Mielőtt tovább lépnénk, magyarázat arra, hogy miért nem Li Kuan Junak kell írni nevét, mint azt a Magyar Tudományos Akadémiának az idegen nevek átírásában krónikusan nem jeleskedő Nyelvtudományi Intézete követelné. Az olyan országokban, ahol az angol a hivatalos vagy egyik hivatalos nyelv, legyen az Kanada vagy Kamerun, a tulajdonneveket eredeti formájukban hagyjuk. Az öt és fél millió lakosú Szingapúrban a mandarin, a maláj és a tamil mellett az angol hivatalos nyelv.

Az angliai Cambridge egyetemén évfolyamelsőként jogot végzett Lee 1959-ben, önállóvá válása évében lett Szingapúr miniszterelnöke. Az országot 1990-ig közvetlenül vezette, majd a háttérből adott felbecsülhetetlen értékű segítséget. Washingtonban, Pekingben és Moszkvában is rendszeresen kikérték tanácsait.

Barack Obama amerikai elnök azt mondta róla, hogy Lee „a XX. és XXI. század legendás ázsiai személyiségei egyike. Azok egyike, akik megindították az ázsiai gazdasági csodát”. George H. W. Bush, az Egyesült Államok korábbi elnöke így méltatta: „Hosszú közszolgálati pályám során sok briliáns emberrel találkoztam. De soha olyannal, mint Lee Kuan Yew.”

Jacques Chirac volt francia, Hszi Csin-ping jelenlegi kínai elnök, Margaret Thatcher, John Major és Tony Blair volt brit miniszterelnök hasonlóan felsőfokban beszélt róla. Az utóbbi így foglalta össze véleményét a most elhunyt szingapúri államférfiról: „A legokosabb vezető, akivel valaha is találkoztam.”

A kádári Magyarországnál jóval szegényebb Szingapúrban 1965-ben az egy főre jutó GDP 512 dollár volt. Ma Norvégiát, Svájcot és az Egyesült Államokat is megelőzve több mint hatvanötezer amerikai dollár.

Lee Kuan Yew és a maga köré toborzott, rendkívüli intellektusú társaival együtt a protestáns értékekre igen hasonlító konfuciánus értékeket és a pragmatizmust ötvözte páratlan vízióval. Folyamatosan a megtakarításra, az önbizalomra, az idősek iránti tiszteletre, az oktatás és a társadalmi rend fontosságára figyelmeztette honfitársait. Szemben a liberalizmussal, a konfuciánus és az ázsiai értékeket követve a társadalom javát az egyén érdekei fölé rendelte, sarkalatosan eltérve a nyugati modelltől. A szabadságról is más volt a felfogása, mint a nyugati mintában hívőknek: „A szabadság csak egy rendszerető, rend alapján működő államban lehetséges.”

Pragmatizmusát hét évvel ezelőtt a New York Timesnak igen egysze­rűen foglalta össze arra a kérdésre, hogy mi Szingapúr ideológiája. Lee azt felelte: Szingapúrnak nincs ideológiája. „Csak azt kérdezzük: működik? Ha igen, próbáljuk ki. Ha beválik, folytassuk. Ha nem, lökjük ki, és próbáljunk ki egy másikat.” Ha a szingapúri vezetés azt látta, a brit önkormányzati szociális lakástámogatás vagy a chilei nyugdíjrendszer hosszú időn át sikeresen működött, átvette.

Szingapúr népe sok egyéb mellett abban is vezeti a világranglistát, hogy ott van a legtöbb embernek, a lakosság kilencven százalékának, saját lakása. Lee Kuan Yew meggyőződése volt, hogy azok, akiknek van féltenivalójuk, jobban védik meg hazá­jukat is.

Annak ellenére, hogy a tekintélyelvű Szingapúr vezetője tagadta a városállamot irányító ideológia létét, a Nyugat jobboldaliként tekintett rá. Nem csak azért, amiért autoriter berendezkedésű, vagy amiért a városállam megalapításakor a Szovjetunió­ból becsempészett fegyverekkel is rátámadó belső kommunista erőkkel járt el (kíméletlenül), de azért is, mert mindaz, ami Szingapúrt jellemzi, mint a rend, a tisztaság, vagy a korrupcióért, kábítószeres ügyekért, de akár a rendetlenségért kiszabott kemény büntetések, általában a jobboldali tekintélyelvű rendszereket jellemzi.

Szingapúr sikeres léte nagyon sokakat zavar. Hiszen a kis városállam, ahol még a bokrok leveleiről is letörlik a port, évtizedekig makacsul hangoztatott dogmáknak hány fittyet. Annak is, hogy a jólét és a fejlődés bizonyos szintjének elérése óhatatlanul a demokrácia meghonosodásával jár. Vagy hogy a lendületes gazdasági fejlődés szükségszerűen ellaposodik egy bizonyos fejlettségi szint elérése után.

A kelet-ázsiai országban azonban nem hajlandóak változtatni azon, ami bevált. Azon sem, hogy erősen korlátozzák a külföldiek által felvásárolható sajtótulajdon részarányát vagy azt, hogy akár a belföldi, akár a külföldi sajtó hazugságokkal ássa alá a kormány tekintélyét. Ha ezt teszik, azonnali bírósági perekre számíthatnak, függetlenül attól, hogy azok a világ legnagyobb médiumai. Meg is szűntek hazudni róla.

A Nyugat néhány évtizede még gyakran és nagy hangerővel támadta Szingapúrt. A nyugati véleményformálóknak nem tetszett a „gondoskodó állam” („nanny state”) gyakorlata, vagyis az, hogy a szingapúri vezetés nem csak a piacra bízta az emberi jólét érvényesülését. Az sem tetszett a Nyugatnak, hogy felülről indított nemzeti önjavító kampányokat honosítottak meg. A régen mocskos Szingapúr feltakarítási kampányát maga Lee kezdte, amikor seprűt ragadott. Amely éppoly sikeres lett, mint a mosolygásra buzdító kampány. A Kínában elterjedt utcai köpködés leállítása is kampány terméke.

Ami a legkínosabb: Szingapúrnak minden sikerült. És mivel a siker ellen nincs érv, a Nyugat a behúzott farkak területévé vált a korábban még hárommilliós városállam példátlan jóléti átalakulása láttán.

Leenek a sajátján kívül egyetlen ország volt, amely nagyon közel állt a szívéhez. Magyarország. Az Antall-kormány idején – és ez nála példátlan volt – ő maga kezdeményezte, hogy ellátogatva hozzánk, óvjon bennünket a rendszerváltás nyomán ránk leselkedő veszélyektől.

Az atlantista Jeszenszky Géza, az akkori külügyminiszter Lee Kuan Yew-t elküldte a Dunára sétahajózni. Csak a magyar miniszterelnökkel nem hozta össze.

E páratlanul okos és szerény politikus életének talán ez volt az egyetlen kudarca.

Lovas István, Magyar Hírlap

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.