Mikes Kelemen, a mindhalálig hű szolga és hiteles krónikás a nagy fejedelem rodostói haláláról kétszáznyolcvan éve így számolt be „édes nénjének”: „Ma nagypéntek levén, mind a mennyei, mind a földi atyáinknak halálokot kell siratnunk. Az Isten mára halasztotta halálát urunknak azért, hogy megszentelje halálának áldozatját annak érdemével, aki ma megholt érettünk.” Mégis érthető, hogy nem április 8-át, hanem március 27-ét, a fejedelem születésnapját nyilvánította II. Rákóczi Ferenc emléknapjának a napokban az Országgyűlés. Még tavaly, felvidéki civilek kezdeményezését felkarolva Lomnici Zoltán volt főbíró azt írta, hogy a magyarság három legnagyobb szabadságharca közül az 1848–1849-es és az 1956-os kitörésére nemzeti ünneppel emlékezünk, ugyanakkor az 1703 és 1711 között II. Rákóczi Ferenc vezetésével folytatott szabadságküzdelemnek nincs emléknapja.

Hát lett! Az Országgyűlés március 17-i döntése szerint a Ház tisztelettel adózik a fejedelemmel együtt a II. Rákóczi Ferencre felesküdöttek emléke előtt is, akik a „Cum Deo pro Patria et Libertate” – Istennel a Hazáért és a Szabadságért – zászló alatt küzdöttek három évszázaddal ezelőtt a magyar szabadság kivívásáért.

Mit jelent ma számunkra Rákóczi és szabadságharca? Nehéz erre röviden válaszolni, de aligha tévedünk, ha az ő személyében és életművében látjuk a Zrínyi által „a magyar romlás századának” nevezett XVII. század hosszú szabadságküzdelmeinek és országegyesítő törekvéseinek betetőzését. Olyan elődök példáját követte, mint Bocskai István, Bethlen Gábor, I. és II. Rákóczi György, Zrínyi Miklós, a Wesselényi-összeesküvés és a kuruc mozgalmak résztvevői, akik „két pogány közt” – a török és a Habsburg-birodalom harapófogójában – küzdöttek a haza és a vallás szabadságáért, a nemzeti királyság helyreállításáért, a magyarság megmaradásáért.

Rákóczit származása predesztinálta a vezetői szerepre: egyik nagyapja a török elleni harcban elesett II. Rákóczi György református erdélyi fejedelem volt, a másik nagyapja pedig a Habsburg-ellenes Wesselényi-összeesküvésben részt vevő és emiatt kivégzett Zrínyi Péter katolikus horvát bán, a világhíres törökverő hős, Zrínyi Miklós öccse volt. Édesanyja, Zrínyi Ilona és mostohaapja, Thököly Imre, a legendás „kuruc király” a töröktől visszafoglalt Magyarországot meghódított területként kezelő, abszolutista és németesítő Habsburg császári udvar ellen folytattak évekig önvédelmi harcot.

Bár a szüleitől elszakított ifjú Rákóczit jezsuita és Habsburg-hű szellemben nevelték, s a magyar nyelvet szinte elfelejtette, a vér nem vált vízzé.

A tizennyolc évesen birtokaira hazatért Rákóczi a hazai siralmas állapotokkal és a kuruc mozgalom törekvéseivel megismerkedve, s barátja, Bercsényi Miklós gróf hatására fokozatosan eljutott a Habsburg-ellenes fellépés vállalásáig, amihez kedvező feltételeket nyújtott az 1701-ben kitört s fél Európára kiterjedő spanyol örökösödési háború és a remélt francia segítség. A kuruc felkelők hívására 1703. június 16-án lépte át néhány ezer főnyi seregével a lengyel–magyar határt „Verecke híres útján” – mint jó nyolcszáz évvel korábban Árpád fejedelem és a honfoglaló magyarság zöme –, és ezzel megkezdődött a nyolc évig tartó szabadságharc.

Bár a nemzeti királyság megteremtése és a kiszakadás a Habsburg-birodalomból végül – főként a nemzetközi katonai és politikai erőviszonyok kedvezőtlen alakulása miatt – Rákóczinak sem sikerült, függetlenségi és államszervezői erőfeszítései mégsem mentek veszendőbe. A szatmári békével Magyarország visszatért a Habsburgok uralma alá, vagyis nem sikerült kivívni a függetlenséget, sem helyreállítani az 1687 előtt érvényben volt szabad királyválasztás és az 1222. évi Aranybulla ellenállási jogát, valamint az 1691-ben megszüntetett önálló erdélyi fejedelemséget, amelyhez Rákóczi (családi „öröksége” okán is) a végsőkig ragaszkodott.

A mérleg másik serpenyőjében azonban ott volt a magyar történeti alkotmány helyreállítása, a szabadságharcban részt vevőknek adott teljes személyi és vagyoni amnesztia, a majd’ kétszáz éve tartó háborús korszak lezárása. Éppen az általa vezetett szabadságharc gyümölcse lett a XVIII. századi hosszú, békés és alkotmányos korszak, a romokban heverő ország újjáépítése és fokozatos fejlődése. Igaz, Rákóczi nem fogadta el a szatmári békét, nem élt a kegyelemmel, és soha nem tért haza, így egyénileg mindent elveszített. Az egyik legnagyobb magyar államférfiú tehát elvesztette a háborút, de a békét és a megmaradás esélyét megnyerte az ország.

Jó lenne, ha a magyar iskolák a fejedelem születésnapján ma és ezen a napon ezentúl mindig megemlékeznének a Rákóczi-szabadságharcról, és valóban zarándokhellyé válna a kassai dóm, ahol II. Rákóczi Ferenc hamvait 1906-ban méltó ceremóniával örök nyugalomra helyezték. Ugyanez lehetne a fejedelem szülőfaluja, a Sátoraljaújhellyel szemben, a szlovák határ túloldalán, a Bodrog partján fekvő Borsi is, ahol a felújított Rákóczi-várkastély áll, s benne megtekinthető a fejedelem emlékszobája, egykori bölcsője is. Szomorú, hogy a felerészben ma is magyarok lakta ősi településen nincs magyar nyelvű iskola, amelyben Rákóczi népe megtanulhatná, ki volt faluja legnagyobb szülöttje, és mit tett a magyar hazáért és szabadságért.

Faggyas Sándor, Magyar Hírlap

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.