– Részt vesz Németországban hasonló eseményeken, mint a budapesti családügyi konferencia?

– Elképzelhetetlen, hogy ilyen konferenciát tartsanak Németországban a kormány részvételével, az országos média figyelme mellett. Olyan kérdésekkel foglalkoztak, olyan előadók beszéltek, akiknek erre Németországban nem lenne lehetőségük. Itt például arról is szó volt, hogy milyen kapcsolat van a gyerekek tanulmányi teljesítménye és a között, hogy járnak-e templomba. Ha a német kormány képviselőivel szerveznének családügyi kongresszust, az másról se szólna, mint LMBTQ-ügyekről, patchwork családokról és hasonlókról. Abban az esetben pedig, ha mondjuk én szerveznék egy ilyen konferenciát Németországban, először is nem jönne el rá egyetlen állami tisztségviselő sem. Ezen kívül legalább ötszáz-ezer rendőrnek kellene megvédenie minket az agresszív szélsőbaloldali tüntetőktől. Ha lenne egy rendezvény, amely nem támogatja egyértelműen az ő néze­teiket, például az azonos neműek házasságáról, akkor azt megpróbálnák minden eszközzel megakadályozni. Már találkoztam ezzel: kaptam fenyegető leveleket, felgyújtották az autómat, bedobták az ablakomat – azért, mert a hagyományos házasság oldalán szólaltam fel.

– Magyar liberális politikusok is bírálták a rendezvényt, de ilyesmire azért nincs példa.

– Persze, de ez rendben is van, ilyen a demokrácia. Németországban már más a helyzet, ott egy hangos kisebbség megakadályoz másokat a véleménynyilvánításban, gyakran a többséget is.

– Felszólalt a magyar kormány politikájának védelmében a hazánkról szóló európai parlamenti vitában. Hogyan látja az egész eljárást?

– Bocsánatot kellett kérnem a képviselők nevében a miniszterelnöktől a vita hangneme miatt. Elképesztő, hogyan viselkedtek egy demokratikusan megválasztott tagállami vezetővel. A liberálisok frakcióvezetője, Guy Verhofstadt egy ponton azt kiabálta, hogy Orbán Viktor egyetemet akar-e bezáratni, könyveket akar-e égetni. Az ilyen felszólalások megmutatják a hozzáállásukat: Magyarországot bele akarják kényszeríteni egy formába, akár szeretné, akár nem: kötelező lenne megnyitni a határokat, és muszáj lenne befogadni a migránsokat. Ez szégyen, már ha komolyan vesszük azt, hogy a tagálla­mok szuverén országok.

– A kormány szerint, bár több kérdésben is bírálják Magyarországot, valójában elsősorban azzal van bajuk, hogy nemet mondtunk a kötelező elosztási kvótára.

– Ennél többről van szó. Befogadni minden migránst azt jelenti, hogy feladjuk az országunkat, és akik a befogadást erőltetik, pontosan ezt várják tőlünk. Azt mondják, hogy hát, most már itt vannak a bevándorlók, nincs mit tenni, szóval alkalmazkodnunk kell egymáshoz. Azaz nekünk, németeknek is igazodnunk kellene a migránsokhoz. A pártom viszont erre azt mondja, hogy nem. Ha valaki a társadalmunkba jön, alkalmazkodjon hozzánk, a mi hagyományainkhoz, életmódunkhoz, törvényeinkhez. Az integrációban egyáltalán nem lehet semmilyen kompromisszum.

– Ezt a németek nagy része is így látja?

– Az emberek nagy többsége, még Németországban is, nem akar befogadni minden bevándorlót. Angela Merkel pártja mögött sincs ott az összes választópolgár többsége, ha egy népszavazáson kérdeznék őket a határok lezárásáról, egyértelmű lenne az eredmény. Lényegében nincs olyan ország, ahol egyértelműen támogatnák a befogadást: a közép-keletiek nemet mondtak, és már Svédországban is korlátozásokat vezetnek be.

– Hogyan látja a szeptemberi Bundestag-választások esélyeit?

– Amikor jelöltnek választották Martin Schulzot, nagyon megugrott a szociáldemokraták népszerűsége, de ennek vége, mert igazából nincs valódi programjuk, nincsenek valódi ötleteik. Ami az én pártomat illeti, világos, hogy ellenzékben leszünk. Na de a szociáldemokraták, nekik van esélyük kancellárt adni, és mégsem adnak valódi válaszokat. Csak a múlt héten merült fel bennük az a briliáns ötlet, hogy konkrét témákat dobjanak fel, és azokkal kampányoljanak, egészen addig másról sem szólt az egész, mint Schulz egójáról.

– Honnan a népszerűség? Magyarországról nézve nehéz megérteni a „Schulz-hatást”.

– Szerintem csak nagyon elegük lett az elődjéből, Sigmar Gabrielből. Végre jött valaki új, és csak jobb lehet. Németországban nem ismerik annyira Schulz ügyeit, mint mi az Európai Parlamentben. Képviselőként tudom, hogyan juttatta tisztségekbe az embereit, használta fel a közpénzt saját céljaira, szegte meg az EP szabá­lyait. Németországban ez kevésbé ismert, innen a kezdeti lelkesedés iránta. A né­met szociáldemokratáknak egyébként megvan a saját médiabirodalmuk Németországban, persze, hogy azt mondják, amit a párt akar.

Magyar Hírlap

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.