Szobotka Tibor író, irodalomtörténész, nem utolsósorban Szabó Magda férje az 1920-as években diákként a csehszlovákiai Karlovy Vary fürdőhelyén nyaralt. Egy alkalommal erdei magaslati kunyhó teraszáról gyönyörködött a hegyvidéki tájban, amikor fölbukkant mellette az idős Apponyi Albert. Szobotka torzóban maradt emlékezéseiben így örökítette meg a találkozást: „Vékony, kissé hajlott alakja volt Apponyi Albertnek, merész sasorra arisztokratikus, reszkető, karéjos orrcimpákkal, állát nem túl hosszú, négyszögletesre nyírott szakáll fedte. Kissé lihegett, nyitott szájjal, hiszen jó nagy kapaszkodón kellett felhágnia, míg ide, az erdei kunyhóba ért. Akkor már közel járt a nyolcvanhoz, vagy tán túl is volt rajta. Engem, a kis gimnazistát, észre sem vett, annál nagyobb áhítattal figyeltem én őt. Egy darabig nézelődött, majd kimért, egyenletes léptekkel megindult vissza. Egy elmúlt század emberét láttam, ezt már akkor is éreztem, talán ezért is bámultam meg jobban a szokottnál: történelmi korok átélője és részese volt.

Gróf nagyapponyi Apponyi Albert 170 évvel ezelőtt, 1846. május 29-én született Bécsben. Királyhű és a Habsburg-dinasztiát támogató magyar arisztokrata családból származott. 1881-től haláláig – 52 esztendőn keresztül – a jászberényi országgyűlési választókerületet képviselte a magyar parlamentben. 1907-ben a nemzetiségi iskolákban tanuló nem magyar anyanyelvű gyerekek számára a magyar nyelv alapszintű ismeretének négy év alatti elsajátítását írta elő (lex Apponyi). Az első világháború elején nemzeti összefogásra szólított föl, 1916-tól azonban már támadta gróf Tisza Istvánt és kormányát. Követelte az általános választójog bevezetését. 1918 októberében visszavonult, 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején a csehszlovákok által megszállt eberhardi birtokán élt.

Huszár Károly miniszterelnök 1919 végén Apponyi Albertet nevezte ki a magyar küldöttség vezetőjévé a Párizs környéki béketárgyalásokon. Még ellenfelei által is kiemelkedő szónoki teljesítményként értékelt 1920. január 16-i „védőbeszédében” történeti és jogi érvekkel s a bolsevizmus elleni harcra hivatkozva próbálta meg a történelmi Magyarország integritását megvédeni a békekonferencián. „Ha Magyarország abba a helyzetbe állíttatnék, hogy választania kellene ennek a békének elfogadása vagy visszautasítása között, úgy tulajdonképpen arra a kérdésre adna választ: helyes-e öngyilkosnak lennie, nehogy megöljék” – fogalmazta meg beszéde elején Apponyi.

A delegációvezető fölszólalásában egyrészt diplomáciai és geopolitikai, valamint állam- és alkotmánytörténeti érveket hozott elő. Hangsúlyozta, hogy a történelmi Magyarország organikus egység, amelynek stabilitása és biztonsága nemcsak Közép-Európa, de a Nyugat számára is fontos lehet. „A történelmi Magyarország töltötte be azt a feladatot, hogy oly államot tartva fenn, amelyben egyensúly és biztonság uralkodott, megvédte Európát a keletről fenyegető közvetlen veszedelmek elől. Ezt a hivatását tíz századon át töltötte be és erre egyedül organikus egysége képesítette.” Apponyi a magyar állam területi egysége fönntartásának alátámasztására földrajzi és gazdasági szempontokat is a béke-előkészítő bizottság figyelmébe ajánlott: „A történelmi Magyarország tehát Európában egyedülálló természetes földrajzi és gazdasági egységgel rendelkezik. Területén sehol sem húzhatók természetes határok és egyetlen részét sem lehet elszakítani anélkül, hogy a többiek ezt meg ne szenvedjék. Ez az oka annak, hogy a történelem tíz századon át megőrizte ezt az egységet.”

Apponyi vette át 1920. február 15-én Neuillyben a békediktátumot, majd az egész küldöttség lemondott, s a szerződést Benárd Ágost miniszter és Drasche-Lázár Alfréd követ írta alá. Ezt követően Apponyi Albert a nemzetgyűlésben a pártonkívüli legitimista ellenzék egyik vezetője lett, de gróf Bethlen István miniszterelnök fokozatosan háttérbe szorította a népszerű királypárti politikust, aki ezután inkább külpolitikával foglalkozott. 1923-tól Magyarország fődelegátusa lett a Népszövetségben, revíziót és népszavazást követelt a vegyes lakosságú területeken. 1933. február 7-én hunyt el Genfben.

Halálakor a magyar kormány fődelegátusaként dolgozott a genfi székhelyű Népszövetségben. Mint a magyar politikai élet doyenje nagy tiszteletnek és megbecsülésnek örvendett a kormánypártiak és az ellenzékiek körében egyaránt. Politikusi és diplomáciai fölkészültségét elismerte Horthy Miklós is, annak ellenére, hogy köztük több ponton volt elvi különbség.

Ezek közül a legfontosabb, hogy Apponyi Albert végig legitimista politikai alapállásra helyezkedett, azaz a Magyar Királyság trónja törvényes birtokosának az utolsó magyar uralkodót, IV. Károlyt, majd halála után fiát, Ottó főherceget tartotta.

Horthy és Apponyi kapcsolatára az is rányomta bélyegét, hogy 1920-tól utóbbi következetesen ellenzéki magatartást képviselt, s élesen bírálta a bethleni konszolidáció politikai rendszerét. 1920 márciusában a kormányzóválasztáskor Horthy ellenében Apponyi Albert hét szavazatot kapott, noha Apponyi előzőleg többször kifejtette, hogy ő maga is Horthyt tartja alkalmasnak az államfői pozíció – hangsúlyozottan ideiglenes – elfoglalására. A kormányzó Apponyi elhunyta után a következőképpen fogalmazott: „A megboldogult kivételes tehetsége és tudása, amelyet több mint két emberöltőn át önzetlen áldozatkészséggel és lelkes odaadással állított hazája szolgálatába, dicsőséget szerzett a magyar nemzetnek az egész világ előtt.”

Apponyi politikusi kvalitásait nemcsak a magyar, de a nemzetközi politikai élet is elismerte. Joseph Paul-Boncour francia külügyminiszter nyilatkozata szerint: „Akárhányszor álltunk szemben egymással, akár a lefegyverzés, akár a kisebbségek ügyéről volt szó, nála becsületesebb, úribb és előkelőbb ellenféllel ritkán találkoztam.”

Herczeg Ferenc író, politikus, a Magyar Revíziós Liga elnöke a következőket írta Apponyi Albertről:

„Született vezér volt, vérbeli arisztokrata, talán korunk utolsó igazi mágnása, de osztályának fogyatkozásai nélkül, olyan nemes veretű, hogy magához vonzotta és meghódította a demokráciát is. Egész életét a nemzetének áldozta. Végül felajánlotta utolsó értékét is: aggkorának nyugalmát. Mikor télvíz idején, nyolcvanhat éves korában, nagy útra kelt az ország szolgálatában: úgy ment a fáradalmak és veszedelmek elé, mint a katona a tűzvonalba. Gyönyörű élete a kötelességtudásban telt el.”

Magyar Idők

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.