A trianoni békediktátumról sok mindent el lehet mondani, de azt nem, hogy a legkisebb mértékben is figyelembe vette volna az etnikai határokat. A dokumentumra 1920. június 4-én került a pecsét, a magyar nemzetgyűlés 1921. július 26-án, a XXXIII. törvénycikkel hirdette ki azt.

A végrehajtás viszont évekig elhúzódott, és nemcsak a Rongyos Gárda nyugati ellenállása miatt. A helyszíni munka, az új határvonal sok méricskéléssel, vitával övezett gyakorlati kijelölése 1921-től 1925-ig tartott – itt olvashat arról, pontosan hogy is történt. A munkálatokat úgynevezett határmegállapító bizottságok végezték, amelyekben a magyarok, a szomszédos országok és a Szövetséges Társult Hatalmak delegáltjai vettek részt.

Elszállni látszott Krepuska doktor befektetése

Álljunk meg itt egy picit, és ugorjunk vissza az időben, egészen 1905-ig. Ekkor érett meg ugyanis Prof. Dr. Krepuska Géza, a Szent Rókus Kórház fül-orr-gégész professzorában az elhatározás, hogy spórolt pénzének megfelelő befektetést keres. Megvásárolt egy bazaltbányát is rejtő 2107 holdas birtokot Salgótarjántól északra, Somoskő és Somosújfalu határában.

A bánya jól jövedelmezett, a doktor pedig sok időt áldozott itt ásványgyűjtő szenvedélyének hódolva. Aztán 1920. június 4-én azzal kellett szembesülnie, hogy birtoka már a csehszlovák állam területén fekszik – bár a szerződés írásban rögzítette a kártalanítást, félő volt, hogy az északi szomszéd egy fillér jóvátétel nélkül államosítja az egész vállalkozást.

Krepuska doktor a zsörtölődésen kívül mást nem tehetett, ám azt annál intenzívebben gyakorolta: fűnek-fának, barátainak, kollégáinak, de még pácienseinek is folyton erről panaszkodott. És ekkor jött a mesébe illő fordulat.

A beteg angol és megmentője

A csehszlovák-magyar határrendező bizottságban a két érintett országon kívül Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország és Japán képviseltette magát. Egy napon pedig a bizottság egy angol tisztje épp fővárosunkban tartózkodott, amikor súlyosan megbetegedett. Nem tudni, hogy pontosan mi volt a probléma, valószínűlet  valamilyen fül- vagy gégebetegségben szenvedett.

Az ország legjobb szakorvosa, Krepuska Géza professzor megoperálta az angol beteget, aki teljesen felépült a korábban állítólag gyógyíthatatlannak tartott kórból.

Krepuska természetesen páciensének is elpanaszolta nagy veszteségét, és - nyilván az angol tiszt hálája jeléül- elérte, hogy a bizottság tartson helyszíni szemlét Somoskőn és Somoskőújfalun. Így is tettek, amikor pedig az antant-tisztek a faluban sétáltak, magyar kísérőik javasolták, hogy szólítsák meg az embereket szlovákul, beszélgessenek el velük.

Csakhogy a színmagyar településeken senki sem beszélte a nyelvet, a lakosok a szlovák szavak hallatán csak értetlenül néztek. S akkor elindult valami: a nagyhatalmak képviselői a helyszínen megértették, amiről a tárgyalóasztalnál tudomást sem vettek.

A Népszövetség döntött

Budapestre visszatérve tárgyalásokat kezdtek a “helyzet tisztázására”. Hosszas procedúra vette kezdetét, melynek során a magyarok minden eszközt bevetettek. Néprajzi és etnikai érveket hoztak, de még azt is bebizonyították, hogy egyedül Krepuska doktor bazaltja alkalmas a városi utak kövezésére. S bár nehezen, de végül győztek.

A bizottságban szavazategyenlőség alakult ki, miután csak a magyar az angol és a japán képviselő támogatta a terület visszatérését. Az ügy több mint egy évig járta a legmagasabb fórumokat, míg végül a Népszövetség 1923. április 23-án meghozta döntését: Somoskő és Somoskőújfalu, a környékbeli bazalt-és szénbányák egy részével együtt visszatért Magyarországhoz, hazánk ráadásul kitermelési jogot kapott a Csehszlovákiában maradt bazalt kitermelésére.

Ezzel Magyarország – hivatalosan 1924. február 15-én – 15 négyzetkilométernyi területtel és 2500 lakossal gyarapodott.

Bihari Dániel, 24.hu

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.