Sabin Gherman: Autonómiát Erdélynek!

  2015.04.22. 22:40

Ön sokat beszél az erdélyi identitásról, a régió azonban századok óta hagyományosan sok nemzetiségű. Mi az, ami jobban összeköti az erdélyi magyarokat és románokat egymással, mint a magyarországi magyarsággal, vagy a Kárpátokon túli románokkal?

 

A válasz nagyon egyszerű. Csak már elszoktunk attól, hogy meglássuk, mert alig beszélünk róla: maga Erdély, az ami összeköt minket. Ahol románok és magyarok együtt élnek, ott Szilveszterkor a magyarok és a románok éjfélkor is koccintanak, együtt ünneplik a magyar és az ortodox román húsvétot is. Erdélyt nem felülről kell nézni, mint egy térképet. Le kell ereszkedni a gyökerekig, és azok közösek. Amikor a nagykárolyi, vagy a törcsvári kastélyt meglátogatjuk, akkor nem arra gondolunk, hogy ez magyar, román, vagy szász örökség: ez Erdély közös kincse. 

 

Ez a sajátos erdélyi identitás elég alap lehet egy autonóm Erdély megszületéséhez?

 

Ha nem fogunk össze, egy reggel arra ébredünk, hogy Erdély lesz, de erdélyiek nélkül. Amikor 1859-ben Moldova és Havasalföld egyesült, néhány év múlva a moldvaiak utcára vonultak, hogy autonómiát követeljenek. De nem sikerült elérniük, és végül fel is adták a küzdelmet. Egy nemzedék múltán Moldova elvesztette az önazonosságát. Elvesztették a regionális identitást, és ezzel feloldódtak Romániában. Azóta is lehajtott fejjel járnak. Ha nem lett volna Erdélyben egy magyar kisebbség, amely emlékeztette a románokat, hogy van regionális öntudatuk, akkor mi is erre a sorsra jutottunk volna. Akkor ma én sem beszélnék erdélyi autonómiáról, lehet, hogy Bukarestben élnék, és talán fogalmam sem lenne róla, hogy létezik erdélyi identitás. 

 

Ahogyan a románok többségének. Hogyan lehet elfogadtatni az egy és oszthatatlan nemzetállamot dogmaként kezelő román közvéleménnyel Erdély autonómiáját?

 

Nagyon fontosnak tartom, hogy ne csak Erdély önrendelkezéséről beszéljünk. Románia minden hagyományos történelmi régiójának joga van az autonómiához. Legyen autonóm Máramaros, Partium, Erdély, Bánság, Havasalföld, Olténia, Bukarest, Dobrudzsa, Moldva és  Bukovina. Olaszországban ez a modell már rég kiválóan működik. 

 

És hol lenne ebben a koncepcióban a székely autonómia helye?

 

Speciális, különleges jogállású régió lenne nemzetiségi alapon Székelyföld, a természeti-környezeti adottságainál fogva Duna-delta, és a Zsil-völgye, amelyben hatalmas turisztikai potenciál lenne, ha a kommunizmus évtizedei alatt nem alakították volna át egy lumpenproletár régióvá. Tehát lenne székely autonómia, az erdélyi autonómián belül. 

 

Ám az, hogy jelenleg csak a székely önrendelkezésről beszélünk, komoly hiba. Persze ez remekül megfelel, mind a román, mind a magyar pártoknak. Az előbbiek riogathatnak a magyar irredentizmus veszélyével, az utóbbiak meg széttárhatják a kezüket, hogy „mi megpróbáltuk, de a Bukarest nem engedi”. 

 

A román-magyar együttélés a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető problémamentesnek. Évszázados és jelenkori sérelmek egész garmadája áll a két nép közé. Létezik, hogy Erdélyben a magyarok és románok közösen küzdjenek bármilyen célért?

 

1000 éve élünk együtt Erdélyben, és ebből egyetlen év, 1848 választ el minket, a másik 999 évben nem gyűlöltük egymást. A nacionalista politikának köszönhetően ehhez az egy évhez mérjük magunkat, és a másik 999-et meg elfelejtjük. Persze, ebben hatalmas felelőssége van az oktatásnak. A történelemkönyvekben 50 oldal szól Moldováról, 50 oldal Munténiáról, 50 oldal Havasalföldről, és jó, ha 10 oldal Erdélyről. Persze, hogy hatalmas a tájékozatlanság. A bukaresti politika szándékosan el akarja venni tőlünk a saját történelmünket. 

 

Iuliu Maniu (erdélyi román politikus a XX. század elején, később román miniszerelnök – BG) háza éppen úgy borzasztó állapotban van, mint a magyar nemesi családok kastélyai. Minden nyomát el akarják tüntetni az Erdély és Románia közötti kulturális, történelmi különbségeknek, ki akarják radírozni a múltunkat. 

 

És, ha nem fogunk össze, sikerülni is fog nekik. Amikor Kós Károly megírta a Kiáltó szót, és meghirdette a transzilvanizmust, a románok közönyösen fogadták, amikor pár évvel később, Maniuék tiltakoztak bukaresti elnyomás ellen, a magyarok maradtak némák. Meg kell végre értenünk: egymás nélkül nem megy! 

 

Mit tehet a magyar kormány, hogyan segítheti az autonómia ügyét?

 

Sehogy. Isten ments, hogy ebbe Magyarország beleszóljon! Ezt a küzdelmet nekünk, erdélyieknek kell megvívnunk. 

 

Az erdélyi gondolat azt jelenti, hogy se Budapestről, se Bukarestből ne szóljanak bele a mi dolgainkba. 

 

Persze most a nagyobb veszély, hogy Bukarest tesz keresztbe a kormány régiósítási tervezetével. Ez az elképzelés teljesen figyelmen kívül hagyja a hagyományos régiókat, önkényesen húzza meg a határokat, tekintet nélkül a kulturális és történelmi kapcsolatokra, vagy a nemzetiségi összetételre. Ez csak arra jó, hogy a román hatalom elmondhassa az Uniónak, hogy „lám mi megteremtettük a régiók önrendelkezését”. Ha ez valósul meg, és ezt fogadtatják el Brüsszelben, lehet, hogy évtizedekig nem lesz lehetőségünk változtatni rajta. Olyan pillanatban vagyunk, amely egyszerre jelent óriási, talán soha vissza nem térő esélyt, de hatalmas veszélyt is. Nincs sok időnk, cselekednünk kell, nekünk románoknak, magyaroknak, és minden erdélyi embernek együtt.

 

alfahír.hu

Súgó Még nincs hozzászólás.