A vagonlakók tipikus szimbólumai a trianoni tragédiának

  2015.05.16. 20:44

Becsey Zsolt úgy fogalmazott, akkor négyszáz-négyszázötvenezer ember zúdult rá egy hétmilliósra fogyatkozott magyar társadalomra, olyan emberek, akik az elcsatolt területeken éltek, de nem esküdtek fel az új hatalomra, hanem egzisztenciájuk kockáztatásával is vállalták, hogy áttelepülnek a trianoni Magyarországra.

 

Az ő sorsukat mutatja be Dékány István rendezése, A csonka vágányon, vagonlakók a Trianon utáni Magyarországon című film is, amelyet a megnyitón mutattak be.

 

A helyettes államtitkár beszédében arra is kitért, hogy 1918-ra a magyar nemzet kulturálisan és földrajzilag is egységgé formálódott, melyben fontos szerepet játszott a kiegyezés után alakult vasúttársaság is. Hozzátette, Trianon után a vasúttársaság gördülő állományának felét a románok lefoglalták, de a vasutasok szolidaritásról tettek tanúbizonyságot és segítettek a magyarokon.

Rámutatott, hogy a Trianon után az elcsatolt területekről érkező menekültek számára a vagonok igen szerény lakhatási körülményeket jelentettek, de mégsem pajtákban vagy állatok közt kellett meghúzniuk magukat. Az akkori magyar társadalomnak azonban volt akkora ereje, hogy "relatíve gyorsan" konszolidáljon egy ilyen tragikus helyzetet, ugyanis 1924-1927-re megszűnt a vagonokban való élet - tette hozzá.

 

Becsey Zsolt kiemelte, ezeknek az embereknek a sorsa a magyar közvéleményben múltunk drámai, de pozitív heroizmusra ösztönző emlékei közt méltó helyet kíván.

 

A menekült magyarok leszármazottai nevében Jeszenszky Sándorné mondott köszönetet mindazoknak, akik elődeik emlékének fenntartásán fáradoznak, képileg megfogalmazták, egységbe foglalták történetüket ezáltal virtuális közösséget kovácsolva a leszármazottakban. Úgy fogalmazott, hogy a történelmi események nyomán egyéni családi tragédiák sorozatán keresztül alakult ki a közös sorstragédia, melyről azok, akik átélték a vagonéletet, nem sokat meséltek. 

 

A várpalotai Zichy-kastélyban működő Trianon Múzeumban megnyitott kiállításról Tóth László, a múzeum szakmai igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a tárlat egy vasútállomás épületével indul, majd több tabló mutatja be a magyar vasúttársaság történetét. Ezeken olvasható, hogy 1918 novemberében a Magyar Királyi Államvasutaknak közel százötezer vasúti kocsija volt, ami 1919 decemberére harmincötezerre csökkent, az ötezer mozdonyból pedig csak ezerötszáz maradt. A tizenkilencezer kilométeres vasúthálózatból az országcsonkítás után harmincnyolc százalék maradt meg, az új határok több vonalat is a nyílt pályán vágtak ketté. 

 

A tárlat tablói bemutatják az erdélyi vasutak román megszállását és az új hatalomnak esküt nem tevő vasutasok kiutasítását, valamint Magyarország egyéves román megszállásának történetét - fogalmazott Tóth László. Hozzátette: egy külön teremben a vagonlakók életébe pillanthatunk be, több tabló mellett egy berendezett vagonnal is szemléltetve életkörülményeiket. Itt egy képernyőn Dékány István filmje is látható.

 

A rendező a magyar történelem könyvéből kitépett lapnak nevezte a vagonlakók kálváriáját. Dékány István az MTI-nek adott interjújában a film pénteki várpalotai bemutatója után, amelyben elmondta: a vagonlakók témájával először akkor találkozott, mikor a cipszerekről, a szepességi szászokról készített elő egy filmet. Az akkori anyaggyűjtés során fény derült arra, hogy azokat a cipszereket, akik nem esküdtek fel a csehszlovák államra, kiutasították és Miskolcon vasútállomáson vagonokban laktak. A rendező ekkortól kezdte gyűjteni az adatokat a vagonlakókról, többek között a Széchenyi Könyvtárban ötvenkét hazai és határon túli, pesti és vidéki újság mikrofilmjét nézte át az 1918-1924 közti időszakból. 2010-ben talált három, a korszakkal összeköthető embert: egyikük a Nyugati pályaudvaron vagonban született, a másik csecsemőként jött át szüleivel Máramarosszigetről, a harmadik pedig Búza Barna szobrászművész volt, aki kilenc éves kisgyermekként Vésztőn, a vasútállomáson játszott menekült gyerekekkel. Az interjúalanyok idős kora miatt mindennemű költségvetés nélkül elkezdték az előforgatásokat. Három hónappal később (a film több más szereplőjéhez hasonlóan) a szobrászművész elhunyt. A film végül négy év alatt, 4,5 millió forintból készült el, de a tizenkilenc forgatási napból csak az utolsó kettő volt olyan, amikor volt költségvetése a filmnek - mondta Dékány István.

 

Felidézte, az interjúalanyokat a legkülönbözőbb módon találták meg, többeket az egykor vagonlakóknak épített lakótelepek közösségében. A budapesti Juranics utcai, a Pongrácz úti, valamint a pestszentlőrinci állami lakótelep is ilyen volt, utóbbi helyére húzták fel a Havanna lakótelepet. Végül tizennyolc ember szólal meg a filmben, akiknek fele nemzetiségi, például olasz, német, lengyel származású felmenőkkel is bírt, akik mégis magyarnak vallották magukat még akkor is, mikor tudták annak következményeit. Azt, hogy kiutasítják őket, és nincstelenül jönnek át a határon - emelte ki a rendező. Azt is hozzátette, a vagonlakók többsége állami hivatalnok volt, tehát nem egyszerű szobakonyhás házakat, hanem négy-hatszobás lakásokat adtak fel és a négy-öt gyerekes család sem volt ritka köztük.

 

A legtöbben, körülbelül kétszázezren Erdélyből jöttek, a Felvidékről csaknem kilencvenezren, a Délvidékről hatvan-nyolcvanezren érkeztek a vagonokban - vázolta. Megjegyezte: számukat nem lehet pontosan tudni, mert a menekültek 1918 novemberétől kezdtek áramlani, s csak az első két hónap alatt több mint ötvenezren érkeztek, és voltak, akik nem jelentkeztek be segélyért, mert rokonoknál húzták meg magukat. A menekültügyi hivatal csak 1919 májusában állt fel. Dékány Istvánék munkáját az is nehezítette, hogy az ott őrzött dokumentumok 1945 januárjában, Buda ostromakor a Bécsi kapu téri levéltárban elégtek.

 

A rendező elmondta, a filmet lineáris szerkezetben építette fel, kezdve attól, hogy a háború végeztével az utódállamok átveszik a hatalmat az elcsatolt területeken és aki nem esküszik fel nekik, azoknak pénzért, vagy esetleg ingyen vagont adnak, és kiutasítják őket.

 

Az egyik családban a férj, a feleség és az após is vasutas volt, ők három vagonnal jöttek Szabadkáról, mások olyan vagonnal érkeztek, amibe három családot szorítottak be - avatott be a részletekbe Dékány István.

 

Elmondta, a film végigköveti a kiutasítást követő utat, bemutatja, hogyan éltek az emberek a pályaudvarokon, valamint arról is szól, hogyan lehetett kikerülni a vagonokból, lakásokhoz jutni, és elkezdeni felépíteni egy új életet az anyaországban.

 

Magyar Hírlap

Súgó Még nincs hozzászólás.