Hírek : "Tetemre hívom itt a Duna partján a magyar fővárost" |
"Tetemre hívom itt a Duna partján a magyar fővárost"
2008.11.16. 17:20
Nyolcvankilenc esztendővel ezelőtt, 1919. november 16-án vitéz nagybányai Horthy Miklós a darutollas Nemzeti Hadsereg élén, fehér lovon bevonulva szabadította fel Budapestet az idegen impérium alól. Beszédében tetemre hívta a Duna parti várost, mely vörös maskarába öltözve segített a kommün hatalmának legitimálásában. Horthy budapesti bevonulásáról emlékezett ma a Jobbik. Baksai Károly beszédében a liberális városvezetést bírálta, továbbá utalt a szombati Gyurcsány-Fico találkozóra is. Az alábbi összeállításban szó szerint olvashatják Horthy Miklósnak a budapesti főpolgármesterhez intézett szavait.
A százötven gárdista egyenruhában, rendezett sorokban, fegyelmezetten vonult a Petőfi híd budai hídfőjétől a Szent Gellért térre délután 2 órakor. Körülbelül 20 rendőr és néhány rendőrautó kísérte őket, míg megérkeztek a kordonokkal körülvett térre. Beszédet mondott Baksai Károly, a Magyar Gárda fővárosi kapitánya és Világhy József, a Horthy Miklós történelmi társaság alapítója.
Baksai Károly beszédében a liberális városvezetést bírálta, továbbá utalt a szombati Gyurcsány-Fico találkozóra is. A főkapitány szerint ma már a Smer elnöke ott tart, hogy a dunaszerdahelyi magyarverés miatt is a Magyar Gárda felelős.
Horthy Miklós 1919. november 16-án, miután a román hadsereg gondos ellenőrzés mellett távozott a kifosztott Budapestről, Horthy a viseletéről „darutollasnak” nevezett haderő élén bevonult a fővárosba. Főhadiszállását ideiglenesen a Gellért Szállóban rendezte be.
hírtv, MNO
"Polgármester Úr!
Fogadja meleg szavaiért hálás köszönetemet a magyar Nemzeti Hadsereg nevében! Nem vagyok abban a lelki állapotban, hogy a város küszöbénél megszokott frázisokat használjak. Igazságérzetem megköveteli, hogy minden kertelés nélkül azt mondjam el, amit e pillanatban érzek.
Mikor még messze voltunk innen, mikor csak halvány reménysugár pislogott bennünk, hogy valaha még fegyverrel a kezünkben viszontláthassuk ezt a megtévelyedett, nagy várost, átkoztuk és gyűlöltük, mert a távolból természetesen csak a szennyet, a nagy piszkot láttuk, nem az üldözést és a mártíromságot szenvedő szegény magyar testvéreinket.
Szerettük és becéztük ezt a Budapestet, amely az utolsó években a magyar nemzet megrontója lett. Tetemre hívom itt a Duna partján a magyar fővárost. Ez a város megtagadta ezeréves múltját, ez a város sárba tiporta a nemzet koronáját, sárba tiporta a nemzet színeit és vörös rongyokba öltözött. Börtönbe vetette és elűzte hazájából a nemzet legjobbjait, azonkívül elprédálta összes javainkat .
De minél jobban közeledtünk, annál jobban olvadt le szívünkről a jég és mi készek vagyunk megbocsátani. Megbocsátunk akkor, ha ez a megtévelyedett város visszatér megint hazájához, ha szívéből, lelkéből szereti a rögöt, amelyben őseink csontjai porladnak, szereti azt a rögöt, amelyet verejtékes kezekkel munkálnak falusi testvéreink, szereti a koronát, a kettős keresztet, szereti a három hegyet és a négy folyót, szóval szereti magyar hazáját és magyar faját.
Katonáim, miután betakarították a földekről az Isten áldását, fegyvert fogtak kezükbe, hogy rendet teremtsenek a hazában. Ezek a kezek nyitva vannak testvéri kézszorításra, de büntetni, sújtani is tudnak, ha kell. Adja Isten, hogy erre ne kerüljön sor, hanem azok is, akik vétkeztek vagy bűnösöknek érzik magukat, megtérjenek és hatványozott erővel segítsenek felépíteni a magyar nemzeti erényekben tündöklő Budapestet. A mártírokat, az itt sokat szenvedett, velünk érző testvéreinket meleg, tiszta szeretettel öleljük keblünkre."
|