többi képviselői (élén a francia Georges Clemenceau) nem támogatta Lloyd George javaslatát.[2]

„A nagy vita”: aláírni vagy megtagadni?

Simonyi-Semadam Sándor kormányát nem kisebb politikusok alkották, mint: Teleki Pál, külügyminiszter; Nagyatádi Szabó István, közélelmezés-ügyi tárca nélküli miniszter; Soós Károly, honvédelmi miniszter; Bleyer Jakab, nemzeti kisebbségek tárca nélküli minisztere; Benárd Ágost, munkaügyi és népjóléti miniszter. A kormányfő egyben a bel- és külügyi tárcát is birtokolta. A kormány tagjai között is felmerült a legfőbb kérdés: aláírják-e a párizsi diktátumot, amely végérvényesen megpecsételné Magyarország sorsát, elveszítené területeinek nagy részét vagy megtagadva a ratifikációt, így egy újabb konfliktusba keverje a háborút elveszített magyar államot? Teleki külügyminiszter, Simonyi-Semadam miniszterelnök és Apponyi gróf hosszas vitájuk után arra a közös álláspontra jutottak: csakis az aláírás ténye jöhet szóba. A megtagadás elvetését azzal indokolták: szövetséges (nagy)hatalom segítsége nélkül, idegen katonák szorítása alatt beláthatatlan következményekkel kellene szembenéznie Magyarországnak, ha nem teljesítené a kormány a „párizsi ukázt”.[3] Természetesen a felvetés nem maradt vita nélkül: a kormányon belül nem volt abszolút konszenzus és egyetértés az aláírással kapcsolatban. Teleki Pál végig kitartott azon álláspontja mellett, miszerint jelen esetben Magyarország csupán egyet tehet: elfogadja az antant békeszerződését. A Simonyi-Semadam-kormány tagjai végül - az összes érv meghallgatása után - akceptálták a legfájdalmasabb béke elfogadását.[4]

A kormány bár elfogadta, hogy aláírják az antant diktátumát, de a viták itt még nem értek véget. A következő vita az 1920. május 10-ei és 12-ei ülésén merült fel: ki legyen az aláíró?  A januári Apponyi-féle békedelegáció tagjai 1920. május 19-én - érthető okokból - lemondtak és mandátumukat visszaadták a kormánynak.[5] Apponyi Albert gróf jelezte a kormánynak, hogyha úgy döntene a minisztertanács, maga elvállalja az aláíró szerepét. A javaslatot a külügyminiszter nem fogadta el, sőt egyenesen rossz ötletnek tartotta, mondván: az 1920 januári békefeltételekben nem történtek látványos módosítások, Apponyi, mint a delegáció- korábbi- vezetője nem ratifikálhatja azt a béketervezetet, amelynek lényegi megváltoztatására nevezték ki korábban.[6] Teleki Pál úgy vélte, az aláírást a hatalmon lévő kormánynak kell politikailag megoldania. Így egy név máris kiesett a „kalapból”.

A béke aláírásának helyéről és időpontjáról szóló javaslatot 1920. május 22-én fogadta el a Nagykövetek Konferenciája és május 23-én értesítették erről a magyarokat. Ebben felhívták a kormány figyelmét, miszerint egy vagy két kormánytagnak kell aláírnia a békeszerződést és az aláíró delegáltak 1920. június 2-ig érkezzenek meg Franciaországba, Versailles-ba.[7] Innentől kezdődött a kormány kálváriája, hiszen senki sem akarta a történelmileg hálátlan feladatot teljesíteni.

 Ki(k) legyen(ek) az áldozat(ok)?

1920. május 25-én összeült a kormány, hogy megvitassák az aláíró személyét. A kormányfő egyetlen kormánytagot javasolt: Teleki Pált. Az ülésen részt vevő Apponyi gróf nem tartotta szerencsés választásnak a külügyminiszter személyét, mert Teleki erdélyi származású. Apponyi Albert szerint, ha a külügyminiszter teljesítené Versailles-ban a ratifikációt, akkor még nagyobb sokk és fájdalom érné az elcsatolandó erdélyi magyarokat. Apponyi ezzel a felszólalásával de facto kizárta az elszakadó országrészről származó politikusokat, mint aláíró-jelölteket. Teleki bár vállalta volna, hogy maga utazik majd júniusban Franciaországba, de személyét illetően nem szavazták meg a miniszterek.[8]

A következő vitanap 1920. május 27-én következett: a kormányülésen a miniszterelnök ismét Telekire tette le a voksát, mellé Emich Gusztáv, kereskedelemügyi minisztert javasolta. Emich Gusztáv azonnal visszautasította Simonyi-Semadam „felkérését” több faktorral megindokolva: 1.) tekintettel az akkori egészségi állapotára, nem bírná a hosszú utazást Franciaországba 2.) a francia-magyar gazdasági megállapodást is ő írná alá, így méltatlan lenne, ha mindkét dokumentumot maga szignózná. A vita során felmerült az a kérdés is, hogy miért kellene két személynek ratifikálnia az okmányt, de a külügyminiszter szerint nem lenne bölcs dolog csupán egy személynek aláírnia az 1920-as békeszerződést. Teleki Pál továbbá kijelentette, hogy nem lenne okos politikai lépés, ha egy prominens politikus vagy politikai vezető utazna Párizsba.[9] Mivel az idő vészesen szorított, muszáj volt delegáltakat kiválasztani az aláírásra, így egyre több, „jobbnál-jobb” érvelések kerültek a minisztertanács elé. A legabsztraktabb érveléssel sokorópátkai Szabó István, tárca nélküli miniszter állt elő. Szabó szerint Benárd Ágost legyen az aláíró, mondván: „neve úgyis francia hangzású.”[10] A jelölgetések nem értek véget, a miniszterek egymás neveit „dobták bele a kalapba”: Emich Gusztáv Ferdinandy Gyula, igazságügy-minisztert; Haller István - aki szerint csak egy tagnak kellene Párizsba utaznia - Praznovszky Ivánt; Simonyi-Semadam Sándor Drasche-Lázár Alfrédot; Soós Károly Ferdinandy Gyulát; Rubinek Gyula Lipták Pál, kereskedelmi államtitkárt, Benárd Ágost pedig Praznovszky Ivánt javasolta.[11] A külügyminiszter a nevek dobálózásakor érzékelte, hogy meddő vita folyik a kiválasztandó személyekről, így felhívta a részt vevők figyelmét, hogy az antant követeli, hogy a kormány két, erős politikai súllyal rendelkező delegáltat vár a francia fővárosba. A kormányfő ekkor felkérte újra Benárdot, aki visszautasította a felkérést. A honvédelmi tárcát vezető Soós ekkor elvállalta a hálátlan szerepet, de Teleki Pál nem tartotta szerencsésnek és jó ötletnek Soós személyét, mert nem akart olyan emberrel Párizsba utazni, aki nem a megszállt területről származott.[12] A miniszterelnök - megunva a vitát - Teleki Pált jelölte ki, mint a diktátumot aláíró személyt.

Ha azt hinnénk, hogy a miniszterelnök javaslata után, miszerint a külügyminiszter fogja a békeszerződést aláírni, a dolgok a rendes kerékvágásba mentek, tévednénk. A budapesti francia főmegbízott, Maurice Fouchet személyesen a kormányzónak, Horthy Miklósnak mondta el, hogy nem lenne szerencsés - a francia-magyar kapcsolatok miatt - Teleki Pálra ruházni a ratifikáló szerepet. Egy újabb huzavona kezdődött: ismételten vita bontakozott ki, hogy ki vállalja el. A parttalan vitában már a kormányfő nevét is felvetették, aki- természetesen- elállt ettől a javaslattól, sőt, felvetette lemondását is. A véget nem érő jelölgetést Simonyi-Semadam zárta le, aki három személyt nevezett meg: Soóst, Peklárt és Drasche-Lázárt. A miniszterelnök javaslatát a kormányzó is elfogadta.[13]   

Mikor már tényleg azt hinnénk, hogy a komédia véget ért, megvannak az aláírók, akkor újabb vitához érkezünk: újabb jelölgetések születtek a Párizsba utazók személyéről. A „kalapba” a „megszokott” és eddig fel sem merült politikusok nevei kerültek és dűlőre sehogy sem jutott a kormány, pedig a kiutazási határidő vészesen közeledett. A „casting” végül 1920. május 31-én zárult le: a kormányfő végül - nem túl diplomatikusan - Benárd Ágostot kérte fel/jelölte ki, aki végül igent mondott. 1920. június 1-jén Benárd Ágost és Drasche-Lázár Alfréd, rendkívüli követ Párizsba utaztak, hogy aláírják a békediktátumot.

1920. június 4-én a Versailles-i Nagy Trianon palotában 16:35-kor először Benárd Ágost, majd Drasche- Lázár Alfréd látták el kézjegyükkel a trianoni békediktátum okmányát- az egész ceremónia nem tartott tovább negyed óránál.[14] Simonyi-Semadam Sándor 1920. június 26-án lemondott kormányfői pozíciójáról, július 19-éig csak ügyvezető kormányként működött.[15] Drasche-Lázár 1922-ben végleg visszavonult a politikától, Benárd folytatta politikai hivatását a trianoni diktátum ratifikálása után- Simonyi-Semadam-kormányt váltó Teleki- kormány tagja lett, ugyanannak a tárcának vezetője, mint az előző kormányban. A sors iróniája, hogy Simonyi-Semadam Sándor 1946. június 4-én, tehát Trianon aláírásának napján halt meg.

Mint az látható, nem volt egyszerű döntés a Párizsba delegált személyek kiválasztása. Egy hosszú, olykor személyeskedéstől sem mentes vita után, egy viszonylag marginális súllyal rendelkező kormánytagra és egy nem kormánytagra hárult az a hálátlan szerep, hogy kézjegyükkel ellássák azt az okmányt, amely örökre megpecsételi Magyarország bel-, kül-, gazdasági, oktatás-, kisebbségpolitikáját, és feje tetejére állítsa az 1920 utáni hazai belpolitikát. Tévhitek elkerülése végett ki kell jelentenünk: sem Benárd, sem Drasche- Lázár nem kaptak érte anyagi juttatást a győztes hatalmak részéről, nem voltak hazaárulók, nem örültek Trianonnak. Mindketten szerencsétlen áldozatok voltak, egy hálátlan politikai szerepben.

Felhasznált irodalom:

• Apor Balázs: XX. századi magyar politikatörténet. Távoktatási tananyag. Székesfehérvár, KJF, 2010.
• Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Bp., Osiris, 2010.
• Romsics Ignác: A trianoni békeszerződés. Bp., Osiris, 2007.
• Vizi László Tamás: A trianoni békediktátum aláírója: a miniszter Benárd Ágoston. In: Közép-Európai Közlemények, 2010/3.
• Vizi László Tamás: Ki írja alá a trianoni békét? In: Rubicon, 2014/6.

[1] Romsics, 2010. 141. o.

[2] Apor, 2010. 35. o.

[3] Vizi, 2014. 71. o.

[4] Uo.

[5] Romsics, 2010. 147. o.

[6] Vizi, 2014. 71. o.

[7] Uo.

[8] Uo.

[9] Teleki a kisgazda Rubinek Gyula, földművelésügyi miniszterre gondolt ezen felszólalásakor.

[10] Vizi, 2014. 72. o.

[11] Uo.

[12] Vizi, 2014. 73. o.

[13] Vizi, 2014. 74.

[14] Romsics, 2007. 146. o.

[15] Vizi, 2010. 72. o.

Rajkort Miklós, http://horthykorszak.blog.hu

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.